"Lelke van itt minden könyvnek, minden kötetnek, amit látsz. Ott él bennük az írójuk lelke, és mindenkié, aki valaha is olvasta, élt, vagy álmodott velük."

READING IS SEXY

READING IS SEXY

Bret Easton Ellis - A vonzás szabályai

2010. március 06. - Makranczos

Annyi megrökönyödést, ellenszenvet, utálatot, undort, érdeklődést hallottam Ellis műveiről, hogy nekem is kellett egy próbát tennem vele. Persze, mint sokan, láttam az Amerikai pszicho filmváltozatát, amit én kevésnek éreztem. Kb. hirtelen felindulásból döntöttem A vonzás szabályai mellett.

A könyv történetéről nehéz írni, ugyanis az nem igazán van. Inkább életképeket látunk. Igazából három "főszereplője" van, Lauren, aki az Európában utazgató Victorról fantáziál; Paul, aki nyíltan biszexuális és Sean aki mind Paullal mind Laurennel "mélyebb viszonyba kerül". A történések hátterét egy egyetemi szemeszter adja.

Aki valaha is élt egyetemi életet, szerintem nem fog meglepődni az alkohol, a szex, és a napokig tartó bulizások leírásától (talán a drogok mennyisége nem annyira jellmező jelenleg). Rendkívül hatásos a történések ábrázolásának módja. Mindig valaki szemszögéből látjuk a dolgokat. Ebből aztán kiderül, hogy senki nem azt szereti, aki őt, és senki nem tud a másikról, akivel szexel, iszik, drogozik szinte semmit. És ez a szinte semmi az, ami igazán mellbevágó. Felszínes, kiüresedett fiatalok (persze kortársaim), akik érezhetően vágynak valami jobbra, többre, de mégis csak a kiúttalanság marad nekik. Nincs cél az életükben, és a legtöbben ebbe mintha bele is törődnének. Ennek ellenpontja lehet az öngyilkos lány. Ő legalább valamiért élt.

Alapvető problémám, hogy mintha Ellis nagyon szélsőségesen látná a világot, és a fiatalokat. Nincsen számára középút, nincsenek szerethető karakterek, nem érzünk igazándiból együtt senkivel. Mégcsak egyszerű sajnálatot sem. De magamnak hazudnék, ha azt mondanám, hogy velejéig fikció az egész. Kicsiny hazánk is élő példája nem egy ellis-i "hősnek".

Semmiképpen nem ajánlom mélykonzervatívoknak (iszonyat vulgáris, szexista, naturalista), de komolyan, még engem is meglepett egy-két esemény-leírás. Emelett naív szülők se olvassák. Azonban akit érdekel egy rendkívül élénk társadalom-kritika, egy mélységesen eltorzult világképű és erkölcsű ifjúkor bemutatása, annak szinte kötelező olvasmány.

Senki nem lepődjön meg, ha a mű végeztével ürességet, eseménytelenséget vél felfedezni maga körül. Egyszerűen zseniális!

Dennis Lehane - Megszentelt életek

Ezúton kérném az általam mélyen tisztelt Agave kiadót, ha már egy könyv megjelenését kiírják egy fix időpontra, hálás lennék, ha az meg is jelenne akkor. Nem lettem volna ennyire türelmetlen, ha nem a legújabb Dennis Lehane fordításról lenne szó.

A Megszentelt életek a Kenzie-Gennaró sorozat harmadik darabja, melyben a két főhősnek egy haldokló milliárdos, bizonyos Trevor Stone eltűnt lányát kell felkutatniuk. A kezdeti érdekesség, hogy egy másik, korábban felbérelt nyomozó is a lány, Desiree sorsára jutott. A további történetleírás szerintem spoiler-veszélyes, úgyhogy hanyagolnám is.

Úgy érzem, Lehane-ben nem tudok csalódni. Az első oldalakon megragad, és az utolsó lapig nem ereszt. Rendkívül nyersek, lényegretörőek a párbeszédek, az események csak úgy robognak, az ember nem győz minden részletre odafigyelni. De a nagy rohanás ellenére, mégis tökéletes karakterábrázolást kapunk, szinte még most is látom magam előtt őket (Nekem messze Bubba a kedvencem). Nem annyira vérfagyasztó, mint a Sötétség, fogd meg a kezem; és nem annyira filozofálgatós, mint az Egy pohárral a háború előtt, de úgy gondolom, hasonlóan fajsúlyos morális, erkölcsi problémákról szól. Nevesítve a dolgokat: pénzvilágról, és annak életeket befolyásoló erejéről, korrupcióról, harmadik világról, hitről, tisztességről. És talán nem árulok el nagy titkot, hogy a két detektív egymás iránti érzelmei is előrébbhaladnak.:)

Ha valaki szeretné a sorozat korábbi köteteit is olvasni, mindenképpen az elsőtől kezdje, ugyanis a későbbi epizódok utalnak (leírják)  az előző rész csattanójára, meglehetősen rombolva az élményeket. Alig várom a következő részt.

 

William Wharton - Madárka

A könyvben Madárka, a Philadelphia külvárosában élő kamaszfiú és barátja, Al különös barátságát írja le a szerző. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy le vagyok nyűgözve.

A két barát kezdetben a galambok iránt érdeklődik, majd ahogy telnek az évek, Al-t inkább már a lányok, és a sportok foglalkoztatják. Egy baleset következtében Madárka kénytelen felhagyni galambszenvedélyével, azonban a repülés iránti vágya nem csökken. Szülei engedélyével kanárikkal kezd fogalalkozni. Idővel rá kell jönnie, hogy az álma nem válhat valósággá, ezáltal a valóság fog számára álommá válni. Ennek köszönhetően a szerelem, a család, a nevelés élményét mind kanáriként éli meg. 

A történet leírásának módja különös, de mégis hatásos. A jelenben kezdődik, vagyis a világháború után, amikor Al meglátogatja barátját egy katonai elmegyógyintézetben. Párbeszéd helyett, Alfonso meséli el Madárkával közös történeteiket. Ezeket az eseményleírásokat megtörve olvashatjuk Madárka "belső monológjait". Hibátlan írói húzás szerintem. Amivel problémám van, az a "kanáriológia" túl részletes leírása. Valahogy nekem nem jött át az álomból valóság kép. Nekem sokkal inkább kézzelfoghatóbb volt Al élménye a háborúban, ami által ő sem tudja kategórikusan elválasztani az őrültséget, az épelméjűségtől.

