Valamiért szeretem azt, ha egy film hívja fel a figyelmemet egy könyvre, vagy -ahogy például a Csúcshatás esetében is- a könyv kelti fel az érdeklődésemet a belőle készülő mozi iránt. Ettől függetlenül zavar, hogy a film plakátját használják könyvborítóként. 

Eddie Spinola, a kiégett szövegíró egy délután véletlenül összefut régi sógorával, aki egy új, még tesztelés alatt álló gyógyszert ajánl neki. Ugyan Eddie már a kábítószerekhez fűződő múltját lezárta, próbaképpen kipróbálja a szert. A hatás hihetetlen. Korlátlan információéhség, kiemelkedő memória, gyors tanulás. Eddie utánpótlásért indul az egykori ismerőshöz, akit aznap meggyilkolnak, ezáltal hozzá kerül a kereskedelmi forgalomba szánt mennyiség. Az MDT-48 hatása alatt Eddie hirtelen a pénzvilág csúcsán találja magát, az emberek imádják, csodálják. Idővel azonban kiütköznek az anyag mellékhatásai: emlékezetkiesés, fejfájás, pánikroham. Utánajárva a gyógyszer eredetének rádöbben, sorsát ő sem kerülheti el...

Amikor belekezdtem a bejegyzésnek, azt terveztem, hogy csak pozitívat írok, de még magamnak is hazudnék, úgyhogy nem fogom elhallgatni a számomra nyílvánvaló hiányosságokat.

Ahhoz képest, hogy az író első regénye, meglehetősen kiforott mesélő képét adja. Bár többször írtam már, hogy nem kedvelem az egyes szám első személyben előadott történeteket, meg kell hagynom, a Csúcshatást máshogy el sem tudtam volna képzelni. Igazán így tudjuk csak magunk elé képzelni a "csúcshatást". Nagyon jól teremt feszültséget Glynn, az olvasó egy percig sem bírja letenni a regényt. Végig fent tartotta az érdeklődésemet, és folyamatosan egyre kíváncsibbá tett a végkifejlet iránt, amit szerintem jól oldott meg.

A könyv végeztével, miután elgondolkodtam úgy igazán rajta, kiderült, hogy bizony több feltünő hiányossága van a Csúcshatásnak. A szereplők -Eddie-t kivéve persze- szinte csak statiszták. Sok mindent nem tudunk meg róluk, de amit mégis, az sablonos, klisés. Eddie esetében nem is az ábrázolásával van az igazi probléma, hanem a butaságával. Persze, értem én, hogy csak egy ilyen karakterrel lehetett végigvinni a sztorit, na de azért mégis...

A végére akartam hagyni azt, ami a legjobban fáj, vagyis hogy nem tudtam elhinni. Nem tudtam beleképzelni magam. Attól még mert scifinek hívattja magát, még el kéne tudnunk hinni, hogy ez megtörténhet, főként az orvostudomány mai állását ismerve. De valahogy mégsem. Minden egyes oldalon, amikor Eddie az MDT hatása alatt volt, végig azt gondoltam, hogy ugyan már. Biztos vagyok benne, hogy fognak előállítani hasonló vegyületet, de azt, hogy az ilyen szinten feljavítja a kognitív képességeinket egyszerűen blődségnek tartom.

Minden a történetben található logikai baki, és ellenjavallataim mellet tény, hogy nagyon jól szórakoztam, kikapcsolódtam. Ha másért nem is, ezért megéri igenis elolvasni.

Azért a vizsgaidőszak alatt lehet én is bedobnék  pár kapszulával. :)