Mindig is féltem a sikerlistás könyvektől. A Holtodiglan esetében sem volt ez másképp, azonban annyi pozitív véleményt kapott még a legkritikusabb bloggerektől is, hogy tudtam, nem fogok csalódni. Egyszerűen nem bírtam letenni....

"Egy meleg nyári reggelen a Missouri állambeli North Carthage-ben Nick és Amy Dunne ötödik házassági évfordulójára készülődik. A romantikus reggeli után a jóképű Nick okos és csodaszép felesége eltűnik. Nickre egyre nagyobb nyomás nehezedik a rendőrség, a média, valamint a lányukért elvakultan rajongó szülők részéről. Nick pedig valamiért folyamatosan hazudik és különösen viselkedik: furcsán ködösít és láthatólag megkeseredett – de valóban gyilkos? Amy naplója és Nick elbeszélése egy szépen induló, ám fokozatosan megromló kapcsolat klausztrofób, nyomasztó világába nyújt betekintést. A kérdés csupán az, ha nem Nick a tettes, akkor hová és miért tűnt el a szépséges feleség? És vajon mit rejt az ezüstpapírba csomagolt doboz a gardrób hátuljában?"

Huhh, hát sok mindenre számítottam, de ez a könyv meglepett. Hímsoviniszta énem megszeppenve hajt fejet Flynn kisasszony előtt. A férfi-női kapcsolatok lényegét tökéletesen láttatja.

A kezdeti boldogság, a megismerkedés és az egymásra találás eufóriáját mindenki átélte már, azonban kevesen értik, érzik, hogy mikor, és miért képes átváltani ez az érzés unalomba, kiábrándultságba, rosszabb esetben dühbe. Adott ugye az olvasónak szánt álompár, a helyes, művelt, ambíciózus pasi, és egy intelligens, jó családból származó, és igazán jó fej lány, akik az elejétől kezdve egymásba szeretnek. Minden ezt követő történést az olvasó irigykedve fogadja be, de tényleg, itt nincsenek túljátszott lektűrhősök, felejtsük el a tipikus jelzőt. Ők egyek közülünk, akik szerencsés módon egymásra találtak. Na de aztán. Kérem szépen, ez nem egy szerelmes regény, hanem egy valódi kőkemény kritika, és thriller.

Mint már említettem, a párkapcsolatok elemi mozgatórugói feltárulnak, a szépséges maszkok idővel lekerülnek, és alatta nem találunk mást, mint az embert, annak minden hibájával, gyengeségével.

A szereplők kellően markánsak, könnyen azonosulni tudtam velük. Amy naplóbejegyzéseiből egy számomra is megnyerő, és értő feleség képe rajzolódott ki. Nick pedig egy kezdeti fura fazonból normális férfivé vált. Igen, én nem tartottam eleinte egyikőjüket sem szemétnek. Aztán természetesen fordul a kocka, senki nem olyan, mint amilyennek a kezdetekben gondoltuk. Szerencsére a mellékszereplők súlytalanok, így tényleg tűkön ülve figyelhetjük főhőseink párharcát.

A Holtodiglan a felétől egy valódi beteg könyv, a szó általam gondolt legjobb értelmében. Nem fogok lelőni semmit, de az államat többször kellett felvennem, mint egy átlagos kriminél. Meg tudott lepni, és addig csavarni a jellemeket, és eseményeket, hogy már szinte beleőrültem a titokba, ami nem is annyira meglepő. Igen, a férfi és a női alaptermészetből kikövetkeztethető lett volna a lényeg, de nem akartam elhinni, hogy valaki ezt így le is meri írni.

Lassan elmondható, hogy mindannyian Nick és Amy maszkja alól bújtunk elő. :) Azért ha választanom kéne, még mindig Nick volt a jó fej, Amy-t pedig inkább nem is minősíteném. Egyedüli hibának a könyv végét rónám fel, én valamiféle más lezárásra számítottam, nagyobb katarzisra, amely mindkét felet kellően kielégíti. Nem mondom, hogy nem tetszett a megoldás, de az biztos, hogy a hímsovinizmusom újra feltámadt, és valódi bosszúra szomjazott! :)

Minden sikerlistán ott a helye, bár félek tőle, ebből a könyvből is csak kevesek fognak tanulni. Hiába, a népszerűség átka sokszor a felszínesség. Értve és tanulva tessék tehát falni a lapokat. Ez csak egy jó tanács, amit megfogadva még élvezhetőbbé válik Gillian Flynn remeke.

Nagyon várom az írónő további köteteit!

Ui.: A moly alapján én vagyok az első fiú, aki bejegyzést írt a könyvről. Érdeklődve olvasom jelenleg a női részletes véleményeket. Nem is vagyunk annyira különbözőek :D