Próbálom úgy tekinti, hogy a könyv mondanivalója a társadalomtól való elidegenedés, valamint a saját rögeszméinknek való élés hiteles bemutatása. Ha jobban belegondolok, egy világgazdasági válság, valamint a  világégések hatása szintén annyira szürreális lehetett, mint maga Madárka.

 

Paulo Coelho - Az ördög és Prym kisasszony

Paulo Coelho napjaink egyik legkedveltebb írója, ez nem vitás, bármelyik könyvesbolt sikerlistáin megtalálhatjuk legújabb regényét. Könyvei 120 országban jelentek meg, a világ 47nyelvén, milliós példányszámban. Az író legismertebb műve az 1988-ban megjelent Alkimista, ami számomra a remekművek közé tartozik. A most bemutatandó regénye ezzel szemben kiábrándító volt számomra, szájbarágós, sok a filozófiai fejtegetés egy mindössze 200 oldalas könyvben, na de mégse annyira borzasztó a helyzet.

És a hetedik napon… című trilógia befejező része Az ördög és Prym kisasszony története. A trilógia címe már önmagában árulkodó, átlag emberek egyetlen egy hete. Egy hét melyben olyan kérdésekkel találják szemben magukat, mint a szeretet, a halál vagy a hatalom. A könyv egyik nagy tanulságát maga az író fogalmazza meg: "A sors akkor állít nagy döntések elé, amikor a legkevésbé sem számítunk rá (...) A próba nem vár. Az élet nem néz hátra. Egy hét nagyon is elegendő arra, hogy eldöntsük, vállaljuk-e a sorsunkat vagy nem." 

 
A történet Viscosban, egy hegyvidéki falucskában játszódik, a lakosság száma mindössze 281 fő. Egy zárt közösség, ahol leginkább idős emberek élnek, kivéve Chantal Prymet, aki egy megtört, megfásult és csalódott fiatal lány, az egyedüli fiatalja a környéknek. Egy nap titokzatos idegen férfi érkezik a faluba, látogatásáról pillanatok alatt mindenki tudomást szerez. Az öreg Berta, aki 15éve minden nap háza előtt üldögél és vár, most megváltást kapott, várakozása véget ért, amikor az idegent megpillantotta. Kiderült számára mire is kellett várnia - "...nem egyedül jött: vele volt az ördög". De Berta szótlanul ült tovább.
Az idegen kiszemeli magának Chantalt, hogy vállalja a közvetítő szerepét, amiért majd busás jutalomban részesíti, tervét kell megosztania a falubeliekkel. Az terv egy Dürrenmatt színdarab alapján fogalmazódott meg, ha egy héten belül teljesítik kérését - "egészen konkrétan azt akarom, hogy szegjék meg a "ne ölj" parancsolatát" - tíz aranyrudat kapnak, ami elég a falu újra felvirágoztatására. Az áldozat bárki lehet, akire a falunak már nincs szüksége, lehet öreg, nyomorék vagy beteg ember. Egy hét gondolkodási időt ad a falu lakóinak, döntsék el a gazdagságot választják vagy a tiszta lelkiismeretet. A cél; kiderüljön az idegen számára, hogy minden ember alapvetően rossz. A feladat jó, az emberi reakció rá sajnos nem okoz meglepetést...
 
Chantal több napon keresztül viaskodik önmagával, tudja, hogy az arany megváltoztathatna mindent ebben a sivár életében. Mindig is igazságtalannak érezte életét, (apját nem ismerte, anyja meghalt a szülésben, szegényen életek nagyanyjával) csak az álmai éltették, és itt a nagy lehetőség, hogy ezek most beteljesüljenek. Természetesen a lány meginog, a falu népe értesült az idegen ajánlatáról, és ezek után jön a nagy kérdés, vajon feláldozzanak-e valakit az aranyért vagy sem? "Ne ölj" - szól a tízparancsolat közül egy, a legfontosabb, és vajon mennyit kell fizetni egy embernek, hogy ezt a határt áthágja? Lehet nem sokat.
Az egyik legelgondolkoztatóbb része a könyvnek, amit mind az ördög, mind a pap is megfogalmaz: "A jó nem létezik: az erény csupán a félelem egyik arca." Viscos lakó is pont ilyenek, féltek a következményektől, nem attól hogy bárkit is megölnek, hanem attól, ami után velük történhet. 
A Jó és a Rossz örök harcának lehetünk szemtanúi, amikor egy ember vállán megtalálható az ördög és az angyal, de hogy ki győz? Ez az örök- és megválaszolhatatlan kérdés mindenki számára.
 
A könyv nagy erénye, hogy könnyen olvasható irodalom, akár egy szuszra, egy délután alatt elolvashatja az ember. Csattanó a legvégén található, addig egy két fordulat teheti izgalmassá, de e fordulatok elég magától értetődőre és vártra sikerültek.
 
Számomra egyszer olvasható könyv marad, nem hiszem hogy évek múlva újra kézbe tudnám majd venni.
 
 
 
 

Márai Sándor - Egy polgár vallomásai

 

Manapság vagy divatos, vagy kellemetlen egy Márai könyvet olvasni, ettől függetlenül nekem mindig is a kedvenc írom marad és nem fogom soha rosszul érezni magam, ha a metrón egy-egy művét a kezembe veszem.
De volt egy könyv, amitől mindig is tartottam és nagyon nehezen szántam el magam az elolvasására, kicsit megrettentem a kritikáktól, megijedtem a tartalomtól, talán féltem, hogy csalódni fogok. Érdekes volt, a könyv 300.oldaláig úgy éreztem minél előbb túl szeretnék már lenni rajta, sőt olyan érzések is uralmuk alá vettek, hogy idő előtt lerakom. Egy könyv, amit nem bírok végig olvasni? Aztán rádöbbentem ez nem egy Füveskönyv és nem is egy Judit és az utóhang. Minden fejezete után meg kell állni és pihenni kell, elgondolkozni és rádöbbenni arra, hogy miért is nevezik a „legjelentősebb” Márai Sándor könyvnek.

