Három érv is szólt amellett, hogy ne várjak Deaver következő regényének beszerzésével. Először is, még friss élmény A koporsótáncos. Másodszor, imádtam Christopher Priest hasonló témájú könyvét. Végül pedig, az Alexandra akciójának következtében 50%-kal olcsóbban juthattam hozzá.

"Lincoln Rhyme, a világ legjobb kriminológusa munkatársával és szeretőjével, Amelia Sachsszel ezúttal egy megállíthatatlannak tűnő gyilkos után nyomoz. Olyan rafinált gyilkost keresnek, akinek mindig akad egy újabb borzalmas trükk a tarsolyában.
A Varázsló a nagy Houdini mutatványait másolva iszonyatos gyilkosságokkal próbálja becsapni őket, s minden egyes bűncselekménye során mind ördögibb fordulatokkal rukkol elő.
Egyre nő az áldozatok száma, az óra kíméletlenül ketyeg, és az idő ellenük dolgozik. Rhyme-nak és Sachsnek minden tudásukat össze kell szedniük, hogy megakadályozzanak egy őrült bosszút, amelyről kiderülhet, hogy csupán egy nagyszabású eltüntető mutatványhoz szolgál díszletül.
A tét nem kicsi: vajon képes-e a nyaktól lefelé bénult Lincoln Rhyme a tiszta logika segítségével felülkerekedni a misztikusnak, titokzatosnak ható, de valójában csupán szemfényvesztésen alapuló illúzió világán?"

Ebben a bejegyzésben nagy általánosságokat fogok lejegyezni. Persze ez még véletlenül sem jelenti azt, hogy Az illuzionista átlagos mű lenne.

Az ehhez hasonló könyvek miatt szeretem annyira a krimi műfaját. Valahogy nem tudok csalódni. Deaver nem akar több, jobb, szebb lenni, mint mások ebben a műfajban. Szimplán kihozza a maximumot. Nem keringünk a bűnözők lelkivilágában, kimarad a moralizálás, politizálás, kritizálás. Egyszerűen csak kapunk egy közel lineáris történetet, amely kellően szimpatikus szereplőivel, izgalmas cselekményével, hétköznapi tőmondatokba szedett párbeszédeivel, és a folyamatos meglepetésekkel könnyedén az olvasni szeretők kedvencévé válik.

Deaver bár a műfajt nem újítja meg, azért én innentől kezdve ha pörgős, valódi nyomozós, és igazán tényleg szórakoztató irodalomra vágyom, bátron nyúlok a szerző további könyveihez.

Amit még mindenképpen szeretnék megemlíteni, az a krimikben sokaknál (és köztük nálam is) elvárt csavar. Imádok könyvön meglepődni, és már az első lapoknál figyelem, hogy mivel próbál elterelni az író. Legdühítőbb olvasmány élményeim közé tartozik, amikor a záráshoz betervezett meglepetést idő előtt kitalálom. Na ezt a hibát Deaver nem hogy nem követte el, hanem egyből fel is állítottam idei "csavarrangsoromat". Osztott első helyen szerepel A koporsótáncos és Az illuzionista. Az előbbi egy, de annál nagyobb, az utóbbi több kisebb meglepetéssel szolgál.

Többet ér talán minden zárómondatnál az, hogy hamarosan kezdem Lincoln Rhyme és Amelia Sachs következő közös rejtélyét.