A Bounty angol hajón a XVIII. században (különböző okok miatt) lázadás tört ki, ennek következtében a kapitányt és a legénység néhány tagját egy kisebb csónakba rakták, és az óceánon elengedték. Ezt követően a kapitánnyá avanzsált első tiszt vezetésével Tahiti szigetén összegyűjtve néhány bennszülöttet, és könnyűvérű nőt, egy lakatlan szigetre menekültek a brit bíróság elől. Az eseményekre kb. 20 év múlva derült fény, méghozzá a szigeten történteket egyedül túlélő fehér tiszt visszaemlékezéseiből.

Ez a valós történelmi esemény adott alapot Merle nagyszabású regényéhez. A lázadást kivéve azonban a könyvben minden csak fikció. A tahitiak és az angolok kezdetben jól kijönnek egymással, próbálva megalkotni a földi paradicsomot, ahol életük végéig maradniuk kell. Az író tökéletesen ábrázolja a kultúrák különbözőségét, a faji felsőbbrendűséget, és az előítéletek abszurd kialakulását. Merlének ismét sikerült felháborítania és ezzel együtt pesszimistábbá tennie az emberi természettel kapcsolatban. Olvasás közben ismét próbáltam magamra erőltetni, hogy ez mind csak mese. De rá kell jönni, hogy súlyos igazságok vannak megfogalmazva. Az a fajta mű, amelytől az ember elhatárolódik, nem érzi magáénak. Azonban a való életben a legtöbben pontosan ugyanígy viselkedtek volna.

A mű egyedüli hibájának talán csak a terjedelmét rónám fel. Egyszerűen túlnyújtottnak, hosszúnak éreztem. Azoknak ajánlanám akiket érdekel, hogy alakulnak ki rendkívül egyszerűen háborúk; mivé fajulhat az intolerancia; mit eredményez  a kisebbség elnyomása a többség által. Nem egyszerű olvasmány, de kifizetődő.