 

A mű tökéletesen bemutatja egy fiú gyermekéveit, testi- és lelki fejlődését és férfivá válását. (A férfivá válásban, a polgári családokban a parasztcselédek segítették az úrfiakat, rendelkezésre álltak minden intim szolgáltatásban.)
Keretként a család szolgál az írónak, a család, amiből az évek során csak nevek, fényképek, kézmozdulatok, ósdi bútordarabok és valami zavar és tétovaság maradt. „… az ember nincsen teljesen egyedül, s köze van anyaghoz és erőhöz…”
Minden kamasz életében eljön a pillanat, amikor lázadással próbál kitörni a szabályozott közegből, ekkor mutatja be leginkább a magány állapotát az író. Mindenki átélte már a magányt, ami egy ideig még jó érzés is, aztán egyfajta elviselhetetlen állapottá válik. Kényszerszerűen keresi az ember a barátokat, és ha nem talál, képes megalázkodni, könyörögni, csak, hogy bekerülhessen egyfajta „családpótló együttesbe”.
Megismerhetjük a magyar polgári családok életvitelét és a velük lakó szegényekét is. Ételmaradékon éltek, és karácsonykor meleg kötött harisnyát kaptak. „Ott éltek közöttünk, s mégis oly távolból szemléltük életüket és helyzetüket.”

 

Az ifjúkor útkeresése lévén bejárjuk Goethe városát, amit az ifjúság legfontosabb állomásának tart az író. Megnézhetjük Berlint, ahol „minden eladó és kiadó” és a márványtermek zugaiban éjszakánként szeretkező párok rúgják fel a nappali élet szigorú erkölcsi szabályait. Velence, Firenze és a párizsi Ritz szálloda, ahol olyan emberek fordultak meg, mint például a spanyol király vagy a velszi herceg… Bejárjuk Londont, ami talán erotikusabb, mint Párizs utcái?

Megtaláljuk Lolát, kinek az apán kívül igazán köze volt hősünkhöz és itt tudjuk meg mi is igazán a házasság: „Mind a ketten szerepre vállalkoztunk; de az élet nem szerep, s minden mesterséges magatartás előbb-utóbb széthull alkatrészeire.”
Az útkeresés során tapogatózunk, ismerkedünk, szerelmesek leszünk, pihenünk, íróvá válunk, és végül hazatérünk, „haza kell menni…”.
 

Utólag örülök, hogy csak most olvastam el ezt a könyvet, biztos vagyok benne, hogy ha előbb teszem semmit nem értek belőle, sőt lehet még most is korai volt.
Végig olvasva azt tudom mondani ez egy nagyszerű regény. Akármilyen nehéz is az első pár oldal a végére mind a stílusa, az ábrázolásmódja mindenért kárpótol.

Gerlóczy Márton - A csemegepultos naplója

Drága Peti barátom említette karácsony előtt 3 nappal, hogy ez és az Gerlóczy negyedik könyve. Mivel olvastam az elsőt (Igazolt hiányzás) ezért érdekelt a legújabb is. Hát megleptem vele magam karácsonyra.

Rengeteg réteg és sok érdekes meglátás tárul elénk 350 oldalban. A legfontosabb tanulság mégis a budapesti kaland. Mert itt élünk mindannyian, vegyük észre egymást.

Ismét egy olyan regény, ami Gerlóczyról és az ő kis életéről szól. Sokkal letisztultabbnak és követhetőbbnek éreztem mint az Igazolt hiányzást. Pedig hosszabb ideig olvastam, párhuzamosan más könyvekkel. Humoros és az az igazi lethetetlen. Amit a buszon ülve mosolyogva olvasok majd felnézve rádöbbenek, hogy le kellett volna szálnom, 10 perce. Amiből részleteket meg kell osztanom, mert, ahogy az angol mondja, hilarious.

Persze szomorú, hogy a nőket manapság már csak lókolbászokhoz és füstölt szalámikhoz lehet hasonlíani. Még szomorúbb, hogy könnyen kiismerhetőek, de nem hagynak akkora benyomást sem, hogy utána felismerjék őket az utcán. De; minden alagút végén ott van a fény és tudjuk, hogy minden nőtől lehet tanulni valamit, ha az csak egy ágyazási technika, akkor is.

Belekóstolhatunk a szingli férfi életébe. Hogy hogyan válogat és mire hajt. Ha egyáltalán válogat és ha többet kell tennie egy nő megszerzéséért, a nappali/hálószoba felporszívózásánál.

Nőként olvasva megsértődhetünk. De én azt tanácsolom, hogy inkább olvassuk élvezettel és tanuljunk belőle.

Wm. Paul Young - A viskó

Világszerte több, mint 10 millió példányt adtak el, páratlanul rövid idő alatt. Hirdetik mindezt a könyv hátulján. Nekem köszönhetően mostmár egyel biztosan többet.

Mackenzie Allan Philips, egy átlagosnak mondható hétvégén túrázni indul három gyerekével. Egy véletlen baleset következtében a legkisebb lányt szem elől téveszti. Missy-t ez idő alatt feltehetően elrabolták; és a család élete gyökeresen megváltozik. Néhány évvel később Mac különös levelet kap, melynek folyományaként szembe kell néznie saját múltjának démonaival, de amit(akit,akiket) talál, az minden képzeletet felülmúl...

A könyv olvasása közben haragudtam magamra. Tény, hogy nem teológiai értekezés a mű, de engem még a keresztény hitvilág alapjaival is sikerült zavarba hoznia. Az életemet feltehetőleg nem fogja megváltoztatni, de így utólag nem bánom az olvasásával töltött órákat, ugyanis minél több idő telik el, bizonyos leírt gondolatok egyre inkább elgondolkodtatnak. Lehet el kéne kezdeni a vallásfilozófia iránt érdeklődni? Mindenesetre ez a könyv, a maga tömör, párbeszédes formájával tökéletes kiindulópont. Azonban van egy eddig nem említett, és nem is kicsi negatívuma A viskónak. Jópár esemény nálam túlment a giccs határán, de olyan amerikai filmeket megszégyenítően.:)

Mindentől függetlenül bárki tehet egy próbát vele, főként, hogy az író próbál egy ideáltipikus "Istent" mutatni, megkímélve minket a bigott katolicizmus eszméjétől.

