Tavaly év végén kicsit bedurvultak a beteg könyvek a listámban, úgyhogy nem volt kérdés, az idei évben is akartam hasonló történeteket. Hát elég hamar megtaláltam....

Amikor Geniver Loxley nyolc évvel korábban elveszítette újszülött kislányát, megállt számára a világ, és azóta sem sokat haladt előre. Gent még mindig megviseli, ha babakocsit toló nőt lát; Beth halála előtt három könyve jelent meg, azóta viszont egy sort sem írt. 
Egy délelőtt becsenget hozzá egy ismeretlen, és pontosan azt mondja neki, amit mindig is hallani szeretett volna: a kislánya egészségesen született – de azonnal kivitték a műtőből, és bizonyára odaadták egy másik nőnek. Hihetetlen történet, de miért találna ki bárki ilyesmit? Hirtelen rés nyílik Gen biztonságos világának burkán, és tengernyi kérdés zúdul be rajta: Hol van most Beth? Miért nem akar kutatni utána Art? Hogy megkímélje a feleségét az újabb csalódástól? Vagy titkol valamit? Kiben lehet megbízni? 
Gen nyomozni kezd, hogy megtalálja kislányát. Reménye azonban csakhamar félelembe és paranoiába csap át, mert olyan sötét üzelmek sejlenek föl előtte, amelyek titokban tartásáért valakinek a gyilkosság sem túl nagy ár…

Komolyan néha olyan történetekbe futok bele, amelyeket jobb lenne jó mélyre eldugni a polcokon. Kb. olyan a Mióta meghaltál, hogy az ember nem szívesen mesél róla, hogy olvasta. Félre értés ne essék, a maga kategóriájának kiemelkedő darabja, csak azt a fránya kategóriát kéne megtalálnom. Szerintem én a beteg könyvek csoportjának fogom hívni innentől kezdve. Az biztos, hogy A tanya méltó társa.

A történet a fülszövegben tökéletesen össze van foglalva, és nem is kívánok semmit hozzátenni, tekintettel arra, hogy minden oldalra jut egy-egy esemény, amelynek idő előtti felfedése maximálisan ront az élményen. De talán van egy valami, amire fel kell hívnom a figyelmet, méghozzá a dőlt betűs gyerekmesének tűnő oldalak. Eleinte nem értettem őket, később zavartak, majd az utolsó két oldalnál majdnem földhöz vágtam a könyvet, meg a tv-t, meg mindent ami körülöttem volt. Komolyan, az írónő előtte sem kíméli az olvasót, de így befejezni ezt az amúgy is megterhelő eseménysort, szimplán a kínzás kategóriája. Legnagyobb tiszteletem Ms. McKenzie, Önnek biztos nem volt gyerekszobája :).

Nem állítom, hogy ebben az érzelmi, pszichés hullámvasúton nem éreztem néhol logikai bakikat, valamint a motivációkkal és az okokkal sem értettem feltétlenül egyet, de meg kell hagyni, ütött rendesen. Gen karaktere szimpátiát kelt az olvasóban már a kezdetekkor, mondjuk szerintem sokat tökölt az elején....A legösszetettebb szereplő mégiscsak Art, akiről nem kívánok írni, csak megjegyzem, hogy bizony az ő megítélése a legnehezebb nekem. Az biztos, hogy senki nem lett volna a helyében. A többiek? Őket mindenki döntse el maga.

A Mióta meghaltál egy nagyon erős pszichothriller, várandós anyukák messze kerüljék el.

Egy olyan fajta kikapcsolódást tud nyújtani, ami nagyon kevés könyvnek jön össze. Szorongva faljuk a lapokat, és titkon nem akarjuk, hogy feltáruljon előttünk a valóság.