Az Agave Kiadó mindig is értett a figyelemfelkeltő könyvekhez, és bátran nyúl még nem közismert szerzők műveihez.  A Mélység borítója tökéletesen eltalált, a fülszöveg olvasása után rögtön szaladtam is a kasszához. Utólag kicsit elhamarkodottnak tűnik a kezdeti lelkesedésem.

Különös járvány tizedeli a világot: a Kórtól az emberek elkezdenek felejteni. Előbb apró dolgokat, mint például hol hagyták a kulcsaikat, majd később egészen komolyakat, kezdve a vezetéstől a beszédig. Végül a testük elfelejt működni, és meghalnak. Gyógymód nincs – egészen egy szenzációs felfedezésig.

Kutatók a Csendes-óceánban, a Mariana-árok mélyén találnak egy ambróziának elnevezett anyagot, ami az első vizsgálatok alapján nem csak a Kórt, de minden más betegséget is képes meggyógyítani.

Az óceán mélyén felállított különleges laboratóriummal azonban megszakad a kapcsolat. Egy kis létszámú mentőcsapat indul útnak, hogy kiderítsék, mi történt, és hamarosan olyan borzalmakkal szembesülnek, melyekhez képest a Kór általi halál már egyáltalán nem tűnik ijesztőnek.

Ugye milyen jól hangzik a könyv története? Van benne minden, ami szem-szájnak ingere, legyen szó titokzatos járványról, szenzációs felfedezésről, megszakadt kommunikációs kapcsolatról, és a 11 km mély Mariana-árokról. Na már most, helyenkénti SPOILER veszély miatt, aki mindenképpen el akarja olvasni a regényt, ne folytassa a kritikámat.

A történet nagyon is impozánsan indul, bár az olvasó fejében már ott motoszkál a gondolat, hogy bizony mintha ezt már láttam volna valahol. Na de ne csüggedjünk, valóban meghatóra sikeredett a Kór bemutatása. A probléma igazából ott kezdődik, amikor kedves főszereplőink elindulnak a mélységbe, hogy megtalálják a tudósok krémjét, akik ugyebár nem reagálnak a felszínen levőknek. Aki látta A gömb című filmet, tulajdonképpen hátradőlhet olvasás közben, ugyanis túlságosan sok az áthallás. Ami tetszett a Mélységben, az a borzasztóan naturális gore faktor. Igen, nagyon sokszor undorító a könyv, ennél több test és egyéb nedvet nehéz lesz papíron überelni. Kiskorom óta rajongom a horror műfajáért, azonban kezdek átbillenni azok oldalára, akik a kevesebb vér, több ismeretlen felfogást többre tartják, ettől függetlenül tényleg szerettem a leírásokat, csak valahogy több para jelenet kellett volna a nyomás okozta szorongás bemutatásánál.

A valódi problémám a szereplők klisés jellegével van. Az őrült zseni, az ő ellentét testvére, a harcos amazon, és a kutya :). Ugye, hogy mennyire eredeti. Na de akkor majd a múlt feltárása, és a párbeszédek minősége felvillanyoz, gondoltam naivan. A könyv legeredetibb része a szereplők múltjának leírása, persze nem hiányozhat a zsarnok, pszichopata anya, aki terrorizálja a családot, ezzel magyarázva talán szereplőink különc természetét. A könyvben szereplő párbeszédek elég silány minőségűek, néhol teljesen életképtelen egyszavas válaszokkal, és a rációt tökéletesen nélkülöző megoldásokkal találkozhatunk. 

Tetszett, ahogy a tudósok szép lassan megbolondulnak, és ahogy húzza az író az idegeinket azzal, hogy rohadtul nem tudjuk, mi lesz a végkifejlet. Egészen az utolsó  30-40 oldalig azt gondoltam, hogy egy viszonylag pozitív kritikát fogok megfogalmazni, azonban a történet vége totálisan elvette ettől a kedvem. Biztos én vagyok hülye, de nem értettem a lezárást, sem az okokat, sem semmit. Egy nagy büdös katyvasz az egész, amelyből semmit nem tudtam megfejteni. A gömb film legalább normálisan le lett zárva, a Mélység azonban mintha folytatást akarna, vagy kitágítani hirtelen a teret, vagy magam sem tudom mit. Örömmel veszem, ha valaki egyszer elmagyarázza, hogy mit is olvastam 400 oldalon.

Kár érte, tényleg lett volna benne kakaó, meg horror, meg minden, de el lett töketlenkedve.