Ui.: Az utolsó oldalakon nem kicsit megkérik az olvasót, hogy terjessze a könyv igéjét, ami már csak azért is zavaró, mert a könyv borítóján lévő fólia két nap után felpöndörödik...

John Steinbeck - The Red Pony

I read the book because it's a classic. Great for practicing English and any time you metion it, I'm sure you'll find somebody who had read it, too.

First of all it's a very short, only a hundred page novel and the Red Pony does not participate in it for long. The main character is Jody, the ten-year-old son of the ranch owner. The book contains four chapters which are separate stories but inseperable if you look at the meaning as a whole.

Second of all, if you think about the little boy, becoming a man, the book leads you to much less pathos than you'd think. It is very realistic. As, for example Of Mice and Men by Steinbeck. People and nature are shown in the way of people back than could see it. People were close to nature and, for instance, horses were mates and reliable friends.

The young boy, Jody, needs to become a fine man just as his father or the hired hand, Billy Buck. Exciting and cute story, from the 1930's, maybe all of us should learn from Jody's attitude at the end.

Robert Merle - A sziget

A Bounty angol hajón a XVIII. században (különböző okok miatt) lázadás tört ki, ennek következtében a kapitányt és a legénység néhány tagját egy kisebb csónakba rakták, és az óceánon elengedték. Ezt követően a kapitánnyá avanzsált első tiszt vezetésével Tahiti szigetén összegyűjtve néhány bennszülöttet, és könnyűvérű nőt, egy lakatlan szigetre menekültek a brit bíróság elől. Az eseményekre kb. 20 év múlva derült fény, méghozzá a szigeten történteket egyedül túlélő fehér tiszt visszaemlékezéseiből.

Ez a valós történelmi esemény adott alapot Merle nagyszabású regényéhez. A lázadást kivéve azonban a könyvben minden csak fikció. A tahitiak és az angolok kezdetben jól kijönnek egymással, próbálva megalkotni a földi paradicsomot, ahol életük végéig maradniuk kell. Az író tökéletesen ábrázolja a kultúrák különbözőségét, a faji felsőbbrendűséget, és az előítéletek abszurd kialakulását. Merlének ismét sikerült felháborítania és ezzel együtt pesszimistábbá tennie az emberi természettel kapcsolatban. Olvasás közben ismét próbáltam magamra erőltetni, hogy ez mind csak mese. De rá kell jönni, hogy súlyos igazságok vannak megfogalmazva. Az a fajta mű, amelytől az ember elhatárolódik, nem érzi magáénak. Azonban a való életben a legtöbben pontosan ugyanígy viselkedtek volna.

A mű egyedüli hibájának talán csak a terjedelmét rónám fel. Egyszerűen túlnyújtottnak, hosszúnak éreztem. Azoknak ajánlanám akiket érdekel, hogy alakulnak ki rendkívül egyszerűen háborúk; mivé fajulhat az intolerancia; mit eredményez  a kisebbség elnyomása a többség által. Nem egyszerű olvasmány, de kifizetődő.

Mo Hayder- Tokió

Mo Hayder Tokió című művét tartom a kedvenc mai könyvemnek. (Szintén Gabi ajánlás.) Mai alatt azt értem, hogy nem Shakespeare, nem antropológia és nem szépirodalom. Kőkemény thriller, pszichodráma és nemtudom még milyen fancy szavakkal illethető krimi.
Emellett az egyetlen könyv, amit úgy vallok a kedvencemnek, hogy legalább még 2 évig nem akarom újra elolvasni.
Mert kikészít.

Két szálon futó cselekménye fokozatosan terheli le az ember lelkét, az egyik szálon szomorúsággal, undorral és érthetetlenséggel telíti meg, a másikon feszültséggel, izgalommal, szerelemmel, s mindkettőben a végletekig húzza a befejezést.
Előbbi szálunkat egy férfi naplóján keresztül éljük meg, kinek felesége várandós 1937-ben, Nankingban. Itt hozzá kell tennem, mikor először olvastam a könyvet, fogalmam nem volt arról, hogy ez a hely-idő páros milyen borzalmakat rejt...
Nankingot a modernnel pedig egy Grey nevű angol diáklány hozza össze, s tokiói kutakodása egy az ott történteket megörökítő film iránt. A lány persze szerelmes is lesz, mely később a feszültségforrás központja lesz az ő történetében. Grey életével minden elképzelhetetlen fordulatot megkapunk üldözés, Strawberry Mama szórakoztató klubja, Fujuki úr, terror, egy halott testrész és egyebek kíséretében, melyek szorosan kapcsolódnak egy tokiói professzorhoz is, akit a film felderítésének ügyében látogat hősnőnk. 

De hiába is sorolnám tovább az utalásokat a történet izgalmasságát bizonygatva... Vannak olyan versek, amelyeket nem közvetlenül a tartalma miatt, hanem a benne található szavak érzékébresztő volta miatt olvasok, az érzésekért, láthatatlan képekért, amelyeket kivált belőlem.
Ez a könyv ugyanígy az irgalmatlanul nyomasztó és feszültségteli érzetek miatt vált kedvencemmé, s talán, mert egyike az első, olvasás által befogadott pszichotriller-élményeimnek. 

Ez nem az a mű, amelyre az ember emlékezni akar, hanem az, amelyet örül, ha elfelejt.

 

Daniel Keyes - Az ötödik Sally

Engedve barátaim motiválásának, beszereztem Az ötödik Sally-t...

Sally Porter az élet bizonyos szituációiban elveszti tudatát, majd amikor megához tér, rá kell jönnie, hogy az amnéziájának ideje alatt az élete nem állt meg, sőt, igenis tevékeny volt. Cselekedeteinek következtében férje elhagyta, a gyerekeit nem látogathatja... Dr. Ash pszichiáter szembesíti a ténnyel: ő a többszörösen hasadt személyiség esete. Sally jámbor félénk; Bella igazi heroista, tehetséges énekes és táncos; Nola művelt, olvasott, igazi művész; Derry maga a szeretet; Jinx pedig maga a harag és agresszivitás. Vajon sikerül-e az orvosnak "összehozni" a személyiségeket?

