„Ez a könyv csak egyetlen gyermek története. Nem azért íródott, hogy sajnálatot ébresszen. Nem is azzal a szándékkal, hogy egy tanárt megdicsérjenek a munkájáért. Még kevésbé azért, hogy riogassa a békés és boldog tudatlanságban élőket. Nem. Ez a könyv csupán válasz szeretne lenni arra a kérdésre, vajon frusztráló dolog-e mentálisan beteg gyerekekkel dolgozni. Egy dal szeretne lenni, amely az emberi lélek tiszteletére íródott, egy kislány tiszteletére, aki olyan, mint valamennyi gyermekem. Mint mi mindannyian. Valaki, aki élni akar.”
Nem szeretek idézettel kezdeni egy bejegyzést, azonban Torey Hayden fülszövegben leírt szavai sokkal többet mondanak, mint amit én valaha is meg tudnék fogalamazni. Az Egy gyerekről nem lehet nem jókat írni. Félreértés ne essék, kritizálhatnám a megírás módját, a párbeszédek jellegét, a szereplők bemutatását, a felütést és a végkifejletet... Ha mindezt megtenném, azzal megmásítanám a valóságot. Szeretem az igaz történeteket, legyen az boldog, tragikus, vagy szimplán tanulságos. Az Egy gyerek törénete, mondanivalója sokkal összetettebb, mint amire számítottam. Tudtam, hogy hányattatott sorsú kiskölykök lesznek benne, bíztam benne, hogy Hayden még mindig az ideáltipikus tanár, és titkon reméltem, hogy a végén minden jóra fordul. Mindezek mellett kőkemény társadalomkritikát, drámát, reményt, csodát is kaptam...
Sheila élete egyszerre rázott meg, dühített fel és bizonyította újfent, hogy mennyi felelőssége is van a felnőtteknek tulajdon gyermekeikkel szemben. Ugyanis szomorú tény, hogy hasonló helyzetben nem lehet ott minden kiszolgáltatott gyermek mellett egy Torey Haydenhez hasonló humánus személyiség, egy valódi követendő példa.
Olvasás közben meglepődtem magamon. Ritkán fordul elő, hogy annyira magával ragad a történet, hogy egyszerre tudok aggódni, szomorkodni, és örülni a szereplőkkel. Ez nagyon jó érzés :)
Az Egy gyerek általános érvényű pozitív és negatív emberi tulajdonságokra világít rá, kellően kiélezve a konfliktusokat, megoldási javaslatokat kínálva szülőknek, tanároknak, kortársaknak.
Ahogy a Szellemlány bejegyzésemnél is írtam, még mindig csak bízni tudok benne, hogy a világban sok Torey Hayden él...
