Kedvenc nevettetőm legújabb regényét már hetekkel korábban olvastam, de még ma is elmosolyodom, ha csak rá gondolok. Végre visszakaptam az én szeretett írómat.

BOLOND SEGGLYUKBÓL BOLOND SZÉL FÚJ

Tarsoly jó néhány éve Lear király bolondja, feladata elsősorban a királylányok szórakoztatása alpári – és, ha úgy adódik, altáji – humorral. Amikor azonban az öregség miatt búskomor Lear szétosztja a királyságát, és lányai ravasz terveket szőnek egymás és az apjuk ellen, Tarsoly hirtelen azt sem tudja, kinek az oldalára álljon. Éles eszével, a keserű igazsággal és csilingelő cipővel felfegyverkezve, egy kanos behemót és egy lezüllött lovag segítségével nekilát a királyság megmentésének.

Amennyire mumusom volt gimnáziumi éveimben Shakespeare, pont annyira kedveltette meg velem tíz év távlatából a Bolond. Hát hogyan is nem szerethettem egy (khm, javaslom, hogy a szerző utószavát semmiképpen ne hagyjátok ki) olyan drámát, ami ennyi poén forrása. Imádom az altesti, altáji humort, hát még történelmi köntösbe bújtatva. Komolyan, ennél obszcénabb, kreténebb,  zseniálisabb vígjátékot a Biff evangéliuma óta nem olvastam. Christopher Moore kimutatta a foga fehérjét, ami persze fekete.

Tarsoly karaktere hibátlan, szinte láttam magam előtt a kanos, fekete ruhás udvari bolondot, aki mindenkit szétaláz, kezdve Lear királytól a "köcsög franciákig". Tarsoly hű tanítványa egy óriási mozgó fallosz, aki nyáladzik, és fingik, tehát tökéletes nevettető fog válni belőle. A király egy szerethető vén marha, akire egyedül Tarsoly van hatással, nem véletlenül. A cselszövő lányok imádni valóak, a balfasz férjeik pedig megérdemlik őket. Vannak természetesen teljesen hibbant boszorkányok, "hű" barátok, na meg egy rohadt szellem.

Az elmúlt évek legviccesebb könyve a Bolond, amivel Christopher Moore szinte tökéleteset alkotott. Örömmel venném, ha ezentúl a szerző időnként klasszikus regények hasonszőrű átiratával foglalatoskodna.

Akinek ez a fajta humor nem tetszik, azokon csak nevetni tudok. :)