Ádám barátom pár hete parafrázis-szerűen elmesélt Raymond Carver – Katedrális c. művéből egy-két novellát. Rögtön tudtam, hogy szükségem van az író könyvére, és ha a Katedrálist nem is, de a Kezdőket még aznap beszereztem.

A Carver prózai életműsorozat első kötetének szánt mű óriási hatást gyakorolt rám, nem tudom megmondani pontosan miért, talán a nyerssége, az őszintesége, az egyszerűsége, a velőssége, a minimalista stílusa, egyszóval az a ”szerzői eszközrendszer”, amivel zsigerekig hatol egy-egy novellában…

Az elbeszélő által megjelenített emberek sokszor csak stilizált alakként vannak jelen, nincsenek aprólékos, részletes személy-, tájleírások, illetve ha vannak is, azok többnyire csupán a késleltetés, az izgalomfokozás eszközeként hatnak. Szinte minden egyes novellában visszatérő elem az ital (ami kicsit bosszantó, mert a szereplők szinte mindig be vannak állva…), valamint az önreflexió hiánya. A szereplők legtöbbször nem értik, nem tudják mi történik velük, ha meg is értik, nem tudnak rá megfelelően reflektálni.

A korábbi poszt alapján én is vállalkozom pár kedvenc írás felsorolására, nekem leginkább - a Filagória, a Futó viszony, a Jól jön ilyenkor az a pár falat, valamint a Csak beszólok a csajoknak, hogy elhúzunk – tetszettek. A Filagória egy házaspár kiégett kapcsolatát, és az elhidegülés okának meg nem értését fogalmazza meg. A Futó viszonyban egy férfi meséli el apjának a takarítónőjükkel kezdődő kapcsolatát, illetve annak tragédiáját. A Jól jön ilyenkor az a pár falat, egy fiatal pár belső tusáját írja le, gyermekük kórházba kerülését követően. A Csak beszólok a csajoknak, hogy elhúzunk, két jó barát kapcsolatáról, illetőleg egy közös családi találkozás keretei között történő kiruccanás ”kalamajkájáról” szól.

A továbbiakban szinte biztos, hogy Carver másik két, a Magvető által kiadott művét is el fogom olvasni.