Augusztus óta vár rám a könyveim közt Merle műve. Így utólag hülyén hangzik, de leginkább túlzottan monumentális mérete, és a vele kapcsolatban kialakult bizonytalanságom tartóztatott tőle. Pedig édesapám -aki nálam sokkal olvasottabb- többször is megemlítette, hogy neki bizony Merle-től a Malevil a kedvence. Ilyen előzmények után aztán néhány napja belekezdtem.
"Malevil egy dél-franciaországi várkastély neve, melyet még a XII-XIII. században építettek az angolok egy sziklafal védelmében. E kastély borospincéjében hét ember tartózkodik, amikor atombombát dobnak le a földre, s bolygónkon jóformán minden szénné ég. Az életben maradók megpróbálják megszervezni a maguk új világát, hamarosan kialakul egy kedélyes, emberséges, demokratikus közösség. Már-már túlságosan is meséssé és idillikussá válna minden, ha nem derülne ki, hogy a malevilieken kívül egyéb csoportocskák is életben maradtak. És a különböző gondolkodású emberek felbukkanása elindítja az izgalmas és váratlan fordulatokban, kalandokban bővelkedő utópisztikus történetet."
A francba, hogy vége lett. Amikor becsuktam a könyvet, ez volt az első gondolatom. Most, hogy írom a bejegyzést, méginkább hiányzik. Igazat kell adnom azoknak, akik úgy gondolják, hogy arról a könyvről a legnehezebb írni, ami igazán tetszett. A Malevil esetében szívom is most a fogam rendesen, de azért valamit csak-csak összehozok (ha mást nem hülyeséget).
Szokásos véleményalkotási módszerem alapján először is a történetről magáról. Boldog békeidők, világégés, visszacsöppenés a múltba, majd az újrakezdés, mint esély. Ennél kerekebb történetet még nem olvastam. Jobban belegondolva, félelmetes, hogy mindezen eseményeket szűk 730 oldalba lehet sűríteni és nem is akárhogy. Melre mostantól számomra a tökéletes mesélő. Felsorolni is megterhelő lenne a műben szereplő főbb eseményeket, támpontokat, de ez így is jó, aki kíváncsi rá, igenis olvassa el. Bár már többször hangoztattam, hogy nem szeretem az első szám első személyben előadott történeteket, a szerzőnek ezt most (és szerintem neki mindig is) elnézem, főként, hogy néhol megspékelte egy mellékszereplő jegyzeteivel, ezzel megbontva, és tökéletesen kiegészítve az alaphangot. Összegzésképpen elmondom, hogy sci-fi, disztópia, kalandregény, társadalomkritika képében is hibátlan a könyv.
Nem meglepő a szereplőkről kialakult véleményem sem. Már az első általam olvasott Merle könyvnél tudtam, hogy nála emberibb, húsvér, lélegző karaktereket talán csak kevesen tudnak alkotni. Annyira érzékletesen festi le az író a külsejüket, gondolkodásmódjukat, főbb tulajdonságaikat, hogy igenis el tudom képzelni, hogy ezek a szereplők ott ültek Merle mellett amikor papírra vetette a sorokat.
Próbáltam összeszedni a főbb gondolatokat amik az olvasás, és azt követően is foglalkoztatnak. Igazándiból egyet emelnék ki. Milyen érdekes is az emberi természet, tegyük fel megtörténik egy hasonló atomkatasztrófa, visszatérünk a középkorba, mindennapos túlélésünk a tét. Ugye, azt bárki beláthatja, hogy az első és legfontosabb az élelem és az ivóvíz ellátásának biztosítása. Mindezen teendők elvégzése egyszerűbb, ha nem magányos farkasként, hanem csapatban, közösségben próbálkozunk. Kialakítjuk ésszerűen a munka hatásos, funkcionális megosztását. Mindenki amihez ért ugye, vagy amit meg tud csinálni. A legcélszerűbb, ha igen is magától kialakul egy vezető, aki irányítja, terelgeti a munka menetét. A viszályok elkerülése végett ugyanis demokratikus úton célszerű kialakítani az életet. Önellátásra rendezkedünk be, úgyhogy végképp annak a fránya demokráciának kellene érvenyesülnie. Szerintem így lesz jövője. Azonban! Tegyük fel, városi lakosokként, azt sem tudjuk, hol és hogy nő a búza, honnan folyik a víz. Megtörténik a katasztrófa. Túléljük, és se ételünk, sem italunk, de tegyük fel pont vannak fegyvereink. Hát mit csinál az ember? Az esetek 95 százalékában uralma alá hajtja erőszakkal a termelő, önellátó, békés, fejlődni akaró jónépet. Nem segít tovább gyarapodni, ugye ahhoz a fegyveres városi nem ért, de annál inkább eluralkodnak az ösztönök, és a terror. A következtetéseket mindenki vonja le. Mindenesetre tragikus, hogy Malevil lakóinak az elsők közt fegyvergyártásba kell kezdenie önmaguk megvédése céljából...
Elnézést a hosszabb kitérőért, de mélyen elborzaszt az emberi faj állatias, sokszor ösztön lény, minden racionalitást nélkülöző viselkedése. Azért nem mondom, hogy tegyék kötelezővé minden középiskolásnak, mert félek, nagyon megharagudnék, ha valakinek nem tetszene. Számomra ugyanis hosszú idő után újabb kedvenc és nagyon is alapmű született.
