Szex és kocsik. Ez volt az a két szó, ami engem tévhitekbe kergetett. Igazándiból egy beteg regényre számítottam, ami jelenkorunk két meghatározó motívumát boncolgatja, majd középső ujjat mutatva társadalmunknak belopja magát a gondolataimba.

A történet James Ballard személyiségjegyeinek változását követi nyomon. Miután szerencsésen túlél egy autóbalesetet, megismerkedik Vaughan-nel, aki megszállottan keresi a karambolok helyszínét, részletesen fotózva az autókban bekövetkezett torzulásokat, az emberi testek sérüléseit. Ballard kiégett szexuális vágya a balesete után gyökeresen megváltozik. Kizárólag autóban tud felizgulni, testileg azonosulva a technika vívmányaival. Ballard hamarosan Vaughan megszállottságának követője lesz....

Nem először fordult az elő velem, hogy csalódnom kellett egy nagyon jónak ígérkező könyvben. Pedig nagyon lelkesen kezdtem bele, de már az első oldalakkor láttam, hogy bizony valami mást, valami tőlem távolit fogok kapni.

Itt kezdeném is a történettel, ami szerintem nem igazán van, ugyanis forgalmas autópályákat, csomópontokat bejárni, közben különféle hölgyekkel szexuális viszonyt folytatni 200 oldalon át nekem kissé kevés. Ennek megfelelően nekem a szereplők is egysíkúak, a nemek közti különbségek szinte eltűnnek, a motivációkat pedig én egyszerűen nem értem, nem hogy azonosuljak velük.

Igen, úgy tűnik én kevés vagyok ehhez a könyvhöz, méghozzá az oly sokat hangoztatott metaforikus értelmezés alapján. Valahogy nekem nagyon nem jött át. Értem én, hogy itt korunk technikai fejlődésének nem várt következményeire, rohanó világunk beláthatatlan eseményeire akarja felhívni az olvasó figyelmét Ballard, azonban ezt ennyire beteg, mániákus szereplők előadásában számomra nem hiteles. Ahelyett, hogy meghökkentett vagy elgondolkodtatott volna, inkább untatott a testnedvek és a karosszériaelemek közti kapcsolatok fejtegetése. Szintén nem tudom megérteni, hogy alalkulhat ki az, hogy valaki egy karambolt követően csak autóban tudjon szexelni, nemhogy szexuális vágyat ébresszen megcsonkított testek iránt.

Entropic-tól ezúton is elnézést kérek, de engem nemhogy nem nyomasztott a Karambol, sokkal inkább mosolygásra késztett, ugyanis az állandó visszatérésekkel, az események leírásának ismételgetésével mintha önmaga paródiája lenne. Minden szexjelent, seb, sérülés bemutatása visszaköszön néhány oldal múlva, és nem megy, hogy ezt a fajta írói megoldást megértsem és kedveljem. 

Ami miatt a legjobban haragszom a műre, az pont, az, hogy amiről szólni akar, abból keveset kaptam. Ballard könyve alapján biztos nem fogom átértékelni utazási, életvitelbeli szokásaimat, sőt, talán még jobban ragaszkodni fogok az autómhoz, a rohanó világunkhoz, és a technika megállíthatatlan fejlődéséhez. Nálam a fagyi bizony erősen visszanyalt.

Miután kidühöngtem magam, azért azt is le kell szögeznem, hogy egyáltalán nem olvashatatlan könyv, sőt, a naturalizmusa, szókimondása és néhány gondolatmenete miatt igenis lehet vele próbálkozni. Remélem mások jobban értik, többet olvasnak ki belőle, és bízom benne, hogy tényleg csak bennem van a hiba.