A Beszélnünk kell Kevinről-t sokan ismerik, szeretik, és meg kell mondjam, teljes joggal. Ebből kiindulva értetlenül állok afölött ,hogy annál csekélyebb azoknak a száma, akik az írónő itthon megjelent második kötetét ismernék, nemhogy olvasták. Pedig jobb, mint a fent említett regény! Sokkal jobb!

"Shep Knacker már régóta kuporgat a „Másvilágra”: az akciós árfekvésű harmadik világba való idilli elvonulásra, ahol a dugipénze egy örökkévalóságig kitart. Ahol a Brooklyn és Queens közötti autópálya dugóit majd felváltja a „beszélgetés, a gondolkodás, a látás és a létezés” – na meg az elegendő alvás. Amikor váratlanul egymillió dollárért eladja lakásjavításokkal foglalkozó cégét, álma végre karnyújtásnyi közelségbe látszik kerülni. Glynis viszont, aki már huszonhat éve a felesége, végeláthatatlan kifogásokat eszel ki arra vonatkozóan, hogy éppen miért nem alkalmas az idő az utazásra. Belefáradván az általa alapított cégnél végzett rabszolgamunkába, Shep bejelenti, hogy ő bizony – vele vagy nélküle – nekivág, és egy bukolikus tanzániai szigetre költözik. 
Az épp egy orvosi vizsgálatról érkező Glynisnek is vannak hírei: Shep nem mehet sehová, neki ugyanis feltétlenül szüksége van a férfi egészségbiztosítására. Egykettőre kiderül azonban, hogy a biztosításuk csak részben fedezi az asszony kezelésének horribilis összegeit, és Shep Másvilágra tartogatott pénzmagja a nyomás alatt hamarosan ripityára törik."

Elöljáróban annyit, hogy hosszú idő után újabb könyv került fel a kedvencek listájára. Ez bizony nálam nagy szó. :)

Szeretem azokat a regényeket, amelyek az élet nagy kérdéseit és igazságait keresik. Vonatkoztassunk el a direkt egzisztencialista filozófiáktól, a Coelho-i (számomra) divat "műmájerkedéstől", valamint a látványosan meggyőzni kívánó elemektől (pl. A viskó). Ezzel szemben vegyünk egy két lábon a földön járó, gondolkodó, álmodozó, de kendőzetlen és kíméletlenül őszinte könyvet. Ilyen az Ennyit erről.

Ha van valami, ami a Beszélnünk kell Kevinről fölé emeli elsősorban, az a karakterábrázolás, és a jellemfejlődések bemutatása. A történet összes főbb és mellékszereplője annyira emberi; semmi mesterkéltség, hibáikkal és jó tulajdonságaikkal egyaránt könnyen azonosul az olvasó. A legnagyobb élményt Jackson monológjai nyújtották, aki pofátlanul dühös a világra, és kőkemény véleménye van mindenről. A másik kedvenc Jackson születési rendellenességgel élő kamasz lánya, Flicka. Na ő már közelebb visz minket az egyik központi témához, a halálhoz. Na de előbb folytassuk a sort. Van kit utálni is, ugyanis szerephez jut egy valódi szarházi főnök, valamint egy igencsak "kellemetlen természetű" húgocska.

Ami viszont a karaktereknél is fontosabb, az az a folyamat, és annak ábrázolása, ahogyan Shep-ből szánni való, jólelkű, unalmas férjből valódi hős lesz, Jackson-ból egy megvilágosodott mártír, Glynis-ből pedig egy tiszteletreméltó haldokló....Komolyan mondom (írom), olyan ívet ír le szereplői által az írónő, hogy szinte belekönnyeztem. :)

Na de rátérnék a fő témára, vagyis az életünk pénzbeli árára, és a halál kérdésére.

Az amerikai egészségügyi- és adórendszer itthonról nézve sok esetben irigylésre méltó: az állam békén hagy, tehát az öngondoskodásé a főszerep. Shep egy élet munkájával annyi pénzt takarított meg, amivel egy négytagú családot 30 évre pihenni küldhet egy távoli trópusi szigetre. Csakhogy hála a rendszernek, egy komolyabb (halálos) betegség kezelése még ennél is többe kerül. Az életnek és az egészségnek ára van, gondolhatjuk mi is Shep-pel. Aztán rájövünk, hogy lószart! A válasz a könyvben van!

A halált, mint oly rettenetest sokan, sokféleképpen feldolgozták már. Nekem a kedvencem a témában eddig King Állattemetője volt. Az Ennyit erről egy olyan aspektusba helyezi az elkerülhetetlent, hogy az állam leesett, és azóta sem vettem fel. Felejtsük el a drámai, szívszorító, sajnáltatós monológokat, a gyász hangjait, a rokonok és barátok odaadását. Itt kérem szépen a meztelen valóság van. A barátok és a rokonok leszarnak, ugyanis félnek egy halálos betegtől. Az orvosok a legtöbb esetben -még Amerikában is- kuruzslók, akiknek sajnos csak az újabb gyógyszertípusok felírására van kompetenciájuk. A beteg pedig nem az a mindent megbánó, Istenhez közel kerülő, és mindenkit szerető valaki, hanem egy ember, aki kurvára dühös!

Ritkán érzékenyülök el könyvön (meg úgy általában is), de bizonyos epizódok férj és feleség, apa és nagyapa, beteg és egészséges között annyira intim közelségbe kerülnek, hogy az olvasó akaratlanul is beleéli magát. Nincsenek nagy szavak, igazságok, szimplán válaszok. Legyen az a válasz a szex, a sírás, kimondott fájdalom, sebek, múltban elkövetett bűnök, és boldog percek. Ez a könyv nem akar reményt adni, nem áltat, nem szépít. Ez a könyv létezik. Köszönöm, hogy általa talán én is!

Lionel Shriver megalkotta a nekem szánt tökéletes könyvet! Órákig tudnék még áradozni róla, de a többi gondolatot megtartanám magamnak. Talán még valami, ami fontos lehet:

Az élet egyenes ági következménye a halál. Ennyit erről....