Valami megmagyarázhatatlan, mélyről jövő perverzió vezetett engem A festett madár elolvasására. Tudtam, hogy nem egy könnyed nyári történet, sejtettem, hogy nem egy happy end regény, és azzal is tisztában voltam, hogy kicsit sem fog megmosolyogtatni.

1939 őszén egy hat éves kisfiút a szülei a háború elől egy távoli lengyel faluban rejtenek el. Nevelője hamarosan meghal, így a kisfiú magára marad, és kezdetét veszi közel négy évig tartó megpróbáltatása. Faluról falura járva-üldözve korán megtapasztalja az emberi kegyetlenség számtalan formáját.

Teljesen le vagyok taglózva. Ilyen nyers, zsigerekig hatoló "könyvélményben" még talán nem volt részem. Nem hittem volna, hogy szépirodalmi mű alapján el tudok borzadni. Tudom, hogy nem illik ilyet írni, gondolni, de ennyire gyönyörűen leírva ennyi borzalmat talán nem is jelenítettek még meg. Kosinski csodálatosan fogalmaz. Minden szó és mondat valami hihetetlen írói képességről, teljesítményről árulkodik.

A festett madár történetéről csak annyi véleményt szeretnék írni, hogy minden porcikám ellene van, hogy mindez akárcsak elvétve megtörténehetett. Nem akarok hinni a bigott vidéki keresztények szadista, agymosott cselekedeteinek létében. Az emberi butaság, gonoszság, a babonák világa felfoghatatlan. Milyen szintig tudunk elállatiasodni?

A kisfiú magatartása, jellemfejlődése borzasztóan hatásosan jelenik meg előttünk. Egyszerű, jól nevelt 6 éves kisfiú, aki a testi és leki kínzások hatására még az emberi kommunikáció alapjait is elfelejti, vagy el akarja felejteni. A tudatallattija alakít már csak ki védőhálót felé. Vajon meddig tudunk egy embertelen környezetben, világban élni? Meddig tud ember maradni valaki az állatok között?

A festett madár eddigi rövid életem legelborzasztóbb szépirodalmi regénye. Talán emlékezni sem akarok rá. Ez egyszerűen túl sok, túl embertelen. Óvatosan, felkészülten álljon neki bárki az olvasásának.