"Lelke van itt minden könyvnek, minden kötetnek, amit látsz. Ott él bennük az írójuk lelke, és mindenkié, aki valaha is olvasta, élt, vagy álmodott velük."

READING IS SEXY

READING IS SEXY


Robert Merle - Két nap az élet

2010. szeptember 14. - Makranczos

Névnapi ajándékként kértem Merle művét, tudva, hogy az eddig tőle olvasottak alapján nem csalódhatok, sőt, tanulhatok, szórakozhatok.1940. júniusában Dunkerque tengerpartján francia csapatok állomásoznak. Felettük és melletük vészterhesen közeledik a német hadiflotta. Egy…

Tovább

Christopher Moore - A leghülyébb angyal

Christopher Moore-ral szemben elfogult vagyok. Negatív kritikák ide-oda, én akkor sem bírom ki, hogy ne olvassam el az összes művét. Már a Biff evangéliumában is szétröhögtem magam Raziel angyalon, így gondoltam nem lehet rossz egy teljes könyv az ő szereplésével.Josh Barker,…

Tovább

Carlos Ruiz Zafón - A szél árnyéka

Nehéz feladat olyan könyvről értekezni, amiről már rengetegen írtak. Ennek köszönhetően sok újdonság vélhetően nem fog kitűnni az én véleményemből sem. Próbáltam mindig csak látni, hogy igen, újra A szél árnyékát dícsérik, és nem olvastam el egyetlen egy véleményt sem…

Tovább

Yann Martel - Pi élete

Ha van könyv, amiről régóta minden véleményt, kritikát elolvasok, az bizony a Pi élete. Teljes bizonytalanságban voltam, nem tudtam milyen lesz, nem tudtam mit fogok érezni közben, igazándiból semmit sem tudtam. Aztán belekezdtem az olvasásba...Pi Patel Indiában él szüleivel és…

Tovább

Philip Roth - Düh

Szinte minden könyves fórumon találkoztam már a nevével. Rengetegen dícsérik írói magatartását, nyersességét, realitását. Mindezt megfejelve olvasom, hogy Pulitzer díjat is kapott már Philip Roth. Először egy rövid regényével akartam nekivágni az életművének, ugyanis…

Tovább

Robert Merle - Védett férfiak

Nem tudom miért vártam eddig ezzel a könyvvel. Talán féltem a csalódástól. Rossz megérzésem volt. Gondoltam biztos nem lesz az igazi. Most, hogy a végére értem leírhatom, imádom Merle könyvét!A 80-as évek amerikájában ismeretlen kór üti fel a fejét. Nemzőképes férfiak…

Tovább

Michelle Richmond - A köd éve

Szeretek akár órákon át kutatni a többi könyves blogon. Valamiért megnyugtat, ha egy általam kinézett könyvről jókat írnak. A legtöbb esetben azonban a blogokra hagyatkozom, onnan szedem a könyvinformációimat. Így találtam rá A köd évére is. Többen is pozitívan nyilatkoztak…

Tovább

John Steinbeck - Egerek és emberek

A Moly-on bukkantam Steinbeck regényére, melynek meglepő címe csak nem hagyott nyugodni, és meg akartam tudni, mit is rejthet ez a meglepő párhuzam egerek és emberek között.George eszes, alacsony, Lennie pedig egy valódi óriás, aki nehézfejű, gyermeteglelkű. A két barátnak van egy…

Tovább

Stieg Larsson - A kártyavár összedől

Nem haboztam sokáig a trilógia befejező részének beszerzésével és elolvasásával. Hogy összességében milyen érzéseim vannak?Lisbeth Salander súlyos sérülésekkel az intenzív osztályon fekszik. Bár még kétséges, hogy életben marad, egy titkos társaság már lecsapni készül…

Tovább

Stieg Larsson - A lány, aki a tűzzel játszik

Ígéretemhez híven beszereztem a Millennium trilógia második részét. Sejtettem, hogy nagyjából mire számíthatok az írótól, de így utólag mást kaptam...Új tényfeltáró riport kiadására készül a Millennium folyóirat. A téma a prostitúció. Hogyan kerülnek a külföldi…

Tovább

Suzanne Collins - Az éhezők viadala

Újfent nem tudtam ellenállni az egyik hazai könyvesbolt-hálózat akciójának, így 40% kedvezménnyel nem bírtam otthagyni a könyvet. Lehet előtte informálódnom kellett volna még.A távoli jövőben Észak-Amerika romjain Panem országa áll. A központ a Kapitólium, amelyen kívül 12…

Tovább

Paolo Giordano - A prímszámok magánya

Pár hónapja egy blogban olvastam róla, és már a cím is felkeltette az érdeklődésemet. Tudtam, hogy bizonyos érzéseket fog bennem táplálni, amikre az ember nem feltétlenül vágyik nyáron, melegben. De utólag úgy gondolom, hogy a legjobbkor olvastam.A történet Alice és Mattia…