Nem hittem volna, hogy egy ilyen alapsztoriból élvezhető könyvet lehet írni. Amellett, hogy folyamatosan fenntartja az érdeklődést, egyszerre elmélyít az emberi elme csodálatos világába. A könyv talán legnagyobb erénye az öt különböző karakter bemutatása, és azok valódiságának érzete. Nagy általánosságnak tűnhet, de tényleg igaz lehet, hogy teljes, valódi személyiségnek lenni a legnehezebb, és belátni azt, hogy a teljességhez nemcsak a jó, hanem a rossz tulajdonságok is hozzátartoznak.

Az ilyen könyvekből az élvezeti értéke mellett, igen sokat tanulhat az ember. Így utólag belátom, sokkal kevesebb lennék ha kihagytam volna Daniel Keyes, mostmár kimondom: remekművét!

Ui.:Köszönöm Dorkának és Gabinak! 

Howard Roughan - Vakjátszma

Találomra választottam ki Howard Roughan krimijét. Az egyik szemem sír a másik nevet. De előbb a történetről.

David Remler pszichológust egy új paciens keresi fel, méghozzá egy gyönyörű nő, Samantha Kent. A nő szorongásainak alapvető oka, hogy tudja, beismeri, hogy ő bizony meg fogja ölni a saját férjét. Remlert teljesen magával ragadja a nő személyisége, vonzereje terápiáról terápiára. Egy éjjel azonban megdöbbentő telefont kap Sam-től: "megtettem". David miután kiért a férj házához, rá kell döbbennie, hogy az üzletember tényleg meghalt, Samanthanák nyoma veszett, és hogy ő maga lett az első számú gyanúsított.

Nagyon tetszett a bírósági eljárás viszonylag részletes bemutatása. Amennyire furcsállom az amerikai esküdt rendszert, annyira érdekel is a téma. Ekkor nevetett ugyanis az egyik szemem.

Azonban a krimi szálnál már nem voltam ennyire lelkes. A fagyi visszanyal tipikus esetét véltem felfedezni. Ami viszont a legnagyobb problémám, a mű felejthetősége. Egy hét múlva már biztos, hogy a tucatkrimikkel fogom emlegetni. A rövid távú szórakoztató irodalom iskolapéldája.

Aki egynapos, egyszeri olvasásos krimit szeretne, az tegyen egy próbát. Én pedig inkább visszatérek az ajánlók átböngészéséhez.  

Murakami Haruki: Kafka a tengerparton

A barátaim tudják, hogy kedvenc íróm Murakami Haruki, s bár nem így terveztem, de igazából első bejegyzésnek tőlem, talán nem is illene jobban bármi más. Visszaért hozzám egy régen kölcsönadott könyv, s újra kedvet kaptam hozzá. 
Az írót most nem mutatom be, bárki rákereshet az interneten, annyit talán, hogy viszonylag sokat alkotott nagy örömömre, s egyre több művét ismerheti meg a magyar olvasó is.Talán csak a Wind-Up Bird Chronicle múlja felül népszerűségben a Kafka a tengerpartont, mely Kafka-díjat nyert. Cselekménye két szálon indul. A 15 éves fiú elszökik otthonról, apjától, minden különösebb megfogható ok nélkül, s egy másik város könyvtárában talál menedékre, ahol megismeredik a sok tekintetben nem egyszerű Ósimával és Szaeki asszonnyal, a könyvtár vezetőjével. Mindeközen a másik síkon egy Nakata nevű öregúrral ismerkedünk meg, aki egy baleset következtében megbutult, de mintegy kompenzációként  tud beszélgetni a macskákkal. A két kusza történet lassacskán mintha értelmét nyerné, s összeáll az összeállhatatlan a whiskys Johnny Walker gyilkosságával, Sanders ezredes (KFC) segítségével és a szereplők öntudatlan tudatosságával. Mindeközben egy régi szerelem története, a vágy és a zavartság szövik át a történetet. 

A könyv borítóján az egyik kritika így szól: "letehetetlen olvasmány és ellenállhatatlan metafizikai mákony". Sok hasonlóan frappáns megfogalmazás született műveire, másképp nem is lehetne összefoglalni. Én mindig úgy ajánlottam Murakami könyveit, ha szereted Dali képeit, szeretni fogod olvasni is őket. Talán két, sok szempontból összeegyeztethetetlen művészről van szó, de bennem műveik összekapcsolódtak. Murakami valóságtól elrugaszkodó, mégis realisztikus történetei hihetetlenül átélhetők. A szerző világát a miénknek érezzük, hiszen a mi világunkban játszódik, valóságos helyszínekkel, ugyanakkor ott egy lelki, álombéli, vagy ténylegesen mágikus szürreális világ, amit nem tudunk elhelyezni, de Murakami elhelyezi nekünk. Amit mi is olykor érzünk a mindennapokban, ő megjeleníti. Olykor azonosulva szereplőivel, olykor mint egy árny a falon, figyeljük a történéseket, és elsüppedünk ebben a lehetetlenül valódi világban. A Kafka a tengerparton nem egy nyomasztó olvasmány, de őszintén bevallom, le kellett tennem párszor, hogy belekapaszkodjak kicsit a valóságba, mielőtt elnyelne a történet. Murakami is segít néha a főszereplőnek, akit kezd körbevenni a sors, a véletlen, a hihetetlen, s teremt neki lehetőséget, hogy olykor-olykor megfogódzkodjon egy nálánál valósabbnak tűnő személyben. 
Murakami regényére(-eire) kivetíti a görög drámákat, a csehovi drámákat, a klasszikus zeneszerzők életét és műveit, filmes elemeket, filozófusok filozófiáit, történelmet, Kafkát, a 60-as évek zenéit a Beatles-szel az élen, s persze elmaradhatatlan a whisky.

Igen, a Kafka a tengerparton egy mákony, de kézzel foghatóbb, mint amilyen ismertetőt én írtam. Szórakoztató és elveszejtő, a mai ember története.

Harlan Coben - Az erdő

Miután Harlan Coben műveit 37 nyelvre fordították már le, így nem nagyon kellett erőt vennem magamon, hogy nekiálljak Az erdő-nek.

Paul Copland megyei ügyész, nem bírja kiheverni nővérének 20 évvel korábbi elvesztését. Apjának a halálos ágyán ígéretet is tesz, hogy megtalálja őt. Egy kellemes délutánon azonban egy brutális gyilkosság helyszínére érkezik, ahol is a holtest valószínűsíthetően megegyezik azzal a fiúval, akivel a nővére eltűnt. Lehet, hogy tényleg él a testvére?

