Nem haboztam sokáig a trilógia befejező részének beszerzésével és elolvasásával. Hogy összességében milyen érzéseim vannak?

Lisbeth Salander súlyos sérülésekkel az intenzív osztályon fekszik. Bár még kétséges, hogy életben marad, egy titkos társaság már lecsapni készül rá, a múltjára, és a titkaira. A szervezet a svéd közhatalom legmagasabb szintjéig hatol, onnan verbuvál tagokat. Céljaik eléréséhez minden eszközt megragadnak. Lisbeth barátja, Mikael Blomkvist a legújabb Millennium cikk kapcsán szintén a lehetséges áldozatok közt lehet. Közhivatalnokok, kormánytagok, rendőrök, újságírók fognak össze az ismeretlen agresszorok ellen.

Szomorú vagyok, hogy vége lett.  Amennyire ellenségesen álltam neki Stieg Larsson főművéhez, annyira hozzám nőtt. A zárórész miden várakozásnak eleget tesz. Izgalmas, kellően sokrétű, gondolkodtató, megragadó. Ha létezne, biztos előfizetője lennék a Millennium újságnak. A házamat a Milton Security-vel védetném. Szívesen értenék Lisbeth-hez hasonlóan a számítógépekhez, a memóriájáról nem is beszélve. Megnézném élőben Erika Bergert és Monica Figuerola-t:)

Amivel nem vagyok elégedett, az a történet vége. Nem, az nem zavar, hogy happy end, de valahogy nekem még egy fél könyvnyi rész hiányzik. Aztán lehet csak telhetetlen vagyok, és pont azért is nagyszerű a trilógia, mert a  csúcson ér véget.

Aki szereti a krimiket, a csavaros, rendkívüli képzelőerővel megírt történeteket nagy hibát követ el, ha kihagyja Stieg Larsson életének ha jól tudom első, és egyben utolsó trilógiáját. Tényleg szomorú, hogy nem élhette meg könyvei sikerét.

Zárásként igazat kell adnom az első és második rész borítóján található idézetnek:

"Több mint egy regény. Függővé tesz!"