6 különböző időben játszodó történet, bravúros stílus, monumentalitás, gyönyörű képi világ. Ezen érzések kerítettek hatalmába a filmadaptáció bemutatójának nézésekor, amiután eltökéltem, hogy nekem kell ez a könyv, és addig bizony nem nézem meg a filmet. Nem bántam meg!
"David Mitchell bravúros felépítésű, virtuóz nyelvezetű művében az összefonódó életek minden időbeli és térbeli határt átlépve hatnak egymásra. A lelkek korokon és kontinenseken át vándorolnak, akár az égbolton átvonuló felhők. De ki irányítja sorsunkat: mi magunk vagy valamilyen külső erő? Képesek vagyunk-e tanulni a múltból, az előző életekből, vagy az emberiség újra és újra elköveti ugyanazokat a hibákat?"
A történetek és az írásmód. Azért ezzel kezdeném az értékelésemet, mert talán ebből a szempontból alkotott maradandót Mitchell. Az első történet a XIX. században században játszódik főként egy hajón, majd ugrunk az 1930-es évek Belgiumába, ezt követően 1975 Amerikájában találjuk magunkat, végül napjaink Angliájába csöppenünk. Dehogyis ér itt véget, Szonmi története 2144-ben játszódik, végezetül 2321-ben megláthatjuk, mivé is lett az emberiség. Azt el is felejtettem említeni, hogy a történetek félbemaradnak, majd miután a könyv közepén lévő eseményeket teljes egészében elolvashattuk, úgy fejeződnek be az azt megelőző történetek is. Mint amikor egy piramis egyik végéről elindulunk felfelé, és a másik oldalon lefelé. :)
A különböző korokhoz más és más írásmódot társít a szerző, és bevallom, az elején kicsit nehezen bírkóztam meg a régies szavakkal, kifejezésekkel, barokkos körmondatokkal, de ahogy halandunk egyre közelebb jelenünkhöz, érthetőbbé, pörgősebbé, és sok esetben üresebbé is (mint a valóságban) válnak a mondatok. Na ez az igazi stílusbravúr. Minden tiszteletem a szerzőjé. A jövőben játszodó történetek esetében éreztem azt, hogy igen, szerintem így fognak beszélni utánunk. :)
Végül régi vesszőparipámról, a stílusok keveredéséről pár szót. Kaland, dráma, krimi, vígjáték, akció, disztópia. Nem pont ilyen sorrendben, de majdnem így megtalálható minden, ami fantáziánkat beindíthatja.
A szereplők. Nagy örömmel írom ezeket a sorokat, ugyanis bár közel fél évezredet ölel fel a könyv, mégis háttérbe szorította az író a fizikai-technológiai környezet (persze ismerteti), és az emberekre helyezi a hangsúlyt. Ennek megfelelően főhőseink jól kimunkáltak, és jobbnál jobb párbeszédeket is olvashatunk, bár legtöbbször levelek, napló, tanúvallomás formájában értesülünk az eseményekről főhőseink interpretálásában.
A mondanivalóról. Ennél a címszónál vagyok a legnagyobb bajban, ugyanis a Felhőatlaszba nagyon sok mindent belemagyarázhat az olvasó. A szó legjobb értelmében. Újjászületés, öröklét, pillangó-hatás, sorsszerűség, felsőbb hatalom. Címszavakban ezek jártak a fejemben, azonban van valami, amit én mégiscsak markánsabban ki akartam szedni a lapokból.
Ember embernek farkasa. Ez a kijelentés, úgy tűnik időtálló. Más és más okból, legyen szó bőrszínről, művészi szabadságról, nemi identásról, öregségről, pénzről, hatalomról, a végén úgyis mindig a gyengébb elnyomása, leigázása, elpusztítása marad. Az író nem tolja a képünkbe, de számomra üvöltöttek a lapok az emberi kiszolgáltatottságról. Mennyire nem tudunk békében, egymást kölcsönösen tisztelve, megbecsülve sikereket elérni. Az idővel és a földrészekkel csak a módszerek változnak, az eredmény ugyanaz lesz. Önmagunkat fogjuk felégetni. A másképp gondolkodóknak pedig nem marad más, mint az ellenállás,a menekülés, ki-ki a maga módszereivel. Van egy rész a Levelek a kastélyból című fejezetben, ahol a háborúk természetéről és folytonosságáról beszélgetnek. Önbeteljesítő jóslatok fogalmazódnak meg a háborúskodás állandósulásáról. A többi történet pedig ezt ékesen bizonyítja. Rémisztő.
Ha én is látnám a pozitív változásokat, talán akarnék hinni a reinkarnációba. Mindenesetre megértem, hogy sokan hisznek egy jobb jövőben, ahol érdemes lesz újjászületni. :) Csak nehogy a végén David Mitchellnek legyen igaza.
A Felhőatlasz egy eposz, egy mérföldkő, egy unikum a könyvespolcomon. Jó sokáig még csak hasonlóval sem fogok találkozni. Bármikor szívesen fogom a kezembe venni. Remélem 2300-ban is újra elővehetem, hogy mi is történt a Loccsogó-gázlónál. Most már nyugodt szívvel fogom megtekinteni a filmet.
