Igazi botránykönyvnek híresztelik, intellektuális horrornak tartják, nehéz falat ez a könyv, áll a könyvről szóló szalagcímekben. Naivan ültem le elé, és igen keserű szájízzel álltam fel. Ez a könyv bántott.
Négy ember egy csúcsétterem vacsoraasztalánál.
Egyikük országosan ismert politikus, esélyes miniszterelnök-jelölt. Mire véget ér az este, döntésre kell jutniuk egy közfelháborodást keltő ügyben, amely a fiaikat is közvetlenül érinti.
Emberölésről van szó, egy hajléktalan nő erőszakos haláláról.
Meddig mennek el a gyerekek, a karrier, a boldog családi élet megmentése érdekében?
Messzire. Nagyon messzire.
Az alapszituáció zseniális, miszerint két felnőtt pár -akiket rokoni szál is fűz egymáshoz- elmennek vacsorázni egy luxusétterembe. A szerző tökéletes keretes szerkezetet alkot a fogások, és a téma között. Bevallom, alig vártam a főétel megérkezését, ugyanis addig főként csak emlékképeket kapunk a holland felső tízezer mindennapjaiból. Brutális őszinteséggel látjuk magunk előtt az elcseszett nyugati eszményképet, sérült emberekkel, politikai korrektséggel, gazdasággal és gazdagsággal. A bonyodalmak természetesen a gyerekekhez kötődnek, és Koch nem átall kőkeményen bekérdezni, és alátenni a boldog hétköznapoknak.
A könyv olvasása közben sajnáltam, hogy nincs gyerekem, ugyanis talán csak akkor érzi át kellőképpen az olvasó azt a fajta erkölcsi dilemmát, amellyel arcon vágják. A legtöbb vélemény abban a kérdésben oszlik meg, hogy jó ötlet volt-e Kochtól, hogy Pault -aki a narrátor, és egyben elsőként szimpatikus szereplő- egy tollvonással beteg emberként ábrázol, ezzel tényleges elérve, hogy az olvasó mind a négyüktől viszolyogjon. Utólag azt gondolom, hogyha egy normális szülő is lenne a történetben, akkor nem lehetett volna ilyen tökéletesen felépíteni ezt az erkölcsi fertőt.
Normális értékrenddel, és felelősen gondolkodó szülőként nem a könyvben leírtak történnek. Van az a pont, ahol a családi köteléknek el kell szakadnia, még ha a gyermekünkről is van szó. Talán itt jön képbe a társadalom, és az abban való létezés kötelme.....
Számomra a legmegdöbbentőbb kérdéskör az, hogy vajon a gyerek hibáztatható-e a szülők döntései miatt, és mindez fordítva. Amennyiben elfogadom, hogy mindenki szuverén, önmagáért felelős egyén, akkor bizony mindenki saját jogon hülye, és adott esetben bűnhődik. Kell-e a szülőnek a társadalom ellenében védeni a gyermekét a -teszem hozzá jogos- felelősségre vonás elől?
Itt van ez a cukormázzal leöntött, a külső szemlélő számára irigylésre méltó élet lehetősége, erre ezt kapjuk. Nagyon rosszul éreztem magam a bőrömben olvasás közben. Ki tudja, hány ember, barát, rokon vesz körbe minket, aki akár genetika, akár bármi okán ilyen mocskot hord magában? Dühös voltam mindenkire, aki szerepet kap a könyvben, kezdve az éttermi dolgozókkal, a tanárokkal, a politikusokon át a gyerekekkel.
Azt nem tudom, hogy mi volt Herman Koch valódi célja A vacsorával, de azt bizonyosan elérte. A könyv befejeztével kicsit szédülve hátradőltem, és bekapcsoltam az aznapi híradót:
http://24.hu/belfold/2016/05/11/ket-kamasz-kinozta-meg-es-verte-agyon-a-jaszapati-golyat/
Rá pár napra újabb hírek:
http://index.hu/belfold/2016/05/16/gyerekek_rugtak_szet_egy_kaveautomatat/
Van még kérdés?
