Irodalmi Nobel-díj. Afrika. Rasszizmus. Talán ezek a kulcsszavak voltak számomra a fő motiválók Doris Lessing könyvének irányába.

A történet egy gyilkossági hírrel veszi kezdetét, melyből megtudjuk, hogy bizonyos Mary Turnert holtan találták. A gyilkos feltehetően a háziszolga. A felütés után a múlt történéseit fetérképezve megtudjuk, hogyan érhettek az események ilyen tragikus véget a Turner család életében.

Sikerült átvernem magam. Számomra sok mindenről szólt a könyv, de elsősorban nem a rasszizmusról. A fiatal Mary elszakadva a nyomorúságos gyerekkortól igazi angol nagyvárosi életet él Dél-Afrikában. Társasági emberként leányegyletbe jár, moziba, irodai munkát végez. Vannak barátai, vagy legalábbis annak látszó emberek az életében. Azonban nem tud szabadulni a társadalmi elvárásoktól, és behódol a konvencióknak, amikor hozzámegy Dick Turnerhez, a szegény farmerhez.

A történet innen válik könyörtelenné. Mary szemszögéből a házassággal kapott élet olyan mint maga a kietlen táj, sivár, unalmas, perzselő. Viszolyog a testi kapcsolattól, igy nem tud megfelelni férje legalapvetőbb elvárásainak sem. Dick pedig próbál mindent megtenni felesége szerelméért, de legbelül érzi, hogy gyenge, és szintén nem tud megfelelni a kor elvárásainak: a végletekig szegény, a munkában szerencsétlen. Házas életük totális lesüllyedése után, egyfajta tisztítótűzként jelenik meg Moses, a fekete rabszolga...

Lessing valami hihetetlen atmoszférát teremtett. Szinte ki voltam száradva a táj és az emberi érzések leírásától. Talán a legszebb A fű dalolban, hogy a végén mindenkinek mást fog mondani. Személyre lehet szabni. Mindenki hozott már rossz döntést az életében. Sokan rettegünk a változásoktól. Meg akarunk felelni az elvárásoknak. Emellet mindenkiben van ilyen vagy olyan irányú rasszizmus.

Minden tiszteletem Doris Lessingé. Nagyon erős történet, nem kevés mondanivalóval, és mindez hibátlanul leírva. Csak jelent valamit az a Nobel-díj:)