"Lelke van itt minden könyvnek, minden kötetnek, amit látsz. Ott él bennük az írójuk lelke, és mindenkié, aki valaha is olvasta, élt, vagy álmodott velük."

READING IS SEXY

READING IS SEXY

Philip Roth - Düh

2010. augusztus 26. - Makranczos

Szinte minden könyves fórumon találkoztam már a nevével. Rengetegen dícsérik írói magatartását, nyersességét, realitását. Mindezt megfejelve olvasom, hogy Pulitzer díjat is kapott már Philip Roth. Először egy rövid regényével akartam nekivágni az életművének, ugyanis ha csalódok, mégis innkább kevesebb kellemetlen percet okozzon.

1951-ben, a koreai háború alatt, Marcus Messner, a törvénytisztelő, tisztességes amerikai fiatal élete fenekestül felfordul. Apja szinte mániákusan kezdi félteni a fiút, óvja mindentől, és mindenkitől, félve, hogy a háború az ő fiát is elveheti. Marcus kénytelen ezáltal egy, az apjától távol lévő konzervatív-keresztény egyetemen tanulni. Minden idejét a tanulásnak szenteli, hétvégenként dolgozik, hogy segítsen szüleinek, azonban az emberekkel valahogy nehezen jön ki. Beleszeret egy csoporttársnőjébe, és ezzel végleg felbomlani látszanak a tervei, jövője.

Nagyon tetszett az elbeszélés módja. Marcus mesél az elején, azt hihetnénk, hogy szinte jelenidőben, aztán a mű felénél, egy hatásos váltással megváltozik a narrálás időben és térben. Olvastam egy blogban, hogy pont ez a váltás az, ami elrontja a könyv hatását, ugyanis kiderül általa a végkifejlett. Nekem pontosan, hogy  a váltás után kezdett tetszeni a Düh. Valahogy ütősebb lett az által, hogy tudtam mi lesz a vége, na persze megértem, ha valaki szerint ez rombolja az élményt.

Témáját tekintve nehéz mit mondani. Adott egy valóságos háttér, a háború, a maga értelmetlenségével, abszurditásával. Szól a szülői szeretetről, és annak eltorzulásáról. A főbb jelenség azonban Marcus egy év alatt végbemenő változása. Megtapasztalta a szexualitást, a bigott katolicizmus rögeszméjét, a konvenciók bilincsét, és hogy mindezekkel szemben ésszel, érvekkel, fiatalos hévvel, hogyan is lehet küzdeni, és hogy megéri-e küzdeni.

A végére akartam hagyni a történet mondanivalójának lényegét. Az apai óvás a mű egészén végbemenően tényleg irritáló, dühítő, azonban az utolsó sorokból idézve látszik, hogy miért is annyira jó Philip Roth könyve: "az ember legbanálisabb, legesetlegesebb, sőt legnevetségesebb döntései milyen szörnyen és felfoghatatlanul aránytalan következményekkel járnak."

Az igazi mondanivaló számomra ugyanis a következmények. Érett fejjel gondolhatnánk, hogy cselekedeteink urai vagyunk, pont azért, mert gondolunk a következményekre. A Düh-ből pontosan kirajzolódik, hogy mi történhet, ha nem vesszük számításba a jövőt, vagy rosszul értelemzzük a lehetséges következményeket. Bizonyos esetekben pedig be kell látnom, hogy nem tudunk számolni a következményekkel, nemhogy befolyásolhassuk őket.

Philip Roth engem meggyőzőtt, stílusa kicsit Palahniukra emlékeztet, valószínűleg az esetenkénti nyersessége révén.

Mindenképpen fogok még tőle olvasni.

A bejegyzés trackback címe:

https://adamolvas.blog.hu/api/trackback/id/tr602248949

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása