Kedves kolléganőm ajándékozott meg ezzel a remekművel. Régóta csesztet, hogy olvassak az írótól, majd szerencsémre egy felesleges plusz példányt talált otthon a Járok egyet című kötetből, amelyet aztán szerény személyemnek átadott. Milyen szerencsés is vagyok. :)

Nico huszonnyolc éves rádiós D.J. Életét a zene tölti ki. Meg a szex. Megszámlálhatatlan valós és kevésbé valós szexuális kaland – és jó, néha egy-egy afféle szerelem is. Biztos benne, hogy majd egyszer eljön az igazi, de addig is nagy megkönnyebbülés tölti el, hogy otthon egyelőre csak a mosatlan edények halma várja, nem pedig egy feleség növekedő pocakkal.
Az utóbbi időben viszont mindennapjaiba valami homályos rossz érzés fészkelte be magát. A rádióban hosszú távú szerződési ajánlatot kap, a haverok közül egyre többen járnak öltönyben és nyakkendőben, és az egyéjszakás kalandok utáni ébredések is mindinkább olyan érzéssel töltik el, mint egy túlzásba vitt gyorséttermei zabálás. Egyesek szerint az a baj, hogy még nem találta meg az igazit – bár Nico szerint inkább ők horgonyoztak le túl hamar. Huszonnyolc éves, és kevesebbet tud magáról és a világról, mint amikor húsz volt… hogy van ez?
Mindenesetre egy születésnap jó alkalom arra, hogy az ember összeszedje a gondolatait, és számot vessen a helyzettel. Így születik meg ez a levélregény: egy egyszer bölcs és éretlen huszonnyolc éves sirámai és örömei egy éppen öttel idősebb barátnak címezve, aki talán Nico gondjaiban a sajátjaira ismer majd – de az is lehet, hogy már egészen más nyomasztja. Ki tudja, mire gondol, miről álmodik, vagy álmodik-e egyáltalán még valamiről. Mindenesetre Nico levelet ír és válaszokat követel.

Az idei év egyik meglepése számomra. Az első oldalaktól az utolsóig magához láncolt, ittam Nico minden szavát, érzését, kérdését. Gyarló ember lévén sokszor magamat keresem a könyvekben, és a Járok egyet szinte énregényként funkcionált. Tökéletesen azonosultam Nico problémáival, a világképével, és a mondanivalójával.

Több véleményt is olvastam, amelyek szerint a főhős csak egy hisztis semmirekellő, akinek a problémái szánalmasak, és hogy csak sajnáltatja magát. Persze, mindezekben lehet igazság, de pont ezeket a kritikákat szarja le nagy ívben Nico is. A könyv egy generációs problémát mutat be, amelynek én is tagja vagyok, és véletlenül még az életkorunk is megegyezik.

Nico főként a testiséghez menekül, talán pont az őt körülvevő társadalmi intellektus hiánya okán. Mondhatjuk, hogy elitista felfogás ez, pedig az elidegenedés, és a konvenciók miatti frusztráltság szimplán egy okozat, amely a körülöttünk lévő emberek nyomásából fakad.

A levél, mint írói eszköz, és a könyv időbelisége tökéletesen ellentmond a negatív felhangoknak, ugyanis mivel 5 évvel idősebb "barátjának" vannak címezve a gondolatok, láthatóvá kellene hogy váljon, hogy Nico igenis fel akar nőni az "elvárásokhoz", de nem most, és nem feltétlenül úgy, ahogy akár a közeli barátai jónak látják.

Nico pontosan tisztában van önmagával, az érzéseivel, a gondolataival, amit abból lehet tudni, hogy csak meglévő, és fejlett önképpel rendelkező emberek tudnak kritikusan beszélni magukról. Gyerekes, gyerekes, gyerekes. Lehet, de pont az önkritikus hozzáállás az , ami valódi jellembeli felnőttséget jelent.

A Járok egyet egy valódi fiús könyv, amelyet főként lányoknak kellene inkább olvasni. Mondhatnám egyfajta útmutatónak, hogy bizonyos emberek mit miért is tesznek, vagy éppen nem tesznek. Aki Nicot kritizálja, remélem, hogy önmagával szemben is hasonlóan szkeptikus.

Az idei év egyik legjobbját olvastam.

Katinka, köszönöm! :)