Több általam olvasott blogban is láttam ezt a könyvet. Maga az a tény, hogy valós esetet ír le, már egy jel volt, hogy kell nekem. Aztán meg is szereztem.

Torey Hayden új állást vállal el egy vidéki iskolában, a speciális csoportban. Négy gyerek fejlődését kell segítenie. Reuben autista kisfiú, aki viszonylag szépen elboldogul az élet dolgaival. Philip visszahúzódó, magánakvaló, aki hirtelen agresszióra hajlamos. Jeremiah szinte nevelhetetlen, káromkodik, hiperaktív, figyelmetlen, így teljes okkal vált a speciális osztály tanulójává. Jadie szelektív néma. A szülei állítása alapján otthon beszél, cserfes, mint a többi 8 éves kislány, ám az iskolában senkihez nem szól, bezárkózik, kétrétgörnyedve közlekedik, mintha fizikailag is sérült lenne. Torey érdeklődését már az első pár napban felkelti a furcsa kislány. Úgy tűnik, neki végre sikerül megtörnie a csendet, és lassan, fokozatosan szórabírja a lányt. Jadie történetei tanárnőjének egyre feldolgozhatatlanabb, rémesebb, hihetetlenebb. Vajon az egészet csak kitalálta? Mentálisan sérült lehet? Megtörténhettek a mesélt borzalmak?

A szomszéd lány után megfogadtan, hogy óvatosan bánok a valós történetekkel. Úgy tűnik, mégis sikerült kifognom egy hasonlóan megrázó esetet. Itt azonban nincs tipikus mesélő, nincs kimondottan happy end, ez tényleg maga a rideg valóság. Torey Hayden saját maga által megélt eseményeket dolgoz fel. A könyv nem ad válaszokat, csak bemutat, a végén sem tudunk meg sokkal többet, inkább csak kérdések maradnak. Megtörténhetett mindez? Akár a saját szomszédunkban? Ki lehet használni egy kisgyereket? Meg lehet gyalázni őket? Élhet teljes értékű életet?....

A megrázó gyermeksorsok bemutatása nem éppen könnyed szórakozás. Magukat normálisnak, valamirevalónak tartó szülők vélhetően -és teljes joggal- felháborodnak. De nem szabad abbahagyni az olvasást. A befejezés megnyugtató, de sajnos az élet nem mindig szívetmelengető. Talán ha több Torey Hayden élne....