Egy fiú, bizonyos Pierre Anthon egy nap otthagyja az általános iskola 8. osztályát, ugyanis rájön, hogy semminek sincs értelme, ezért csinálni sem érdemes semmit. Osztálytársai eltervezik,  bebizonyítják neki, hogy igenis vannak fontos dolgok az életben. Egy elhagyott fűrésztelepen elkezdik összeállítani a Fontos Dolgok Halmát. A tét egyre nagyobb, a kamaszok egyre nagyobb áldozatot hoznak, hogy bebizonyítsák Pierre-nek - és saját maguknak -, hogy vannak dolgok, amiknek van értelme.

Ifjúsági regény révén nem számítottam ekkora arculcsapásra, szókimondásra, és valódi exisztencializmusra. Bár nem olvastam Sartre, Kierkegaard vagy akár Heidegger hasonló témájú értekezéseit, talán ez a kis rövid könyv kellő alapot adott ahhoz, hogy később nekiálljak. A témakör úgy gondolom egyetemleges és örök. Ki ne tette volna fel a kérdést, hogy ugyan már mi is az élet értelme? Érdemes bármit is tennük, vagy úgyis mindannyian az enyészeté leszünk? Mondhatnám úgy is, hogy különbözőképpen születünk és élünk, azonban a végén úgyis egyek leszünk.

Bár nálam talán kimaradt az a tipikus kamaszkor, azért azt én is érzem, hogy Pierre a legjobb időben kezdte ki kortársai én- és világképét. Egy alapvetően labilis életciklusban, ha közlik veled, hogy csinálhatsz bármit, az úgyis jelentéktelen, maradandó károkat okozhat. Igen, a Semmiben is van egy tetőpont, ahonnan visszafordíthatalan minden, és talán ez a valami nyer értelmet végül.

Teller írónő könyve olyan arculcsapás volt, amire a hozzám hasonló magabiztos embereknek szükségük van. Nem, a könyv pont, hogy nem billentett ki meggyőződésemből, azonban egy olyan másfajta választ adott, amire talán nem is gondoltam volna. Érzelmileg és értelmileg labilis embereknek óvatosan ajánlanám a könyvet, elég csak Sofie példáját olvasnunk.

Visszatérve a lényegre, számomra maga az identitás, az ember saját önképe maga az értelem, és talán maga az élet. Ezt az identitást nem lehet felhalmozni, elajándékozni, eladni és végképp nem lehet vele más embert meggyőzni. Az egész élet dolog értelme talán az, hogy önmagunkat megtaláljuk, és ragaszkodjunk hozzá. Nincs az a kollektíva, ami miatt ezt az önmagunkról felállított én-képet érdemes feláldozni. Hiszek abban, hogy normális esetben egyének vannak saját személyiséggel, akarattal, tehetséggel, hibákkal és előnyökkel. Ha önmagunkat pedig magmutathatjuk másnak, mások pedig a saját egyéniségüket nekünk, na az a valódi élet-csoda.

Ha mindezt elveszítjük, vagy elveszik, akkor tényleg semminek sincs értelme.