Bár még nem vallom magam nagy Palahniuk rajongónak, azért az már most biztos, hogy ha kicsit el akarok térni a normáktól, valami mást, valami különlegeset szeretnék, vagy netalántán csak bele akarok rúgni a társadalomba, egyből ő tőle fogok olvasni.

Carl Streator újságíró új feladatot kap: a hirtelen bölcsőhalálról kell cikket írnia. Nekilát bejárni, és felkutatni az ebben a különös halálnemben elhunyt csecsemőket, és valami összefüggést, okot szeretne találni az esetek között. Kutatómunkájának eredményeként rábukkan egy mondókáskönyvre. Az összes elhunytnak ebből a könyből olvastak fel haláluk előtt. Carl, hogy megakadályozza a további borzalmakat, elindul Amerika-szerte felkutatni, és megsemmisíteni az összes példányt, és velük együtt a Varázskönyvet, amelyben a gyilkos sorok eredetije szerepel. A keresésben társak is tartanak vele: Helen Hoover Boyle ingatlanügynök, az ő boszorkánynak készülő titkárnője, Mona, valamint Mona pasija, Osztriga, aki növénymániás, és könnyű szerrel kiirtaná az emberiséget ha módja lenne rá.

Szeretem amikor azt kapom egy könyvtől, amire számítok. Palahniukban most sem kellett csalódnom, és főként azért nem, mert próbáltam nem a Kísértettekhez hasonlítani az Altatót. A két művet igazándiból nem is lehet összehasonlítani, ugyanis a Kísértetteket szimplán egy stílusbravúrnak, egy főműnek tartok, ezzel a szemben az Altató "csak" egy nagyon jó regény.

Az a kedvencem Palahniukban, hogy bár én szeretem a karakterközpontú könyveket, nála valahogy ez tökéletesen másodlagos. Ő nem az egyediből következtet az általánosra, hanem az általa teremtett világunk, a környezet alakítja a szereplőket. Mintha csak azért lennének, hogy legyen valaki, aki elmeséli a sztorit.

Az Altató kapcsán jókat mulatok mások bejegyzésein, hogy ugyanis mennyi és milyen szintű ocsmányság szerepel a könyvben. Ez a megállapítás igaz, azonban számomra inkább ez csak szemléltetőeszköz, semmint hatásvadászat. Inkább csak el akar érni ezzel valamit, mondjuk, hogy kapjuk fel a fejünket, és amég háborgunk, addig is az ő mondanivalója járjon a gondolatainkban. Az egyetlen problémám pontosan ezzel van, ugyanis sok esetben azon kapom magam, hogy igen, értem amit az író mond, megjelenít, sőt még egyet is értek vele, azonban vannak olyan eszmefuttatások, melyek már számomra is érthetetlenek, megmagyarázhatatlanak. Palahniuk lassan olyanná válik a szememben, mint egy durcás kisgyerek, aki nincs kibékülve semmivel és senkivel. Az Altatóban éppen az információs, vagyis korunk társadalmával nincs kibékülve. Talán pont az örökös destruktív, anarchista, demoralizáló véleménye miatt annyira kedves nekem. Szívesen vennék egy könyvet, melyben a számára ideális társadalmat, berendezkedést, világképet taglalja pozitív fennhanggal.

Palahniuk segít kitekinteni a pozitív gondolkodásból, láttatni akar sokaknak láthatatlannak tűnő dolgokat, sokszor elborzaszt, de végeredményben eléri célját, persze csak ha van neki.:)

Rétegkönyvnek és rétegírónak tartom, kellő nyitottság, befogadókészség, és képzelőerő szükségeltetik a maximális élvezet eléréséhez.