Többek ajánlására kezdtem bele a Tréfába. Már az első oldalakkor látszott, hogy bizony valami egészen mást fogok kapni az írótól, mint A lét elviselhetetlen könnyűsége esetén.

"Az ötvenes évek Csehszlovákiájában játszódó történet főszereplője, Ludvik Jahn egyetemista képeslapot küld pártiskolára vezényelt menyasszonyának. A nyitott képeslapra írt, tréfásnak szánt mondataiért barátjának vélt évfolyamtársa feljelenti, s Ludvikot kizárják a pártból, eltávolítják az egyetemről. Ezzel nem csupán az érvényesülés lehetősége szűnik meg számára, hanem különböző megpróbáltatások is kezdetüket veszik. Végül Ludvik elhatározza, hogy bosszúból gonoszul megtréfálja álnok barátját, ám tréfája ismét visszájára fordul."

Általában amint befejezek egy könyvet, egyből nekiállok bejegyzést szerkeszteni. A Tréfát lassan 4 napja már, hogy elolvastam, mégsem mertem eddig írni róla. Mára talán letisztult bennem a kép, és megpróbálkozok valami bejegyzés félével.

Ami miatt időt kellett hagynom, az az, hogy nem igazán tudtam eldönteni, mit is olvastam. Eleinte próbáltam szimplán a sztálini és az azt követő "puhább" rezsimek szimpla kritikájaként értelemezni, majd ráébredtem, hogy bizony itt egy nem szokványos történet is kibontakozóban van. Persze a bevezetőmben említett másik Kundera mű után ennek nem szabadott volna meglepnie, ugyanis ott tökéletesen megfért egymásba fonódva a történet a maga szereplőivel, és a prágai tavasz, mint történelmi háttér. A Tréfánál azonban nem érzem ezt. Mintha két külön könyvet olvastam volna.

Az egyik könyv, mint a diktatúra hétköznapjait bemutató tabló, érzékletesen ábrázolva a kor hétköznapjait, legyen szó pártiskoláról, katonaságról, bányamunkáról, vagy pont az uralkodó ideológiáról. Sokszor irigykedem, hogy nem élhettem a korábbi rendszerben (már csak az összehasonlítás végett is), azonban Kundera segített talán visszarepülni térben és időben. Emiatt csakis pozitívan gondolok a könyvre.

A másik könyv amit olvastam, bizony számomra néhol érthetetlen, a szereplők nem tudtak szimpatikussá válni benne, és sokszor nem jött át ki mit és miért csinál, hogy bizonyos szereplők mi okból vannak szerepeltetve...Olyan érzésem volt néha olvasás közben, mintha csak a lapok fogynának, én meg egy helyben toporognék. Ami viszont nagyon tetszett, az a folyamatos narrátorváltás, és az ugrások térben és időben. Ezek az írói technikák mindig nagy örömet, és csodálatot okoznak nekem.

Összességében annyit mondanék, hogy nem bántam meg a Tréfa elolvasását, nem is tartom rossz könyvnek, és ugyanúgy kedvelem az írót, sőt, ha akkor és ott, vagy akár itt Magyarországon én is átéltem volna az akkori eseményeket, biztos sokkal nagyobb hatást is kiváltott volna belőlem. Persze az is lehet, hogy ez a műve (még) nem nekem szól.