Valós történeten alapuló, intelligens sorozatgyilkosról szóló történetekkel nincs tele a padlás. Mármint nem nagyon írnak belőle könyveket, vagy lehet szimplán csak én nem találom meg a köteteket. Az Óriások útján olvasása után azonban örömmel veszek hasonló könyvajánlásokat.

A borzalmas történet egy valódi óriásról szól: Kenner 2 méter 20 centi magas és 130 kilós, de nem csak fizikailag emelkedik a többiek fölé: IQ-ja nagyobb, mint Einsteiné. A történet során, melyet Kenner egy egykori hippilány-áldozatjelöltjének a börtönben mesél, lépésről lépésre követhetjük egy boldogtalan szörnyeteg sorsának alakulását. A gyerekkori traumákat a kamasz fiú kezelését vállaló pszichiáterrel folytatott beszélgetések tárják elénk; az olvasó pedig együttérzéssel, már-már rokonszenvvel kénytelen követni Al Kenner történetét. A fiút öt év intézeti kezelés után gyógyultnak minősítik, és visszaengedik a normális életbe. A beilleszkedés olyannyira sikeresnek látszik, hogy Kennert – és épp egy sorozatgyilkos utáni hajsza során – a rendőrség is foglalkoztatni kezdi. Skizofrén végzete azonban végül is legyűri őt….

Egyfajta kiemelt érdeklődést mutatok a sorozatgyilkosok iránt. Persze, biztos látens szociopata vagyok én is, azonban az is tény, hogy rendkívül érdekesek az ilyen beteg elmék. Érdekelnek a motivációik, a neveltetésük, a környezetük, és maguk a kiváltó okok (már, ha vannak), amelyek eredményeként szörnnyé válnak. Edmund Kemper megfelelő alapanyagnak bizonyult egy rendkívül összetett személyiség, és egy mégis végtelenül banális input torzító hatásának bemutatásához.

Marc Dugain bizony semmit nem bízott a véletlenre, ugyanis már kisgyermek korától bepillantást nyerhetünk Kenner hétköznapjaiba, és már a kezdetektől szemtanúi lehetünk egy lelki, és időnként testi terrorban tartott fiú világ és társadalomképének kialakulásának. Amennyiben le akarjuk egyszerűsíteni a történetet, mondhatjuk, hogy igen, a bajok forrása a családban keresendő, és már meg is kíméltük magunkat a többi mondanivaló értékelésétől. Az a zseniális Dugain regényében, hogy a legtöbbször simán egyet tudunk érteni Allel, persze nem a gyilkosságok, hanem a vélemények tekintetében.

Elbaszott egy világ lehetett a 60-as, 70-es évek Amerikája. Vietnam, poszttraumás stressz, hippimozgalom, általános elidegenedés, JFK meggyilkolása, kilátástalanság. Még véletlenül sem akarom felmenteni a tettei alól Kennert, azonban a főszereplő kritikai látásmódja igenis egy gondolkodó, érző ember sajátja. A történet legmegrázóbb részei Al anyjához való viszonyához és saját szexualitásához kapcsolódik. Freud erről sokkal többet tudott persze, de az olvasó tökéletes leiratát kapja egy torzult elme kínlódásának.

Sajnálom a nagyszülőket, a fiatal lány áldozatokat, és igen, sajnálom Alt is.