Coben nagyon jól ír. Tökéletesen gördíti a cselekményeket. A kedvencem talán a szereplők egymáshoz való kapcsolódásának megjelenítése volt. Rendkívül erősen ábrázolja a családi kötelékeket. Így is kell kinéznie egy bestsellernek. 

Ez a könyv szerintem a gyilkosságok helyett inkább a szeretetről szól. És pontoson arról a fajta szeretetről, amit minden szülőnek éreznie kell(ene). Aki nem hisz nekem, olvassa el.

Sebastian Fitzek - A terápia

Viktor Lorenz, híres berlini pszichiáter lánya nyomtalanul eltűnik. Négy évvel később az apa visszavonul vidéki nyaralójukba, hogy véglegesen feldolgozza a történteket, mégnem egy ismeretlen nő a segítségét kéri, hogy kezeleje a skizofréniáját. Anna tévképzeteiben a doktor lányához hasonló kislány szerepel, lavinát indítva el ezzel mindkettejük életében.

Hát mit ne mondjak, elég beteg egy könyv. Nagyjából a 17. oldal után sejtettem a végkifejletet, és végre félig meddig igazam is lett. Sajnos többször találtam következetlenséget a főhős cselekedeteiben, bár így utólag persze kicsit elnézőbb vagyok. Furcsa érzés, ugyanis pont az nem teccik  a mű végeztével, amit a legjobbnak tartottam közben. Vagyis a mennyiség. Amilyen jó volt olvasni, hogy pörög ezerrel a cselekmény, utólag olyannyira vágyok több részletre, pszichológiai diagnózisokra, részletezésre. Bár lehet, hogy így  tömören hozza meg a sokak által elvárt hatást. Mindenesetre kellemes kis hétköznapi borzongásra, és minimális pszichológiai különórára vágyóknak szeretettel ajánlom.

Ui.: Érdemes az utolsó előtti bekezdés, és a cím kapcsolatát értelmezni, sztem nagyon ütős. 

 

Don Winslow - Drogháború

Don Winslow nem tett mást, mint bemutatta a drogellenes háború 30 évét. Ez így nem tűnhet túl izgalmasnak, azonban a megvalósítás már annál inkább. A közel 600 oldal elengendőnek bizonyul, hogy egy drogellenes ügynök, egy drogbáró, egy kurva, egy bérgyilkos és egy pap szemszögéből is jól megrágjuk az eseményeket, amely egy olyan történetet eredményez, ami településeket, városokat, országokat, földrészeket köt össze, a közös cél: a drog által.

Az író látomása nem kegyelmez a politikusoknak, az egyháznak, a katonaságnak, az ideológiáknak, és úgy igazán senkinek. Az olvasó csak reménykedik, hogy mindez fikció, azonban belül érzi, hogy a leírtak nem állnak messze a valóságtól. Ez az erőszakos, véres könyv egybefoglalja a társadalom erkölcstelenségét, a politika kíméletlen sakkozását, a korrupció hatalmát. Tényleg lehet azt állítani, hogy magát a földi poklot írja le, teljes egészében.

Abban biztos vagyok, hogy aki egyszer magáévá teszi Don Winslow regényét, többé soha nem felejti.

    

Robert Merle - Mesterségem a halál

Rudolf Lang élettörténetét követhetjük végig 1913-tól haláláig. Láthatjuk hogyan vált a buzgó vallásos szülők gyereke, megjárva már az első világháborút is, érzéketlen náci tisztté, és egyben az Auschwitz-Birkenau haláltábor parancsnokává.

Bevallom őszintén, engem felháborított a mű. Egyszerűen nem akartam, és most sem akarom elhinni, hogy ilyen létezhet, megtörtént. Válhat egy ember parancsvégrehajtó géppé? Elveszítheti teljes személyiségét egy magasabb hatalom által? Még ha igen is, azért talán az alapvető emberség azt kívánná, hogy ha végre is hajtom a feletteseim pokoli parancsait, legalább legbelül elítélem, és ha módomban állna, megváltoztatnám. De Rudolf Lang még a vádlottak padján sem érti a problémát. Ő csak parancsot teljesített. Számára tényleg a halál mesterség.

Robert Merle százszázalékosan elérte szerintem amit akart, elrettent, és mélyen elgondolkodtat. De mindezt milyen áron? És ez tényleg megtörténhet emberi társadalmakban?

Donald James - Vadim

A Vadim trilógia záró kötete 2020-ban játszódik. Vadim Roy Rolkin, a murmanszki kormányzó, és egyben gyerekkori barátja felkérésére New Yorkba utazik, a helyi focicsapatba játékost szerződtetni. Eközben Oroszországban dúl a TBC járvány, és az USA-t elárasztó orosz bevándorlók tömegével nehéz mit kezdeni, főleg, hogy a tengerentúlon épp elnökválasztás van. Vadim hirtelen Ben Rushton, az Egységpárt jelöltje mellett találja magát, akinek a feleségét kell megvédeni. Az asszonyt azonban megölik, így Vadim nyomozni kezd a gyilkos után.

Donald James ezúttal inkább kevés témakörrel, de azokat jobban kibontva kápráztatott el. Megismerhetjük az USA elnökválasztását megelőző felfordulást, az amerikai média hatalmát, és a közvéleménykutatások lényegét is. A korábbi részekhez hasonlóan sok szereplőt ismerhetünk meg, azonban a Vadim-ban kb. mindenki gyanúsított lehet, egészen az utolsó oldalakig persze. Jó látni a három könyvben végbemenő személyiségfejlődést. Konsztantyin végképp szerethető, irigyelhető, igazi főhőssé válik. Oroszország pedig talán még emberközelibb lett számomra, a maga hideg-ridegségével.

Nekem mindhárom rész egyenértékű volt, és egyenként is, de főleg egymásután olvasva tökéletesek. Sajnálom, hogy nincs több rész. Nagyon is. 

Donald James - A jövendőmondó

A Monstrumban megismert Konsztantyin Vadim felügyelő visszatér feleségével Murmanszkba. Az idilli kép megtörik, amikor Natália nyomtalanul eltűnik, és Vadimnak segítségül kell hívnia korábbi társát, Dronszkijt; Roy Rolkint, valamint az orosz legendák és mítoszok sötét világát.

