Nagy rajongója vagyok a velem  nagyjából egyidősekről szóló regényeknek, történjenek az események akár 20 évvel korábban, és egy óceánnal arrébb. Sejtettem mire számíthatok Ellistől, és bíztam benne, hogy legalább fele annyira fog tetszeni, mint A vonzás szabályai.

A történet Clay-ről szól, aki az egyetemi szünetben hazalátogat Los Angelesbe szüleihez és barátaihoz. Ekkor aztán elindulnak a napokig tartó bulizások, a féktelen szeretkezések, napokat, heteket kitöltő drogos mámorok. Visszautazása előtt Clay abban sem biztos, hogy ő valaha is elment volna innen...

Félelmetes. Annyira hiteles, megtörtént, a kőkemény valóságot ábrázoló művet tett le Bret Easton Ellis 20 évesen az asztalra, hogy csak kapkodom a fejem. A Nullánál is kevesebb tényleg egy tökéletes társadalomkritika. Sőt nem, ilyen az igazi kritika. A szereplők gazdag amerikai fiatalok, rendezők, producerek gyerekei, akik eltávolodtak szüleiktől, a valóságtól, a felelősségtől, és igen, talán még a társadalomtól is. Ugyanolyan elszigetelt életet élnek ők sokan együtt, mint más teljes fizikai magányban. A szöveg nyers, sallangmentes, fiatalos, lendületes. Élvezet olvasni. A szereplők úgy vannak ábrázolva, hogy szinte csak nevük van, egyéniségük, érzéseik nulla. Az erőszak félelmetes jövőképe, megjelenítése nem egy oldalon figyelmeztet minket, sőt kiált azért, hogy ezekkel a fiatalokkal valami baj van.

A mérhetetlen kábítószerfogyasztás is talán csak egy menekülés valami elől, amit még a szereplők sem ismernek fel. Elbújni a világ szeme elől, ezt talán a legjobban a napszemüvegek használata példázza. Egyedül talán Clay-en, és Julian-en érződik, hogy ki akar törni ebből a világból amibe csöppent, a hogyanra azonban nem válaszolnak.

Ha az okát keresném a kialakult "X-generációnak", vélhetően a szülőket találnám meg. Ők nem fordítanak elég időt rájuk kiskoruktól fogva. (Clay visszaemlékezései is mintha ezt támasztanák alá).  Egy rossz szülő-gyermek viszony általában az idősebbtől, a nevelés elhibázásából fakad.

Ha esetleg valaki nem hisz a leírtak valódiságában, és csak egy hatásvadász regénynek gondolja Ellis művét, nyugodtan menjen el mondjuk egy magasabb színvonalú budapesti szórakozóhelyre, és az olvasottakhoz hasonló, megdöbbentő dolgokat fog tapasztalni. A szemünket és a fülünket be lehet csukni, attól még a Nullánál is kevesebb jelen korunk problémáiról is szól. Mondhatni örökérvényű. A problémám az, hogy akiknek tényleg el kellene olvasni a regényt, vélhetően nagyon távol vannak a guttenberg galaxistól.

Hamarosan megjelenik magyar fordításban is a Királyi hálószobák című Ellis mű, melyben megtudhatom, mi történik Clay-el és barátaival napjainkban.