Film fog készülni belőle. Ez volt az egyetlen információm az íróval és a könyvvel kapcsolatban. Ami első látásra feltűnt, hogy bizony elég különleges a borítója, majd kinyitva a könyvet, még nagyobb meglepetések értek...

Oscar Schell New Yorkban él, és mint a legtöbb vele egykorú kilencéves rendkívül nagy fantázával van megáldva. Ő egyszerre feltaláló, régész, számítógépzseni, szenvedélyes gyűjtő...2001. szeptember 11-e óta nem látta a papáját. Egy véletlen folytán az apja szobájában eltör egy vázát, amiben egy borítékot talál, Black felirattal, és egy kulcsot. Remélve, hogy közelebb kerül édesapjához felkerekedik, hogy felkutassa, hogy mit nyit a kulcs, és ki a titokzatos Black. A probléma ott kezdődik, hogy New Yorkban 2777 másodercenként újabb zárak nyílnak, és 216 lakáscímen van Black nevű ember.

Hát nem könnyű róla írni több okból is. Az első 100 oldalon Oscaron kívül nem nagyon értettem ki kicsoda. Aztán ahogy haladt előre a cselekmény, megvilágosodtam. Oscar nagymamájának, és nagypapájának a levelei, emlékei, gondolatai tördelik meg a fő szálat. A nagyszülőkön keresztül megismerhetjük a teljes Schell család élettörténetét, a drezdai bombázást, az emigrációt... A másik ok, hogy miért is nehéz írni róla, maga a főbb téma, vagyis valakinek az elvesztése, annak feldolgozása, és mindezt egy kilencéves gyerek, valamint a nagyszülők szempontjából. Ebben a történetben valaki az apját, valakik pedig a gyereküket vesztették el. Nem érzelgősségből, de így együtt tényleg megüli az ember lelkét.

Kell hozzá egy bizonyos alaphangulat, hogy az ember ne akarja becsukni Foer könyvét a történet végkifejlete előtt, amit előre lehet sejteni, hogy nem happy end lesz. Emberi. Talán ezzel az egy szóval lehetne jellemezni az egészet. Egy történet, ami rém szomorú, és irtó emberi.