Ritkán esik meg velem, hogy utána olvasás nélkül vonz egy frissen megjelent könyv. A Partvonal Kiadó - nagy örömömre - útjára indította Pszichokrimi sorozatát, amelynek jelen képviselője megnyerő borítójával, baljós címével, és érdekesnek tűnő történetével sikeresen a kosaramban kötött ki. Vegyesek az érzéseim.
"Ahogy a legtöbb családnak, a Hillyardoknak is megvannak a maguk titkai. Az egyik a fiatal és gyönyörű Eden Hillyard halálához vezet…
Faith nagynénjét, Vera Hillyardot kötél általi halálra ítélik húga, Eden brutális meggyilkolásáért. Hogy miért tette? Ezt a kérdést a döbbenet közepette fel sem teszik. Faith évtizedekkel később egy újságíró kérésére kiforgatja a családi fiókokat, hogy együtt jöjjenek rá a miértre és a hogyanra. A nővérek, Vera és Eden kapcsolata mindig is amolyan se veled-se nélküled viszony volt, melyben a kísértés, a kapzsiság, a féltékenység és a szeretet elemei elegyedtek. Ráadásul ketten osztoztak egy súlyos titkon. És ahogy a tisztázó pillantás felfedi a részleteket, egyre világosabbá válik, hogy a teljes igazság az élőkre is kihatással lesz."
Ami tetszett:
Az írónő tökéletesen mutatja be a II. világháborús Anglia hétköznapjait, közelebbről a nők szerepét, megismertetve az olvasóval a korabeli szokásokat és elvárásokat. Nagyon jól van adagolva a feszültség, nem győztem előre lapozni, hogy derüljön már ki végre, mi is történt. Szerethető, jól körülírt karakterek lettek megalkotva. Szabályosan féltem Veratól. Francis maga a megtestesült lázadás, minden és mindenki ellen. A könyv lezáratlan, az olvasóra van bízva, kinek hisz, és ki hazudik a történetben. Az írónő szinte szépirodalmi szókészlettel van felvértezve, minden leírt szó, mondat gyönyör a szemnek.
Ami nem tetszett:
Sajnos ennél a címszónál bőbeszédübbnek kell lennem. Tudom, nem baj ha a cím nem árul el sokat a történetből, azonban végigolvasva sem jövök rá, ugyan milyen és kinek a szeme szokott a sötéthez. Na de sebaj, a figyelmemet végül is felkeltette. A korabeli leírások, a családfa bemutatása bár élvezetes, kicsit vontatott, túl hosszúra nyújtott. Ez szintén nem lenne baj, csak nem igazán találtam ok-okozati összefüggést a végkifejletet tekintve. A könyvek lezáratlanságát szeretni szoktam, azonban krimik esetében kicsit furcsállom ezt a fajta megoldást. A könyv által körül járt "miért tette?" kérdéskör így végül is nincs megválaszolva ,légüres térben hagyva a könyv valódi lényegét. Ezen kívül jó néhány logikátlanságot véltem felfedezni, például a rendőrség teljes hiányát, a hú de összetartó család problémák láttán való széthúzását. A Pszichokrimi műfajába sok minden belefér, azonban a Sötéthez szokott szem nekem valamiért nem illik ide. Robert Bloch Pszichoja tipikus ilyen mű, azonban Ruth Rendell könyvében kevés hangsúly van a lelki deformációk, a psziché változásainak bemutatásán. Ennek hiányában ugyanis egy családtörténetbe oltott gyilkosság az egész, nem több, és nem is kevesebb.
Egyszeri kikapcsolódásnak tökéletes, újraolvasása szinte kizárt. Nem bántam meg, hogy megvettem, azonban a Partvonal Pszichokrimi-sorozat új részeinek alaposabban utána fogok járni. Az irány - maga a pszichovonal- tehát számomra nagyon kedves, a tartalom meg remélhetőleg változni fog.