Donald James ezúttal sem egyszerű krimit tett le az asztalra. Szó van itt korrupcióról, választásokról, gyerekkereskedelemről, munkatáborokról, és mindezek hibátlan egyvelegéről. Alapvetően más mint a Monstrum; Vadim már rutinosabb nyomozó, talán kevesebbet is iszik, és még a macskával is elnézőbb. El is kerülném az összehasonlítást, ugyanis a főbb szereplőkön kívül nem sok hansonlóság van. Szerintem ugyanolyan jó mint az első rész. A történet mellett kaptam egy újabb Oroszország-imázst, ami számomra még mindig pozitív. Mindenki olvassa el aki szereti a műfajok feszegetését.

Hamarosan kezdem a trilógia befejező részét, a Vadim-ot. Ilyen előzmények után abban sem csalódhatok.

Donald James - Monstrum

Nagy fejtörést követően kezdtem bele Donald James angol történész regényébe, amely majdnem rosszul sült el. Történt ugyanis, hogy az első közel 100 oldalig nem nagyon vettem fel a fonalat, és amikor már majdnem legyintve, pihentettem volna későbbi időkre, szinte egyik oldalról a másikra felszívta magát az író, a történet, talán még magam is.

2015 Oroszországában járunk, amikor is véget ért a polgárháború az anarchista-marxisták, és a nemzeti demokraták között, amiből a Leonyid Koba vezette nacionalisták kerültek ki győztesen. Konsztantyin Vadim, kissé alkoholista rendőrt Murmanszkból Moszkvába rendelik, hogy kutasson fel egy sorozatgyilkost, aki megcsonkított nőket hagy maga után. A nyomozás mellett a hatalom, a Cseka, és a Nyugat által irányított gépezet megállíthatatlanul robog.

Nemrég fejeztem be az olvasását, de mégis nehéz róla írni, ugyanis rendkívül sokoldalú, sokszereplős, soktémakörös a Monstrum. Talán a legnagyobb élmény, hogy közelebb kerülhetünk az orosz nép mentalitásához, mozgatórugóihoz. Most már magam elé tudom képzelni, milyen lehet a tipikus orosz ember. Krimiként is elsőosztályú a könyv, bár ez a jellemző pont nem Vadim főhősünknek köszönhető. A politikai ideológiák ábrázolása még színesebbé teszi az összképet, megteremtve ezáltal egy csodálatos ötvözetét a kategóriáknak. A végső csavar(oka)t pedig ezúttal sem sikerült kitalálnom.:) 

Akárhogy is a jövőben játszódik a krimi, mégis úgy gondolom, hogy aktuális problémákat feszeget. Az ideológiák vége motívum az egyik legszembeötlőbb kérdéskör. Minden magyar párt, vagy szervezet megrögzött törzsszavazóival el kéne olvastatni a Monstrumot, és lehet, hogy akkor talán mi sem itt tartanánk. De jelenleg minden esélyünk megvan rá, hogy a leírtakat a saját bőrünkön fogjuk tapasztalni...

A kezdeti megrettenést tehát felhőtlen oldalpusztítás követte. Jöhet mielőbb a folytatás, és gratuláció a borítóhoz! 

ui.:a macskát Vlagyimir Iljics Leninnek hívják!:):):)

Caleb Carr - A sötétség angyala

A halál angyalában megismert Sarah Howard, egy évvel a korábbi felderített gyilkosság után már magánnyomozóként tevékenykedik. Egy napon egy spanyol diplomata felesége látogat el hozzá, hogy segítsen megtalálni az elrabolt kislányát. Mivel az Egyesült Államok és a Spanyol Birodalom közti kapcsolat éppen forrásponthoz ér, Sarah a rendőrség helyett a régi különc csapatához fordul, élükön Laszlo Kreizler elmeorvossal. Hamarosan kiderítik, hogy a kislányt nem politkai céllal tarják fogva, hanem egy ördögi nő "vigyáz rá", aki feltehetően több csecsemőt már megölt. A nőt megtalálni nem tűnik nagy feladatnak, azonban bizonyítékokat találni ellene, és elítéltetni annál inkább.

Ebben a részben a narrátor szerepét Stevie Taggert, az orvos fiatal segédje veszi át. Így más perspektívából láthatjuk a történéseket. Az első 500 oldalban imádtam A halál angyalában megismert felépítést, történetvezetést (új nyomozati technikák behozatala, profilozás), melyet egy kőkemény bírósági drámával folytatott a szerző, teljes csodálatomat kiváltva ezzel. Több fontosabb mellékszereplőt kapunk, ami szintén az előnyére válik a történetnek. Újabb valós történelmi személyek jelennek meg, köztük Clarence Darrow védőügyvéd, és Cady Stanton nőjogi aktivista. 

Összefoglalóan is csak szuperlatívuszokban tudok róla írni. 700 oldalas terjedelmét krimiként sokan túlírtnak gondolják, szerintem pedig akár 1000 oldal is lehetne. Ha nem is jobb A halál angyalánál, de mindenképpen más, több, kiforrottabb. Kevésbé brutális, de annál félelmetesebb. Több a groteszk humor benne.

Caleb Carr a képzeletbeli krimilistámon megelőzte Dennis Lehane-t, ami nálam nem kis szó. Vajon hány évet kell várnom a Kreizler sorozat harmadik darabjára, Az armageddon angyalára?

 

Caleb Carr - A halál angyala

Bevallom, Lawrence Block könyve után kicsit vonakodva álltam neki a soron következő karácsonyi ajándékomnak. Caleb Carr nagyterjedelmű "krimijének" első oldala után azonban minden félelmem elszállt, és akkor finoman fogalmazok.

1896 New Yorkjában járunk, amikor is a város híres, hírhedt lélekbúvárát, a magyar származású Laszlo Kreizlert Theodore Roosevelt - akkori rendőrfőnök - felkéri, hogy segítsen egy sorozatgyilkos felderítésében. Azonban mindezt nem hivatalosan, ugyanis a doktor modern felfogását a város hatalmasai nem nézik jó szemmel. Laszlohoz csatlakozik John Schuyler Moore, a New York Times újságírója, Sara Howard, a metropolisz rendőrségének első női alkalmazottja, valamint két nyomozó, az Isaacson testvérpár. A kis nyomozócsoport versenyt fut az idővel, a gyilkossal, és az új ellenségeikkel is.

