Jópár hete olvastam a kiadó honlapján a könyv történetét, megspékelve az igenis dícséretes borítóval, nem volt kérdés, hogy nagyon szerettem volna karácsonyra megkapni. Úgy tűnik, kérésem meghallgattatott, és be is került szépen a fa alá. Reményekkel telve álltam neki az olvasásnak.

Brutálisan megcsonkított testet találnak egy sportpálya öltözőjében. A férfi hozzátartozóinak értesítése közben kiderül, hogy a gyilkos az egész család kiírtását tűzte ki célul. Azonban a tervbe hiba csúszik, ugyanis a kamasz fiú, Joseph túléli a támadást. Az üggyel megbízott Joona Linna nyomozó értesül, hogy távol a családtól él a legidősebb lány, ezáltal valahogy el kell érnie, hogy Joseph a válságos állapotban használható információt adhasson a hatóságoknak, hogy meg tudják előzni a gyilkost. A fiú vallomása érdekében segítségül hívják Erik Maria Barkot, a híres hipnotizőrt. Az orvos tíz éve felhagyott a hipnózissal, de a jó ügy érdekében megszegi fogadalmát. Joseph emlékei megdöbbentik Eriket és a rendőrséget is. A hipnotizőrnek rá kell döbbennie, hogy az ügy az ő életetét is mélységesen felforgatja, és utolsó lehetőségként a saját rég eltemett emlékei közé kell ásnia.

Na végre. Hosszú ideje várok egy hasonlóan színvonalas igazi krimire. Minden szereplőből olyan tipikus skandináv hideg-ridegség árad, nem beszélve a tájakról, a klímáról, az egész atmoszféráról. Valahogy a krimi műfaja nagyon jól áll ezen vidéknek. A történetről is csak áradozni tudok.

Nem nagyzolás, de az írópáros műve elérte azt, hogy egy nap alatt közel 500 oldalt akarjak olvasni. Egyszerűen nem hagyott nyugodni az események sorozata, néhol pedig még szabályszerűen a frászt is hozta rám. Ez csak is csodálatot válthatott ki belőlem. Beszélni a sztoriról erőteljesen spoiler veszélyes lenne, így inkább csak arról írnék, amin a hatása alatt gondolkodtam. Meglepő, hogy a jóléti fejlett államokban mintha erőteljesen elterjedne a fiatalkorúak által elkövetett erőszakos cselekmények száma. Kiváncsi lennék a valódi okokra, és ha valami, hát ez az ami megdöbbent A hipnotizőrben. Olyan szintű nyers erőszak mászik le minden egyes oldalról, megspékelve beteg elmékkel, kórképekkel, hogy igazat kell adnom Nima-nak, ez egy valódi kemény krimi.

De, hogy kicsit kötekedjek a könyvvel, annyit azért le kell írnom, hogy az Ek család körüli történéseket jobban ki kellett volna fejteni, valahogy már a regény felénél háttérbe szorulnak az ő mozgatórugóik, hátterük, és nem utolsó sorban a velük kapcsolatos események végső alakulása.

Végül írnék egy félelmemről, amit csak bizonyos könyvek váltanak ki belőlem. A legtöbb esetben örülök, ha meg akarnak filmesíteni egy általam kedvelt regényt, azonban vannak olyan sztorik, amiket igenis meg kell hagyni csak az olvasóknak. Sokaknak úgy tűnhet, egy kriminél van a legkönyebb dolga a direktoroknak, azonban be kell látni, hogy van az a könyv által teremtett feszültség, amit egyetlen mozgókép sem tud visszaadni. A hipnotizőrre többszörösen is vonatkoztatom az állításomat.

Na de inkább addig is olvassa el mindenki, aki egy tényleg hátborzongató, intelligens és sokrétű krimire vágyik.