Több mint egy hónapja végeztem a könyvvel, azonban újfent bajban vagyok az íráskedvvel. Elveszett az ihlet, vagy talán csak elfáradtam. Nem tudom mit lehet ezzel kezdeni, megpróbálok talán még rövidebben, de aktívabban véleményt megosztani. Meglátjuk mi sül ki belőle.

Rettenetes bűnténysorozat sokkolja az országot. Egy embernek aligha nevezhető szörnyeteg kislányokat rabol el és csonkít meg. Goran Gavila kriminológusnak és az általa irányított különleges egység tagjainak olyan pokoli régiókba kell leereszkedniük a nyomozás során, ahonnan alig-alig van visszatérés. A tettes mindvégig ördögien megtervezett, lidérces játékot űz velük, minden egyes feltárt gonosztette valamilyen üzenet, amely arra kényszeríti a csapat tagjait, hogy nézzenek szembe azzal a sötétséggel, amelyet valamennyien magukban hordoznak.

Az idei év legjobb krimi-thriller regényét olvashattam. A moly-on látottakból már sejtettem, hogy jó lesz, de hogy ennyire magával ragad, az még engem is meglepett. Imádom a "sorozatgyilkosos" történeteket, főleg ha tele vannak meglepetésekkel. A Démoni suttogás mindkét igényemet tökéletesen elégítette ki, úgy csavarodott a brutalitás és a meglepetések tengelye, hogy már a végén tényleg még a kismacskára is gondoltam, mint lehetséges elkövetőre. Még véletlenül sem fogok spoilerezni, tényleg kötelező olvasmány. Jeffery Deaver volt utoljára rám ilyen hatással, ahol csak úgy kapkodtam a lapokat, hogy derüljön már ki, hogy mi van!!!!

Spolier-ről jut eszembe: a könyvről olvasás előtt kritikákat böngésztem, és beleszaladtam egy írásba, amely nevesített egy bizonyos Albertet. Na mondom király, melyik szereplőnek lesz a neve Albert, és már tudni is fogom, ki a gyilkos. Már majdnem írtam a bloggernek, hogy köszi, elvetted az élményemet, de szerencsére előbb elkezdtem a könyvet, és rájöttem, hogy az csak a kopók által adott fiktív név :) Nem baj Ádám, fölöslegesen dobtad ki a tv-t a harmadikról, és égetted el a ruháidat...

A Démoni suttogás valójában egy koktél, de valami csodálatosan összekeverve. Olyasmi, mint a Mai Tai. Folyamatosan képek ugrottak be nekem a Gyilkos elmék c. sorozatból, a Fűrészből, néhány X-akták epizódból. Ami többé teszi a történetet, mint egy sima "ki a gyilkos" utáni kutatás, az a csapat tagjainak múltjában, jelenében keresendő. Azért sem fogok többet elárulni, olvasni és érezni kell azt a libabőrözést, amit az újabbnál újabb titkok felszínre kerülése okoz.

Nagyon kedvelem krimik esetében a keretes szerkezetet, Carrisi pedig kellőképpen megalapozza a történetet, egy arc, személyiség, DNS, és félelmetes rabról szóló jelentésekkel. A történet során további részlet információkat tudunk meg a titokzatos valakiről, majd az eseménysor végén minden a helyére kerül, és nem, még véletlenül sem az lesz, és úgy, ahogy előtte gondoltuk.

Szerintem a 2015-ös évben jobb krimit már nem fogok olvasni. Kell ennél nagyobb dicséret?