Na kérem szépen, így kell elmesélni egy történetet. Moore, az újságíró visszaemlékezésével kezdődik, és végig az ő perspektívájából olvassuk a történéseket, hibátlanul. Egyszerűen lehengerlő az akkori város hiteles megjelenítése, de egy percig sem unalmas, még az épületleírások is élvezetesek. A szereplőkről is ugyanez mondható el, mindenki húsvér szereplő, az ember szinte látja maga előtt őket.

A könyv egy testes társadalomkritika is egyben. Az amerikai álom itt korrupció, prostitúció, bűnözés, és minden mocsok tárháza. Mintha az író nem is szeretné hazáját, vagy éppen csak tényleg ennyire valóságos lehetett minden. A korrajz mellett kitűnik az akkor még nem elfogadott nyomozási technikák felbukkanása, mint az ujjlenyomatok és a profilozás. Iszonyúan naturalista a csonkítások leírása, de nem hatásvadász, bár gyengébb lelkületűek annak láthatják.

Számomra a legnagyobb élményt a gyilkos személyiségének leírása okozta, cselekedetei mozgatórugójának megtalálása, és a következtetések levonása. Hannibal Lecter után szabadon. 

Remélem kitűnik, hogy mennyire oda meg vissza vagyok érte, és hamarosan kezdem a folytatását. Mindenkinken ajánlom, aki szeretne egy hibátlanul leírt történetet magáévá tenni, és annak minden percét élvezni.  

Lawrence Block - Nyolcmillió halál

Pályafutásom első Lawrence Block könyvének a Nyolcmillió halált választottam, amely a Matt Scudder sorozat ötödik darabja. A történet szerint egy luxusprosti keresi fel kedvenc kocsmájában a régi zsarut, jelenlegi magánnyomozót, hogy segítsen neki kiszállni a buliból, hogy új életet kezdhessen. Másnap reggelre a nőt brutálisan megölik, és ezután maga a strici kéri fel Scuddert, hogy találja meg a gyilkost. Fontos adalék a történethez, hogy főhősünk alkoholproblémákkal küzd, így betekintést nyerhetünk New York anonim alkoholistáinak hétköznapjaiba is.

Bevallom őszintén, többre számítottam. A történetvezetéssel nem volt problémám, a főszereplő is nagyon bejött, a mellékszereplők is jól megírtak voltak. De nekem valahogy akkor sem oké. A történet túl gyorsan lett lezárva, szinte rohanva, és elmaradt a krimiknél számomra elvárt csavar, és meglepődés. Mindemelett túlirtnak is érzem a könyvet. Túl sok benne az anonim dolog, és az üresjárat. Nem zakatol úgy ahogy kellene. Nem ezt a könyvet fogom valószínűleg a legtöbbször újraolvasni, pedig én nagyon bíztam benne.

Mindenképpen adni fogok még esélyt Lawrence Blocknak, csak nem tudom, hogy az melyik sorozatának, melyik darabja legyen!?

Alkonyat - Újhold

A trendeket követve én sem hagyhattam ki a tinilányok imádatának tárgyát. Le kell szögeznem az elején, hogy nem olvastam a könyvet, sem az elsőt, sem a másodikat. A történetet gondolom mindenki ismeri. Bella, egy halandó lány, és Edward, egy ifjú vámpír kapcsolatának története. Ebben a részben pedig Jacob, egy helyi indián fú, és Bella viszonyának kibontakozását is megismerhetjük.

Hát mit is mondjak. Ha úgy tekintek rá, mint egy vámpíros filmre, akkor nagyon rossz. Ha farkasemberes történetként kezelem, akkor még rosszabb.

De marad az utolsó lehetőség: romantikus, szerelmes filmként kell (kéne) érteni. Igazából ennek sem tud megfelelni. Ennek több oka is van. Először is a szereplők arca annyira érzelemmentes, hogy az hihetetlen. Mégha a fiúk annyira vérszegények is, legalább a gyengébbik nemtől várná el az ember, hogy hiteles legyen. Bella számomra érzéketlen. Ugyanazzal az arccal szomorú, boldog, közönyös. Be kell vallani, ehhez is tehetség kell. Második nagy probléma, a szereplők szájába adott szövegek. Hát csak remélni tudom, hogy nem szó szerint vették a könyvből. Harmadszorra, nem találtam a történetben konfliktust. Az nem konfliktus számomra, hogy valaki hónapokig ül egy szobában, majd kimegy megszereltetni egy motort.:) A film vége, pedig csak rátesz egy lapáttal, mintha a Barátok közt egy epizódját láttam volna. Csak itt egy évet kell várni a következőre. Bella kinézetén kívűl (szerintem szép ebben a részben) egy nagyon jó dolog van az Újholdban. Méghozzá Alexandre Desplat zenéje, mely hallatán tökéletesnek kéne lennie mindennek.

A negatív kritikám ellenére, nem mondanám teljesen értékelhetetlennek a filmet. Mindenképpen esélyt fogok adni a 3. résznek is. Ha azt is elszúrják, kénytelen leszek elolvasni őket, hogy megtudjam végre a rajongás valódi okát.

 

Ungvári Tamás - A feledés enciklopédiája

Ungvári 75 kis történetben írja le a XX. század lényeges vagy lényegtelen eseményeit.

Mivel nagyon nehezen olvastam el, így a gondolataimat is problémás összeszednem róla. Lehet, hogy érdektelen vagyok, esetleg műveletlen, de én rétegkönyvnek tartom. Talán akik Ungvári kortársai, esetleg irodalmárok, vagy az íróval azonos társaságba járók, másképp vélekednek a műről. Mindenesetre egy könnyed irigység is elfogott az olvasása közben, ugyanis a legtöbb ember talán csak álmodhat ilyen változatos, sokszínű, világlátott életről. Nekem, mint egy egyszerű olvasónak, kevés volt amit kaptam. Ezáltal nem is tudom ki(k)nek ajánlanám!?

Előre láthatóan - sajnálatos módon - számomra a feledés homályába fog merülni.

süti beállítások módosítása