A Fahrenheit 451 Bradbury talán legismertebb könyve egy olyan világról, ahol a tűzőrség feladata nem a lángok felszámolása, megakadályozása, hanem az összes könyv elégetése. Guy Montag egyike az ezt a feladatot ellátó szervezetnek, aki egy különös-furcsa lánnyal való találkozás után elgondolkodik, hogy valójában mi is az ő munkája. Egy riasztás alkalmával végül meghagy egy könyvet, amibe bele is olvas....

El tudunk képzelni egy olyan társadalmat, ahol mindenki el- és le van butítva a televízió és a belőle áradó álvalóságok láttán?! Bradbury elénk tárta ezt a világot, ezelőtt több mint 50 évvel. A cél, kiírtani a könyvekben rejlő tudást, ezáltal egyformának tenni az embereket, akik aztán a maguk tudatlanságával nem számolva boldogok lesznek. Hát igen, ez a nagy helyzet. Bár szerencsére azok közé tartozom, akik élnek a könyvek adta szabadsággal, és az általuk közvetített tudást is próbálom magamba szippantani, azért azt lássuk be, hogy ha ma nem is égetjük el a könyveket, azért egyre erőteljesebben háttérbe szorítjuk hatásukat, erejüket. A valódi konzumidióták kora már eljött, kérdés, hogy mikor lesz valóban ellenszenves az olvasás, és a bennük található más fajta gondolkodás. A Fahrenheit-ben a kutatók, tudósok, a szellem emberei veszélyt jelentenek a társadalomra. Legyen mindenki sportoló, táncos, műszaki szakember. Az emberek tényleg félnek a mástól, az intelligensnek tűnőtől. Aki olvasott, akaratlanul is ellenségeket szül, ugyanis ki szeret egy sok mindenről tudó, halló, és leginkább kérdező ember társaságában lenni? Ameddig sokan, addig én jól érzem magam, tekintsek magamra akár kisebbségként. 

Az írótól olvasni igazán felemelő mind a szemnek, de talán a léleknek még inkább. A sci-fi nagymesterének tartják, de annál kevesebben teszik hozzá, hogy látnoki képessége és gyönyörű prózája mindenkori jelenükre is hatással van. A betűk, a mondatok tökéletes egészet alkotnak, gyönyörű metaforákkal, szóképekkel. Komolyan, boldogság és a legpozitívabb értelmű féltékenység fog el Bradbury-vel szemben.

A könyvben található további hosszabb-rövidebb novellák pedig szintén nagyon tetszettek.

A Tűz és jég című történetben nyolc nap az élet, ahol eldöntheted, hogy beletörődsz, vagy cselekszel ezen idő alatt.

Az R, mint rakéta szintén a céljainkról, és az ahhoz vezető útról mesél.

Einar bácsi talán a legszimpatikusabb öregúr, akiről olvastam.

Az időgép egy kedves történet arról, hogy mennyire velünk van az időutazás lehetősége, csak élni kell vele.

A nyári futás hangja a gyerekkori kívánalmakat ábrázolja csodás és kedves módon.

Köszönöm Ray Bradbury-nek, hogy úgy tud mesélni, elképzeltetni dolgokat - legyen szó tényleg bármiről - , hogy az ember utána csak még jobban szeret olvasni.