Mentségemre szóljon, ajándékba kaptam az író halála előtti utolsó könyvét, na nem mintha így utólag bánnám, hogy az életmű záró darabjával kezdtem az ismerkedést Vonneguttal. Bárcsak minden ember - az időskori szenilitás, zsémbelés és elhülyülés helyett megőrizné az íróhoz hasonló szókimondó képességet, a humort, és a kritikai él lényegét.

Kurt Vonnegut utolsó megjelent műve bepillantást enged az író gondolataiba, és ne legyenek illúzióink, véleménye kellőképpen megosztó, és egyben csodálatos őszinteséggel vall háborúról, az amerikai létről, az emberről, drogokról, autókról és politikusokról, állatokról, sorsról, vallásról....

Nehezen tudom elképzelni, hogy magyar ember tollából, hasonlóan őszinte gondolatok valaha is megjelenhetnek. Na nem kiáltok cenzúrát, hanem egyszerűen a magyar lelkülettől talán távol áll ez a nyílt szembenállás korunkkal, kormányunkkal, országunkkal szemben. Mennyire hiányolom pedig az ehhez hasonló művek meglétét. Biztos vagyok benne, hogy Vonnegutot ellenzői már régen  megpecsételték, hazaárulónak, pesszimistának, ördögnek titulálva.A kérdésem a következő feléjük: Ki nem szar le titeket? :)

Le kell szögeznem, hogy nagyon sok mindenben nem értek egyet Vonnaguttal, azonban kitűnő érvrendszere, amelyet főként a humorra fűz fel, könnyedén elbizonytalaníthatott volna engem is. A legnagyobb tiszteletem azokkal a káromkodásoktól sem mentes véleményfolyamokkal vívta ki, melyeknek minden sora idézendő, megtanulandó. Ha lehetne három kívánságom, az egyik biztos az lenne, hogy egy finom kávé mellett beszélgessek a szerzővel.

Nem titok, hogy a könyvben szereplő gondolatok egy inkább baloldali, pacifista, humanista, realista és humorista embertől származnak. Kell ennél több? Vajon hány ember ragad tollat halála előtt nem sokkal, úgy gondolva, hogy na most akkor elmondom én, hogy mi a helyzet?. Hát nem sokan. Sajnos. Minden esetre Kurt Vonnegut A hazátlan emberrel megkoronázta életművét, örökül hagyva nekünk időtlen igazságait.