Hosszú ideje el akartam már olvasni a Blaze-t, talán pont azért, mert tudtam, hogy mire számíthatok. Lassan egy hónapja végeztem a könyvvel, de kíváncsi voltam, hogy ennyi idő távlatából is jó szívvel gondolok-e vissza rá. A gyanúm beigazolódott..

"Megindító, tragikus eset: egy jóravaló, okos kisfiút apja részegségében súlyosan bántalmaz, amelynek maradandó következményeit a fiú élethosszan cipeli. Amikor megismerjük, huszonéves, esetlenül nagydarab fickó, horpadásos homlokkal, túlságosan is lomha észjárással. Faragatlan, bivalyerõs óriás, ugyanakkor a légynek sem tudna ártani. Nem, ha életének döntéseit magamaga bírná meghozni… de valahogy mindig kicsúszik a kezébõl a gyeplõ. Mentora évek óta George, a kisstílû bûnözõ, az õ utasításait hajtja végre közös balhéikban.

Ám egyszer végre a sarkára áll, elszánja magát, hogy egyedül is boldogulni fog ifj. Clayton „Blaze” Blaisdell. S mi tanúi lehetünk egyszemélyes vállalkozása aprólékos megtervezésének, gondos kivitelezésének és kimenetelének. Blaze élete nagy dobása – egy gyermekrablás, milliós váltságdíjjal. Ahogy szorul körülötte a hurok, és hibát hibára halmoz, azt veszi észre, hogy a fejében idõrõl idõre megszólal a már halott George, az utolsó pillanatban mindig elhárítva a közeledõ katasztrófát…"

Nagyon szeretem King bevezetőit, ahogyan megszólítja az olvasót, és plusz információkkal lát el a könyveiről, és azok megszületésének hátteréről. A Blaze esetében az fogott meg a leginkább, hogy egyfajta tiszteletadásnak készülhetett Steinbeck Egerek és emberek című műve előtt. Hát ez viszont nem kis feladat, úgyhogy azonnal bele is fogtam az olvasásba.

A történetleírásban nagyjából a teljes sztori szerepel, úgyhogy nem titok, hogy bizony egy viszonylag klisés eseménysorral kerülünk szembe. A könyv nagysága nem egyediségében rejlik, hanem abban az érzésben, melyet csak King tud vissza adni. Ahogy jobban megismerjük Blaze-t, annál könnyebben tudunk vele azonosulni, megérteni őt, és főleg utálni a környezetét. Igen, ő is tipikus példája annak, hogy mivé válhat egy alapvetően kedves, jó gyerek egy rossz apa hatására. Bár nem következik belőle, de azért a gyermeki kegyetlenség is általában ezeken a fazonokon csattan, megalapozva a Blaze-hez hasonlók életének lejtmenetét.

A legjobb az ilyen történetekben, hogy - az elméletben rossz fiút kedveljük, és szurkolunk neki, hogy....miért is szurkolunk tulajdonképpen? A Blaze esetében annak drukkolhatunk, hogy ne rabolja el a picit, vagy ha el is rabolja, bánjon vele jól, és ha megkapta a váltságdíjat, tudjon végre tisztességes és boldog életet élni. Na ja, érzelmi intelligenciánk ezt sugallja, de azért valóságérzetünk jelez, hogy bizony problémás ennek az eseménysornak drukkolni. Ez a valódi tragédia, hogy Blaze semmi esetre sem tud normális jövő elé nézni.

Az ilyen és ehhez hasonló történetek elgondolkoztatnak, hogy vajon mennyire is tudjuk mi magunk befolyásolni a saját életünket? Képesek vagyunk-e rá, vagy csak a környezetünk hatásainak következményei vagyunk? Adekvát válasz híján csak remélni tudok.

Összességében a Blaze-t az Egerek és emberek hollywood-i megfelelőjének tartom (tudom, hogy Steinbeck könyvéből is készült egy nagyon jó film), a jelző minden előnyével és hátrányával. Fiatal kora ellenére Stephen King egy izgalmas, és szerethető könyvet tett le az asztalra, amelynek fiókjából szerencsénkre hosszú idő után előkerült.

A gyanúm bizony beigazolódott, és ennyi idő után is örömmel tekintek rá a borítóra.