Ezzel a kimondhatatlan és leírni is lehetetlen nevű "botrányíróval" már régóta meg akartam ismerkedni. Az európai Psycho titulus számomra megnyerő volt, szinte kívánatossá tette, így az Elemi részecskékkel kezdtem a szerző bibliográfiáját. Lesz még több bejegyzés is tőle, az már most biztos!

"Az elemi részecskék kegyetlen regény egy testvérpárról. Michel híres tudós, Bruno irodalomtanár és író. Bruno a szexben keresi az élet értelmét, Michel pedig a tudományba zárja magát. Kapcsolatokkal vagy kapcsolatok nélkül, az eredmény a végtelen magány. A testvérek beszélgetéseikben a 20. század második felének társadalmi változásait, az emberi kapcsolatok változását elemzik, megpróbálják megfejteni sorsuk titkát. Houellebecq kiváló humorérzékkel festi le new age-es világunkat, a hitek, filozófiák, ezoterikus tanok kavalkádját, megváltásunk megannyi előfizethető segédeszközét. Az izgalmas, helyenként merészen naturális könyvből mégsem hiányzik a remény. Az utópiába váltó történetben Michel a mikrobiológiában megtalálja a választ az örök kérdésre: legalább elvileg van-e lehetőség normális emberi kapcsolatokra, lehet-e családban és szeretetben élni?"

Hosszú idő után végre egy olyan könyv, aminek majdnem a felét nem értettem, de ettől függetlenül tetszett. Nagyon tetszett.

Igazándiból fogalmam sem volt, hogy mit is fogok olvasni, és így utólag is nehezen találom a szavakat arról, amit láttam. Egy különös, ritka történet két férfiról, akik valahogy születésük pillanatától kezdve valahogy el vannak cseszve. Igen, nincs mit szépíteni ezen. A lényeg azonban azon van, ahogy a maguk módján ők próbálnak felülemelkedni hiányosságaikon. A mikrobiológiai részeket érdeklődve, de semmit sem értve fogadtam be, Bruno élete viszont meghatott. A nyugati társadalom "terméke" ő, aki a szexualitást választja az érzelmek helyett. Belőlem igazi férfiúi szimpátiát váltott ki. Michelre haragudtam, aztán rá kellett döbbennem, hogy mi is az ő célja, az élete értelme. Mindketten korunk tükrei, tele harccal és kilátástalansággal.

Nagyon tetszett  Houellebecq írásmódja, nagyon szépen fűzi össze a mondatokat, könnyedén lehet haladni a sorokkal, azonban többször is megállásra kényszerít. Gondolkodni kell rajta, meg kell rágni, bele kell érezni. Leginkább Kunderához tudnám hasonlítani, de nála meztelenebb, őszintébb, és kíméletlenebb. A család elemi alkotórugóit feszíti szét, bátran ostorozva anyát, gyermeket, testvért.

Csak a szerelem és a halál marad. Mindkettő kívánása, de nem céltalanul. A női alakok hihetetlen érzékenységgel lettek bemutatva. Christiane testiségbe vetett hite megdöbbentő, és egyben csodálatos. Annabelle annál nagyobb talány számomra. Minden lehetősége meg lett volna a boldogság elérésére, de az élete igazi értelme nem reagált. Amikor mégis, már késő volt. A könyv fő részének utolsó 40 oldala könnyedén homályosítja el a szemet, átértékelve a sok szex, ejakulátum, és depresszió képét.

Egy külön bekezdést akartam írni az Epilógusról. Egy könnyed csavarral az író a jövőbe kalauzol minket, ahol is "hőseink" áldozatai valódi értelmet nyernek. Újfent libabőrös lettem egy könyv hatására. Michel Houellebecq a záróakkorddal kitágította az időt és a teret, reményt, és értelmet adva. Nem kérdés, hogy az Elemi részecskék utolsó soraival zárom mondandómat:

"Mégis nagyon fontosnak érezzük, hogy legalább egyszer ki tudjuk fejezni a tiszteletünket. Az embernek ajánljuk ezt a könyvet."