Ha magyar irodalom, akkor nálam már jó ideje csak Márai jöhet szóba. Ez a kijelentés szemellenzősnek hathat, azonban benne találtam meg azt, ami miatt vonzódom a szépirodalomhoz, és nem utolsó sorban a magyar nyelvhez. A Kalandot -mint sok más könyv esetében is- abból az apropóból találtam, hogy film fog készülni belőle. Bár az Eszter hagyatéka filmváltozata nekem tetszett, főként Törőcsik Mari játéka, és Berkes Gábor gyönyörű zenéje miatt, azonban a Kaland adaptálásától félek...

"Az egyetlen helyszínen, egy budai villa orvosi rendelőjében néhány óra leforgása alatt lejátszódó drámában valamennyi szereplő élete fenekestül felfordul. Senki és semmi sem az, aminek tegnap látszott. A Kaland a szerelem, a hivatástudat, a hűség és hűtlenség, a siker és bukás drámája. Színpadra szánt alkotás, ám olvasmányként is rendkívül élvezetes, a Gyertyák csonkig égnek legjobb lapjait idézi fel."

Ezt írja a fülszöveg, amit annyival írnék át a saját szájízemre, hogy számomra még a Gyertyák csonkig égnek lapjait is felülmúlta. Annyi minden van, ami tetszett ebben a 140 oldalas könyvben, hogy felsorolni is félek.

Eddig nem olvastam még színművet, és aggódtam, hogy a színészek és a díszletek nélkül nem fog átjönni a történet. Persze tudhattam volna, hogy Márait olvasok, ahol nem is annyira a felszínen játszódnak az események, hanem az ember gondolatai között. Stílusából fakadóan párbeszédes, de eközben monologikus hatást kelt, ami miatt én annyira is szeretem az írót. Nála jobban talán kevesen tudják leírni az emberi érzéseket, gondolatokat, eszméket. Ha van egy gondolatom, érzésem, amit nem tudok megfogalmazni, biztos lehetek benne, hogy Márai már rég megtette. Életrajzából tudhatjuk, hogy magányos, magának való ember volt, mégis, talán vele született tehetsége okán tisztábban, érzékletesebben adja vissza az emberek közötti kapcsolatok lényegét, az egyén magával szembeni elvárásait, és az talán az életünk értelmét is mint eddig bárki, akitől olvastam.

A budai villában, ahol a történet játszódik, két óra leforgása alatt átélünk szerelmet, csalódást, reményt, bukást, haragot, megbocsátást és persze a mindezeket generáló kalandot. Két óra alatt a szereplőknek gyökeresen megváltozik az életük, semmi nem lesz többé ugyanaz. A változásokat Márai gondosan elhelyezett csavarokkal indukálja, méghozzá úgy, hogy nem egyszer libabőrőztem olvasás közben. Kíváncsi lennék, hogy színdarabként látva is hasonló hatást érne el. Bevallom, ilyen esetekben szégyellem, hogy nem igazán járok színházba, ugyanis ez a darab garantáltan mindenkire hatásssal van (persze csak ha jó színészek, jól adják elő).

Ezúton kívánok sok sikert az adaptáció rendezőjének, hogy sikerrel vegye az akadályt és, hogy ne vívja ki a Márai olvasók nemtetszését, esetleges haragját.