Tovább

Daniel Silva - A Moszad ügynöke

Anyukám ingyen (valami kedvezmény miatt) hozta el nekem Daniel Silva regényét. Bevallom, nem akartam volna elolvasni. Végülis más könyv híján kinyitottam A Moszad ügynökét. Jelenleg meg vagyok lepődve...Gabriel Allon izraeli kémnek, titkosügynöknek, bérgyilkosnak és…

Tovább

Iain Banks - A darázsgyár

A darázsgyár megosztja az olvasóközönséget. A The Independent szavazása alapján benne van a huszadik század 100 legjobb regénye között. A The London Times szerint "Egy rakás szemét!" Ennél jobb PR szerintem nem is kell egy könyvnek. Engem könnyedén megvettek vele.A 18…

Tovább

Stieg Larsson - A tetovált lány

Kevés könyvnél tapasztaltam Magyarországon ekkora médiatámogatást. Az egyik vezető kereskedelmi csatorna folyamatosan betelefonálós játékok nyeremenyékent hirdette. Féltem, hogy ezáltal csak egy tucatkrimi, egy nagy átverés lehet a Millennium trilógia. Mire fel a csodálat? Végül…

Tovább

Ernest Hemingway - Akiért a harang szól

Vannak írók, akikbe akarva-akaratlanul is belebotlik az ember. Filmekben idéznek tőlük, társaságokban emlegetik a nevüket, kvízkérdések szeretett tárgyai; minden családban van olyan ember, aki olvasott már tőlük. Szerintem Hemigway-re mind igazak az…

Tovább

Torey Hayden - Szellemlány

Több általam olvasott blogban is láttam ezt a könyvet. Maga az a tény, hogy valós esetet ír le, már egy jel volt, hogy kell nekem. Aztán meg is szereztem.Torey Hayden új állást vállal el egy vidéki iskolában, a speciális csoportban. Négy gyerek fejlődését kell…

Tovább

Christopher Moore - Vérszívó démonok

Nem bírtam sokat várni a következő Morre adagommal. Egyszerűen vonzott a bolt polcain. Elgyengültem miatta. Sebaj.Jody-t egy este megtámadják, majd két nappal később egy konténer alatt ébred, karján égési sérülések. Hazafelé tartva furcsán erősnek érzi magát, és különös…

Tovább

Agatha Christie - Tíz kicsi néger

A krimi műfaj szerelmeseként régi tartozásomat róttam le, ugyanis sokak szerint szégyen Agatha Christie-t kihagyni a könyvespolcról. Hogy miért pont a Tíz kicsi néger lett a kiszemeltem, az csak a puszta véletlen következménye.Tíz egymásnak ismeretlen ember meghívást…

Tovább

Jonathan Safran Foer - Rém hangosan és irtó közel

Film fog készülni belőle. Ez volt az egyetlen információm az íróval és a könyvvel kapcsolatban. Ami első látásra feltűnt, hogy bizony elég különleges a borítója, majd kinyitva a könyvet, még nagyobb meglepetések értek...Oscar Schell New Yorkban él, és mint a…

Tovább

Christopher Moore - Mocskos meló

A Biff evangéliuma után evidens volt, hogy fogok még Moore-tól olvasni. Hogy melyik műve legyen, abban egy igen egyszerű szempont döntött: minél több oldalból álljon. Hogy csalódtam-e?Charlie Asher egy valódi bétahím. Egyszerű, mégis szerethető életet él csodálatos…

Tovább

Ámosz Oz - Hogyan gyógyítsuk a fanatikust

Az idei Könyvfesztivál kapcsán láttam meg a nevét. Aztán utánanézve leltem rá erre a kis 70 oldalas könyvre. Olvashatunk benne két esszét, egy előadást, és egy interjút az íróval. A témái pedig az izraeli-arab, izraeli-palesztin konfliktus, valamint a fanatizmus. Izrael…

Tovább

Christopher Moor - Biff evangéliuma

Kicsit besokalltam a krimikből, drámákból, szépirodalomból. Ennek eredményeként gondoltam megpróbálkozok egy vígjátékkal. Így esett a választás Biff evangéliumára. Hogy jól döntöttem, az nem kifejezés.Jézus történeteit, tanításait mindenki jól ismeri. A…

Tovább

Chuck Palahniuk - Cigányút

A Harcosok klubja írójának negyedik könyve. Mást nem is nagyon tudtam a Cigányútról. Azonban a borító hátlapján lévő idézet nem kis érdeklődést váltott ki belőlem. A túlzott vulgaritása (Bret Easton után szabadon) miatt ebből most nem is idéznék.Victor Mancini…

Tovább

Jodi Picoult - Tizenkilenc perc

Szimpla interneten való böngészés közben leltem rá Jodi Picoult életművére. Ami már az elején megragadott vele kapcsolatban, hogy bizony a leírások alapján igen kényes témákhoz mer nyúlni. Az olvasás előtt többször átfutott az agyamon, hogy biztos csak a ténylegesen…

Tovább
süti beállítások módosítása