Nehéz feladat olyan könyvről értekezni, amiről már rengetegen írtak. Ennek köszönhetően sok újdonság vélhetően nem fog kitűnni az én véleményemből sem. Próbáltam mindig csak látni, hogy igen, újra A szél árnyékát dícsérik, és nem olvastam el egyetlen egy véleményt sem róla. Így aztán még a történettel sem voltam tisztában, és most először örülök ennek. Be kell vallanom, hogyha csak a borítón lévő szövegre hagyatkozom, talán ki sem nyitom soha, nemhogy elolvassam. Szerencsére nem így tettem.

A tíz éves Danielt az apja egy korai hajnalon elviszi Barcelona talán legkülönlegesebb helyére, az Elfeledett Könyvek Temetőjébe. Szabadon kiválaszthat egy könyvet, mely utána végigkíséri az életét. Daniel megrészegülve az általa választott könyvtől, felkerekedik, hogy mindent megtudjon a könyv múltjáról, és írójának életéről. Lassan kirajzolódik, hogy a fiatal fiú életét mennyire is befolyásolja a könyv. Neki köszönheti első szerelmét, csalódását, barátait, és ellenségeit. A könyv, és szerzője utáni nyomozás során Danielnek rá kell döbbenie, hogy vannak, akik mindent képesek elkövetni, hogy a múltra soha ne derüljön fény.

Bevallom, rendkívül rosszul indult a kapcsolatom Zafón művével. Kétszer álltam neki, és hagytam abba. Valahogy nem akartam elolvasni. Amikor másodjára belekezdtem, 20 oldal után megint letettem. Aztán néhány napja erőt vettem magamon, és túljutva az első oldalak nehézségén, már nem akartam abbahagyni. Valahogy be tudott szippantani a történet, köszönhetően talán Fermín-nek. Attól a fejezettől kezdve lenyűgözött. Rájöttem, hogy szeretem, sőt imádom az ehhez hasonló történeteket. Több síkon zajló cselekmény, rengetek szereplő, a múlt és a jelen összekapcsolódása...Amit viszont ezeken kívül mégjobban imádok, ha oldalról oldalra nem tudom eldönteni, milyen stílusú könyvet is fogok a kezemben. Szépirodalmi monológok váltakoznak ponyva elemekkel. Az erotikus jeleneteket könnyedén felváltja egy misztikus, horrorisztikus rémkép. Egyszer sima krimi, máskor lehengerlő erejű családi dráma. A szél árnyékának még a történetvezetése is meghökkentő volt számomra. Daniel mesél, majd további szereplők mesélnek, olykor levelekből értesülünk az eseményekről.

El kell hogy áruljam, minden stílus igenis megfér egymás mellett. Nem tudom, hogy én is mért keresem mindig a skatulyákat. Talán abban a tévhitben vagyok, hogy kategorizálva maradandóbb egy könyv. Nem így van. A jó könyv, az jó könyv, szóljon az bármiről, és bárhogyan. Így kell ezt csinálni.

Szerintem könnyedén el lehetett volna szúrni az egész művet, de Zafón szerencsére nagyon is ért a dolgához. Egy könyv a könyvekről, azok szeretetéről, életeket befolyásoló voltáról. Tényleg remekmű, és mostmár nyugodtan fogom elolvasni mások véleményét róla. Engem már biztosan nem befolyásolhatnak.:)