King mániám töretlen, és szerencsére ezt már sokan tudják is, ezáltal hamar megkaptam ajándékba a szerző majdnem legújabb kötetét. A nagy klasszikusok (AZ, Állattemető, Chrisitine), és az újabb monstre regényei (A búra alatt, 11/22/63) után nagyon kíváncsi voltam, hogy egy könnyedebbnek tűnő, mondhatni fiatalkori-misztikus regénnyel milyen hatást tud kiváltani belőlem.
"Devin Jones, miután elvégezte a harmadik tanévét az egyetemen, a nyári szünetben egy észak-karolinai tengerparti vidámparkban vállal munkát. Éppen válságban van: elhagyta a barátnője, és egyáltalán nem tudja, mihez kezdjen az életével. A vidámpark, Joyland sötét titkokat rejt: évekkel azelőtt megöltek ott egy lányt, akinek a szelleme azóta kísért a tett helyszínén.
Vajon mi történt, ki ölte meg a lányt, és várható-e újabb gyilkosság?"
Furcsa érzés, hogy egy King könyvvel 1-3 nap alatt végez az ember. Szerencsére a mennyiség korántsem ment a minőség rovására, a most már számomra tipikusnak vélt elemek, mint az alapos karakterábrázolás, frappáns párbeszédek, a korhű ábrázolás mind-mind megtalálható ebben a falatnyi könyvben is. Mi sem áll távolabb tőlem, mint a vidámparkok, de mégis magával tudott ragadni (mondhatni nem zavart) a háttér. Eredeti nyelven biztosan sokkal jobban kijön a vurtslis nyelvezet, sajnos a magyar fordításban nagy differenciát nem találni.
Amennyire jó is az egész könyv, azért több ponton is kötekedhetnékem támadt. Sajnos Devin nagyon nem volt szimpatikus, betudható főként ez annak, hogy hőszerelmes típus lévén egy nyár alatt még kettő nagy szerelmet is talált. Hogy is van ez kérem szépen? Persze, fiatal, naiv, dübörögnek a hormonok, de pont ezért nem kellett volna erőltetni ezt a szerelmes vagyok szálat. Akkor is emberi lett volna, ha az első tíz oldalban megtudjuk, hogy szegényt kidobta a barátnője, és ezt elfelejteni, új kalandokat keresni utazott Joylandbe. King valamiért mégis túlfeszítette a megbántott szív felemlegetését (vagy lehet csak én vagyok érzéketlen). A másik negatívum, hogy valamiért a misztikus szál elhalványult. Szellemek? Oké, csak legyenek könyörgöm. King velem még egy lámpabúráról is el tudja hitetni, hogy félelmetes, emberevő szörny, de egy halott kislány szellemét, csak mint holmi vidéki Caspert adta vissza. A szerencse, hogy jó, ha a könyv 10 százalékában van szó róla.
Na de ami miatt mégis alapvetően jó könyvnek tartom a Joylandet, az a titokzatos család megjelenése, és az azt követő jellemfejlődések. A "látó" beteg kisfiú és az anyukája könnyedén elvitték a vállukon a történetet. Devin is általuk vált szerethetővé, és hoppá, mondhatni férfivé. King az érzelmek nagy mestere is egyben, tökéletesen zárta le a történetet, sem a giccs, sem a hatásvadász szó nem jutott az eszembe, pedig valljuk be, volt könny-puskapor a vége főcím előtt. Így is lehet, kérem szépen.
Az eddigi King olvasmányaimtól eltérő (ha az általam látott könyvadaptációkat vesszük, talán az Atlantisz gyermekei hangulatához hasonló), de egy egyáltalán nem rossz, könnyed, stílusos, szerethető könyvként fogok a jövőben gondolni rá.
Ui.: Azonnal olvasni akarom a Mr. Mercedest. King és a hard boiled krimi! Ha átvernek a fülszövegek, haragos leszek!
