Dávid barátom vendégbejegyzése! Ezúton is köszönöm, hogy hozzájárulsz az olvasás népszerűsítéséhez! :)
Kezdetnek olvassuk el a szeretet himnuszát a Bibliából (1Korinthus, 13.-ik fejezet), csak minden szót, ahol a szeretet szerepel, helyettesítsük a pénz szócskával! A könyv is így kezdődik. Meglepő változás lesz a versben
Nagyon szeretem Orwellt. Az 1984 az egyik kedvencem, legalábbis mindenképpen benne van a top ötben. A fikusz és az Antikrisztus is hasonlóan sötét, de korántsem annyira. Itt önsorsrontásról van szó, ott mások döntik romba az emberi életet. Ami viszont érdekes az az író látnoki képessége, ami itt megint szárnyat bont. Az 1984-ben szereplő nagy testvér már itt van köztünk, a Fikuszban pedig megjósolja London bombázását (1930-as éveket írunk), szinte követeli! A mű amúgy egy meglepően korai médiakritikát sugároz. Legalább is nem igazán tudok arról, hogy bárhol máshol ellene mentek volna a reklámoknak (már ebben a korban). A cím maga elég szenzációhajhász, az angol eredetihez semmi köze, de mindenestre találó! A fikusz, mint a megállapodott élet jelképe, és az Antikrisztus, mint az örök lázadásé (amúgy az Antikrisztus egy, a műben szereplő irodalmi újság).
Orwell ebben a regényében hadat üzen a világnak. Azaz, a pénz világának. A regény főhősét használja szócsönek, Gordon Cumstock személyében. Gordonnak semmi vágya sem nagyobb az életben, mint kikerülni a pénz világából. Bár a normális élet lehetősége mindig a küszöbén vár egy jó állás képében, és egy rendes barátnő személyében, ő mégis önmaga sanyargatásával egyre lejjebb húzza magába csavarodó énjét, egyszerűen azzal, hogy erővel zárja ki világából a pénzt. A legrosszabb állásra törekszik, a legkevesebb jövedelemért. Megkaphatná a régi jó munkáját, ahol visszataszító reklámszövegeket kellett írnia. Mert Gordon költő. Így is szeret bemutatkozni. De az igazság az, hogy csupán néhány verse van, illetve egy örökösen készülő, amit soha be sem fejez.
Gordon kimondatlanul is egy korai punk. Le akar rombolni mindent maga körül. Szenved. Állandóan. Egyre mélyebben jár, míg el nem taszít mindenkit. Rosemary, a barátnője viszont marad. Bár ez sem igaz. Elhagyja, de egy váratlan baleset összekényszeríti őket. Ez az a baleset amely Gordon háborúját egy laza mozdulattal földig rombolja.
A lázadó megtér az életbe, vissza a pénz világába, a fikuszhoz. Értelmetlen lett volna minden? Könnyen lehet. Vagy mindenkinek meg kell vívnia a saját harcait még akkor is, hogyha a küzdelem végén előre látjuk a veszteségünket? Talán igen.
Nehezemre esik csupa jót írni a könyvről, mert a nagy részében az életszemléletemmel olyannyira ellenkező világnézetet láttam, ami szinte már undorított. Ez a mérhetetlen önsanyargatás! És még csak nem is valami fennséges célért, egyszerűen magáért a harcért! Persze, ettől is jó A fikusz és az Antikrisztus. Már milyen szürke világ lenne az, ami mindig kiszolgálja az ízlésemet!
Érdekes élmény egyébként, hogy párhuzamosan olvastam a Bűn és bűnhődéssel, és meglepő hasonlóságokra bukkantam. A szenvedő főhős, a mélyszegénység részletezése...Bizonyos értelemben a könyv annak újraértelmezése, az 1930-as évekre. Csak míg Raszkolnyikovnak legalább van értelmezése tettére, addig Gordonnak legfeljebb egy utópikus fantazmagória jut. Persze bűnhődik ő is, de az inkább közelebb viszi a normális értelemben vett élethez.
Nehezen alkotok egyértelmű vélemyént erről az olvasmányról. Már látszik csírázni Orwell ezen korai regényében a zsenializmus, viszont nagyon nehezen rágtam át magam a közepén. De nem azért, mert csak kicsit is rossz lenne, hanem mert nem tudtam együtt érezni. Inkább felpofoznám a főhőst, bár az sem segitett volna.....neki!
