"Lelke van itt minden könyvnek, minden kötetnek, amit látsz. Ott él bennük az írójuk lelke, és mindenkié, aki valaha is olvasta, élt, vagy álmodott velük."

READING IS SEXY

Christopher Moore - Totál szívás

2010. november 24. - Makranczos

Nem tudom miért, de újfent le kell írnom, hogy gyenge vagyok, és nem tudok ellenállni Moore-nak. Lassan 4 hónapja, hogy itt porosodott a polcomon a vámpír-trilógiájának második része, azonban a Vérszívó démonok annyira nem vágott földhöz, úgyhogy tényleg csak a leküzdhetetlen rajongásom miatt vettem a kezembe a Totál szívást.

Jody és Tommy már boldogan élhetik a vámpírlétüket. Persze ez túl szép lenne, ugyanis több problémát is felvet új életük. Meg kell oldaniuk a vérellátásukat, persze szigorúan éjszaka. Az ősvámpír alig várja, hogy kiszabaduljon bronzbörtönéből, és bosszút álljon. Tommy volt munkatársai főállású vámpírvadászokká válnak, oldalukon egy dühös, megalázott, kék (hehe) színű prostituálttal. Persze a rend őrei sem unatkoznak. Ez így már tényleg szívás.

Mennyire is szeretek kellemesen csalódni. Ahogy az elején említettem, az első rész után nem vártam sokat ettől a résztől, azonban minden várakozásomat felülmúlta. A történet ugyanúgy sokrétű, sokszereplős, mint általában az eddigi Moore könyvek.

A szereplők külön bekezdést érdemelnek. Nekem messze Jody a kedvencem. Tökös, szexi, vagány. Tommy tökéletesen életképtelelen lúzernek van megírva, de valahogy nagyon megkedveli az olvasó. A gonoszok, munkatársak inkább csak kretének, kevésbé kidolgozottak. Feltűnik ebben a részben egy igenis hangsúlyos szereplő, Abby, a goth- punk-rocker-EMO-s tini, és az ő homokos haverja, Jared. Abby eleinte engem irritált, azonban minél több szóhoz jut, annál inkább beindul a kiscsaj arca, és lenyom dumával mindenkit. Jared szimplán Tommy társa lehetne vesztesversenyben. El is felejtkeztem Chetről, a drabális macskáról, és a csöves gazdájáről, Williamről. Szerethetőek. A mellékszereplőket most nem boncolgatnám. Azonban egyet mégis. Akik olvasták a korábbi regényeket, egy igen találó, és vicces cameo szereplőt találhatnak.:)

Az egész könyvről elmondható, hogy Moore ismét nem spórol a groteszk, vulgáris, abszurd helyzetekkel, történésekkel, és főleg humorral. A poénok mellett Abbyn keresztül Moore beszól kb. a teljes mai tinitársadalomnak, a trendinek hitt agymenéseknek, legyen az öltözködés, hajszín, zene, ivási szokások, példaképek. Így kell ezt csinálni. Egy szebb új világban Moore trilógiájának sokkal ismertebbnek és népszerűbbnek kellene lennie, mint az Alkonyat...:) 

Beigazolódott, hogy nem véletlenül rajongok a szerzőért. Nem kérdés, hogy hamarosan beszerzem a trilógia -sajnos- zárórészét, a Csak egy harapást. 

A bejegyzés trackback címe:

https://adamolvas.blog.hu/api/trackback/id/tr902471294

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.