Az év legjobban várt könyve volt számomra; nap mint nap figyeltem a kiadó honlapját, mikor is kerül végre kiadásra. Miután megtudtam, hogy film készül belőle, már sejtettem, hogy a mozikba kerüléshez időzítik a megjelenést. Még ki sem rakták kedvenc könyvesboltomban a polcra, én már szinte erőszakkal segítettem megkeresni a kipakolásra váró könyvek között az én saját példányomat.
"A Tarantula különböző helyszíneken és idősíkokban játszódó cselekménye meghökkentő fordulatokon keresztül jut el a drámai végkifejletig. Vincent Moreau eleinte úgy gondolja, csakis valami fatális félreértésről lehet szó. Bizonyára összetévesztik valakivel. Mert mi oka lenne bárkinek is arra, hogy elrabolja és fogva tartsa őt? És főleg, hogy úgy bánjon vele, mint egy kutyával - valami szörnyű gaztettet elkövetett kutyával. Telnek-múlnak a hetek, hónapok. A sötét pincébe zárt, láncra vert, kutyakaján élő, a higiénia alapvető eszközeit is nélkülözni kényszerülő Vincent a fogva tartója - az általa Tarantulának elnevezett férfi - viselkedéséből lassan rájön, hogy félreértésről szó sincs, az őt csapdába ejtő "pók" valóban őt szemelte ki zsákmányául. Ahogy múlik az idő, a fiatalember rabságának körülményei fokozatosan javulnak: már rendes ételt kap, naponta tisztálkodhat, s hogy ne unatkozzon, olvashat és zenét hallgathat. Az addig szinte teljesen üres pincébe néhány kényelmes bútor kerül. Tarantula gyakran meglátogatja, beszélget vele, esetenként még néhány kérdésére is válaszol. A legfontosabb kérdésre azonban Vincent sosem kap választ: miért?"
Hibátlan remekmű, ez volt az első gondolatom mikor becsuktam a könyvet.
Több könyvismertetőben olvastam a Tarantuláról, ahol is elfelejtettek spoiler feliratot kirakni (gratulálok ezúton is), ezáltal idő előtt megtudtam a slusszpoént. A hibátlan remekmű jelzőt ennek ellenére adtam, ugyanis Jonquet olyan lehengerlő, beteg, meghökkentő könyvet írt, amit egyszerűen nem lehet félvállról venni. Olvasás közben az ember hajlamos leizzadni a leírt borzalmakon, sejtjük, hogy valami nagyon aberrált eseménysorral van dolgunk, azonban mikor a több szálon futó cselekmény összeér, rájövünk, hogy a valódi rettenet nem is a mindössze 130 oldalon szerepelt.
Senki és semmi nem az, aminek látszik, beteg emberek halmazát kapjuk csodálatos képekkel a háttérben. Horror és szépirodalom kéz a kézben járnak, lélektani dráma és akció szintén megfér a sorok között.
Megszállottság, mánia, erőszak, kínzás, önbíráskodás. Ezek a szavaink rossz érzetet keltenek, teljes joggal. Azonban a Tarantulát olvasva is megbizonyosodhatunk róla, hogy maguk ezek a szavak kevesek egy esemény megítélésében. Sokkal többről van itt szó, mint kegyetlenkedésről, leállatiasodásról. Ok-okozati összefüggésekben gondolkodva ráébreszt, milyen is az emberi természet és, hogy igenis különbséget lehet tenni bűn és bűn között. Ettől függetlenül, aki olvassa majd a könyvet, próbáljon meg igazságot tenni. Rémisztő belegondolni, hogy fordulhat úgy az élet, hogy senki nem akar, és nem is tud döntőbíró lenni...Mert vannak események, amik meghaladják a józan ítélőképesség határait, és talán igazságot sem tudunk soha tenni.
Thierry Jonquet regényét garantáltan nem fogom elfelejteni, szinte belevésődött az a nyers, de mégis szépen leírt borzalom, mellyel elkalauzol bennünket az emberi természet legaljára.
A bőr, amelyben élek című Almodóvar feldolgozást biztos meg fogom tekinteni, azonban már a trailerből kitűnik, hogy bizony sokkal nézőbarátabb, feldolgozhatóbb, sokszor inkább csak viccesnek ható képsorokat alkotott, mint amit a Tarantula regény megkívánt volna. Kár érte.
