A név kötelez.
Amint megláttam a könyvesboltok polcain King legújabb, 2011-ben íródott könyvét, nem volt kérdés, hogy mielőbb magamnak akarom. A karácsonyi ajándékdömpingbe szerencsésen belefért a közel 1200 oldalas tünemény. Ilyen szép és jó könyvet bármikor szívesen kapnék.
"Jake Epping kisvárosi angoltanár, jóképű, művelt, harmincas fiatalember. Tüdőrákban haldokló öreg barátja, Al egy napon hajmeresztő titkot oszt meg vele: tudja a módját, hogyan lehet visszamenni a múltba, és némi leleményességgel megváltoztatni a jövőt. Megkéri Jake-et, mivel maga már nem képes rá, hogy előzze meg azt az eseményt, amelytől ő Amerika és a világ romlását datálja: akadályozza meg Lee Harvey Oswaldot Kennedy meggyilkolásában. A múltban tett kirándulásnak van azonban egy hátulütője: amennyiben az időutas hazatér, de aztán újra ellátogat a múltba, „reset” következik be: az eredeti körülmények állnak helyre, a beavatkozás érvényét veszti.
Jake, aki a múltban a George Amberson nevet veszi fel, főpróbát akar tartani. Középiskolája nyomorék öreg pedellusának családját 1958-ban az apa kiirtotta, Jake-George tehát azért megy vissza 2011-ből 1958-ba, a családirtás előtti hetekbe, hogy megmentse a családot. Ekkor veszi kezdetét a rengeteg bonyodalom, amely az új életével jár: szenvedélyes viszony, nagy, komoly szerelem, beteg lelkű, bosszúszomjas férj felbukkanása, gyilkosságok. Jake-George nem tudja eldönteni, áldja-e vagy átkozza Alt, amiért erre a küldetésre rávette, azt azonban az idő előre haladtával egyre biztosabban tudja, hogy a múltban vagy a jövőben szeretne-e élni."
Ha valaki ebből a történetleírásból nem teljesen értené, hogy miről is van szó, az ne aggódjon, King ugyanis a legprecízebben vezeti fel az eseményeket. A sztori a kezdeti bonyolultsága ellenére egy nagyon is lineáris (persze néhol időutazós) szálon fut, és ahogy a főszereplő Jake, úgy a kedves olvasó is hamar berendezkedhet az 50-es 60-as évek Amerikájába. Ez az első dolog, ami nekem nagyon tetszett - az író tényleg elrepített az időben, ott voltam a bűzös Texasban, ahol még javában tombol a rasszizmus, az autók még autó formájúak, amikor még mindenhol lehet cigarettázni, nincs internet, nemhogy mobiltelefon, és mégis minden annyira jó. Nem kevés kutatómunka és gyerekkori emlékfelidézés előzhette meg a leírtakat.
Az író a tőle megszokott módon valódi hús-vér szereplőket jelenít meg. A búra alatt 30x-es főhősgárdáját ugyan nem múlja felül, ettől függetlenül nem érezzük magunkat egy percre sem untatva. Egyre inkább rájövök, hogy a leíró és párbeszédes részek közötti harmónia megteremtésének is a nagymestere King. Jake-George számomra egy valódi tragikus hős, és igen, a szó drámai értelmében. Ha a leírásból nem tűnt volna fel, ez a könyv egy szerelmi dráma sci-fi keretben, és néhány gyilkossággal fűszerezve. Néhol persze találni logikátlanságokat a szereplők szájába adva, azonban a hangulat és a gördülékeny történetvezetés könnyen elfelejteti ezt.
A szerelmi szál talán a legmarkánsabb a 11/22/63-ban. Az olvasó tudja, érzi, hogy valami nem lesz rendben, de mégis bízik benne, hogy a szereplők idősíkokon át is együtt lesznek. Stephen King révén több alkalommal is libabőrös lettem . Ha érezni akarom, milyen is lehet igazán szeretni, csak elő fogom venni a könyvet, és belelapozok kettejük közös részeihez.
"A párnára fektetem könnyes arcomat, és imádkozok Istenhez, akiben nem hiszek igazán, hogy küldjön az én Sadie-mhoz egy őrangyalt, hadd maradjon életben. Éljen...szeressen...táncoljon... Isten veled, Sadie. Soha nem találkoztál velem, de én szeretlek, drágaságom."
Nagyon hiteles King patriotizmusa. Ő tiszta amerikai, aki szereti országát és a benne élő embereket, de ezzel együtt látja hibáit és ennek eredményeként bátran kritizál. Ettől pedig még inkább szerethetővé válik. Ismerni, és szeretni kell hazád történelmét, hogy meg tudd állapítani, hol volt az a fordulópont, ahonnan minden rosszabb lett. Persze a múlt makacs dolog, és igazából erre van felépítve a regény.
"A múlt, ha változtatni akarunk rajta, harap. És ha nem vigyázol, kitépi a torkodat."
A 11/22/63 korántsem hibátlan könyv, azonban a kisebb hiányosságok teljes mértékben eltörpülnek az összkép láttán. Percről percre jobban szerettem olvasni. A bevezető 200 oldal olyan igazi magyarázós, bemelegítős. A tárgyalás olyan 800-900 oldal, amikor is azonosulunk, visszamegyünk a múltba, ott vagyunk a hétköznapokon, az iskolában, az autósmoziban, és persze próbáljuk kijavítani a múltat. A befejezés utolsó 30-40 oldalát lélegzetvisszafojtva olvassuk, nem pihenünk, nem állunk fel, csak izgulunk, libabőrözünk és a végén tapsolunk.
Hát ilyen jó ez a könyv, és hogy nem horror? Kit érdekel!
