"Lelke van itt minden könyvnek, minden kötetnek, amit látsz. Ott él bennük az írójuk lelke, és mindenkié, aki valaha is olvasta, élt, vagy álmodott velük."

READING IS SEXY

Márai Sándor - Szabadulás

2010. augusztus 08. - Makranczos

Alapvetően szeretem a regényeit, így egy percig nem tartottam attól, hogy csalódni fogok. A Szabadulásnak már maga a címe is nagyon tetszetős számomra, és kiváncsi voltam Márai prezentálásában mit is jelenthet.

1944-45 telén Budapest ostromakor több ezernyi lélek bújkál a bombák, a nácik, a nyilasok elől. Abban a tudatban, hogy valami jobb, valami más, valami szabadabb következhet csak. Sós Erzsébetnek sikerül apját elbújtatnia a katonák elől, ő maga pedig hamis személyazonossággal próbálja átvészelni a háború vészterhes időszakát. Több száz emberrel egy alagsorban megbújva felmerül a kérdés: Van-e szabadulás?

Nem véletlenül állnak hozzám olyan közel Márai írásai. Nem tudok betelni a gondolkodásmódjával, józan ítélőképességével. Kerül mindenfajta idealizmust, inkább csak nemesen egyszerű szkepsziseket fogalmaz meg. Nem tör pálcát igazándiból senki felett. Az emberi érzéseket olyan mélyen, mégsem hivalkodóan jeleníti meg, legyen szó szeretetről, hitről, és jelen esetben szabadulásról. Márai sok esetben nem ad válaszokat, inkább jó filozófushoz méltóan kérdez. Olvasás közben az járt a fejemben, hogy előbb volt meg a téma, mint maga a háború, mint a megtörtént háttér. Ami pedig egy tökéletes háttér. Reménykedhetünk-e az ismeretlenben (oroszok)? Háború után hogyan lehetséges felszabadúlni szinte állattá degredálódott társadalmunkban? Mit is jelent a felszabadulás? Lehetséges-e?

Márai rövid regénye tökéletes tablója a bombázott Budapestnek, az emberi háborúfelfogásoknak és a remény fogalmának. Minden benne van a könyvben, ami miatt feltétel nélkül szeretni, tisztelni lehet Márai Sándort, aki számomra jó ideje a hazai kortárs irodalom nagyja. Ez a megjegyzés a Szabadulás elolvasása után csak nőtt bennem.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://adamolvas.blog.hu/api/trackback/id/tr922208102

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.