A legjobb történeteket az élet írja. Sokszor elcsépelt mondás, de amennyire sok esetben igaz is lehet, olyannyira nem értek most egyet a "legjobb" jelzővel.

A események egy amerikai, csendes, külvárosi környéken játszódnak. Minden feltétel adott, hogy a gyerekek békésen, boldogan nőjenek fel. Meg és mozgássérült húga egy baleset következtében elvesztették szüleiket, így az anyukájuk testvéréhez -akinek van már három fia-, Ruth-hoz kerülnek gyámság alá. A szomszéd fiú, David a család báratja, és csakhamar megtetszik neki az új "testvér", Meg. A gyeremekeit egyedül nevelő Ruth a két lánytestvért válogatott megaláztatásoknak, kínzásoknak veti alá, majd saját fiait, és az utcában lakó gyerekeket is feljogosítja, hogy "segíthetnek" nevelő szándékú tetteiben. Egyedül David nem találja a helyét a két lány, és kínzóik között, végül rájön, hogy az ő döntése adott esetben végzetes lehet.

A történet valós eseményeken alapul. Az író megváltoztatta a helyszínt, a szereplők nevét, a dátumot, azonban a leírtak nem fikció. Tényleg nem az. Bárcsak az lenne. Annyira mélységesen elborzaszt az egész, hogy írni is nehéz róla. Lehetne magyarázatot találni Ruth és a gyerekek tetteire - hidegháború, apa lelépett, öregedés, féltékenység - , de a könyv végeztével csak mélységes utálatot, megvetést érzek. Az ember tényleg a leveszélyesebb állat. Utoljára ilyet az Eden lake című angol film megnézése után éreztem.

A szomszéd lány egyébként tömören, szlengesen, a történésekre kihegyezve van megírva. Tökéletesen célbatalál. Még a sok gyomorforgató jelenet sem tette hatásvadásszá. Belőlem inkább drámai, mint horrorisztikus képeket váltott ki.

Aki hisz az emberi jóságban, szeretetben és hasonló fennkölt mondatokban, messziről kerülje el. Újraolvasni már csak azért sem érdemes, mivel elég csak bekapcsolni a híradót, és premier planeba követhetjük az újabbnál újabb hasonlóan elmebeteg, gusztustalan emberek (pl.amstetti rém) cselekedeteit.

Zárásként Jack Ketchum őszinte gondolata, amivel én csak egyetérteni tudok: "Zokon veszem, hogy olyan görényekkel kell osztoznom bolygónkon, mint Bundy, akik úgy néznek ki, mint én, úgy beszélnek, mint én, és akik nagyon bájosak és elragadóak, kivéve, hogy van egy icike-picike baj velük - igazán semmiség, például szeretik leharapni az emberek mellbimbóit."