Néhány héttel ezelőtt az egyik közszolgálati csatornán láttam a könyvből készült filmet, és már az első képsorok meggyőztek, hogy bizony nekem ezt el kell olvasnom. Nem a sajnálkozás késztetett, hanem leírva akartam látni az elme határtalan szárnyalását.

Jean-Dominique Baby-t, a francia Elle magazin főszerkesztőjét egy átlagos napon agyvérzéssel szállítják kórházba, és mély kómába zuhan. Álmából felkelve tapasztalja, hogy csak a bal szemét tudja mozgatni. Csak a szeme világának felével tud kommunikálni a környezetével. Teste egy szkafanderbe záródott. Az orvosa által kidolgozott jelrendszerrel -a látogatók felmondják az ABC betűit, és Bauby egy pislantással a mondani kívánt résznél megállítja őket- tud kapcsolatot tartani a külvilággal. A szavak, mondatok, levelek, és végül ez a könyv is így születhetett meg. 

Ez bizony egy nagyon erős történet. Nem is szeretném az általam felállított szempontok alapján taglalni, inkább csak a gondolataimat írnám le.

A leírásból nem tűnik ki, de bizony a Szkafander és pillangó egy életigenlő regény. Tragikus, ami a főszereplővel történt, de egy percig ne higgyük azt, hogy Bauby a sajnálatunkat akarja kiváltani. Egy világot mutat be, melyben a test rabságban van, de a szellem, a lélek kibontakozhat. Életigenlő azért is, mert ahhoz, hogy az ember gondolatai szárnyalni tudjanak -mint a pillangó- igenis, amég megtehetjük tapasztalni, megélni kell az élet minden egyes percét. Olvasás közben rádöbben az ember, milyen rövid és kiszámíthatalan tud lenni az életünk.

Számomra az emlékezés képessége az egyik leglenyűgözőbb emberi tulajdonság. Egy kapaszkodót nyújt, hogy igenis ott voltam, azt csináltam; szabadon visszatérhetek, újra forgathatom tudatomban az eseményeket, akár még variálhatom is őket, mégha testi szabadságunkat el is vesztjük, a szellemünk nyugodtan vándorol.

Azért is pazar a kisregény, mert nem akar álszent megjegyzésekkel figyelmeztetni minket, hogy: igenis használj ki minden lehetőséget, mert aztán tolószékbe kerülhetsz! , hanem szimplán csak ábrázol egy élethelyzetet, melyet az olvasóra bíz, hogy levonja a konklúziót. Mivel bármelyikünk kerülhet hasonló szituációba, Bauby által csak méginkább megbizonyosodtam róla, hogy egyszer élünk, ezáltal abból hozzuk ki a tőlünk telhető maximumot.

Nem tudom illik-e ilyet írni, de egyetlen öröm talán az ürömben, hogy a szerző állapota révén megszülethetett ez a felemelő mementó, emléket állítva és nyomot hagyva az élők, a szabadok világában.