Az egyik legkedvesebb karácsonyi ajándékom, amelyet nem is hagytam sokáig a fa alatt heverni. Igazából nem akartam magam túlzottan beleélni, hogy mennyire is lesz vajon jó a King-től kevésbé megszokott krimi, de titkon bíztam benne, hogy nem fogok csalódni. Igazam is lett.
"Egy pangó közép-nyugati kisvárosban, a fagyos kora hajnali órákban munkanélküliek százai állnak sorban az állásközvetítő előtt. Egyszer csak egy magányos sofőr a tömegbe hajt egy lopott Mercedesszel, visszatolat, majd újra gázol, aztán elmenekül a helyszínről, nyolc halottat és tizenöt sérültet hagyva maga után. Brady Hartfield alkoholista anyjával él a szülői házban. Vágyik a mámorra, amit a Mercedes volánja mögött, a halálosztó szerepében érzett, ezért újabb, még ördögibb merényletre készül. Bill Hodges, a nyugdíjas zsaru azonban újra aktiválja magát, hogy meghiúsítsa az immár ezrek életét fenyegető, őrült tervet, és innentől hajmeresztően izgalmas versenyfutás kezdődik az idővel… King legújabb regényében a klasszikus receptet követve jó és gonosz küzdelmét állítja elénk, s közben félelmetes bepillantást nyújt egy megszállott, gyilkos elme működésébe."
Az valójában nem volt kérdés, hogy King és a krimi párosítás tetszeni fog, maximum a mértéken lehetett dilemmáznom. Alapos karakterábrázolással, jó alapsztorival, gyilkossággal, és egy közepes csavarral a végén engem, mint krimi-fanatikust már meg is lehet venni.
Nos, Brady és Bill karaktere teljesen vállalható. Magam előtt láttam a kis szemétládát, Bill pedig nagyon jó arc a maga elhízott, vén, tapasztalt kecske módján. A mellékszereplők motivációi is teljesen átjöttek, persze ehhez kellett az is, hogy King könnyen tipizálható, szerethető karaktereket ábrázolt, legyen szó csinos középkorú hölgyről, vagy a "szomszéd" fekete srácról, aki ért a számítógépekhez.
Az alapsztori szerint ugye adott egy meglepő gyilkosság, valamint egy rehabilitált rendőr, aki magánnyomozásba kezd, hogy a bejezetlen ügyét megoldja. Annyi plusz adalékanyag van a történetben, hogy időnként belebújunk Brady agyába, ahol beleélhetjük magunkat egy őrült világába.
Gyilkosságot ugyebár kapunk a történet elején, utána pedig sokat kell várni a következőre, ami szerencsére kellőképpen beteg, és meglepő, de a könyv csúcspontja csak az után következik. Nem, nincs a történet végén csavar, hanem azt megelőzően kap az olvasó egy gyomrost, amikor is előbújik King-ből a mester, és félre dobva a kliséket, meglepő fordulattal gyorsítja fel az eseményeket. Ettől a ponttól kezdve jó könyv csak igazán a Mr. Mercedes. A motivációk kiteljesednek, és beindul a valódi macska-egér játék.
Már a Joyland-nél éreztem, hogy bizony kezd megöregedni az író, ami szinte jót tesz a köteteinek. Az újabb regények mások, össze sem lehet hasonlítani őket egy Állattemetővel, de mégis maradt bennük valami esszencia az életpályából. King talán olyan lehet a való életben, mint Bill Hodges, a nyugalmazott rendőr, aki azért ha kell, simán felveszi a pisztolyt, és odateszi magát.
Egyszerűen nem tudtam a Mr. Mercedest, mint krimit értékelni, akárhogy is hard-boiled kategóriába sorolta az író, nekem inkább csak egy újabb nagyon jó King könyv marad.
Ui.: Ha valamit megbántam tavaly, az a Mr. Mercedeses találkozó kimaradása volt, ugyanis imádnám azt a bizonyos kék esernyőt otthon látni.
Ui.2 : Örömmel vettem, hogy a könyv kemény borítóval jelent meg, bár remélem, nem csak a várható profit okán, ugyanis a szöveg betűméretéből, és az így kapott oldalszámból a korábbi megoldásban maximum 200 oldal jött volna ki.
