"Lelke van itt minden könyvnek, minden kötetnek, amit látsz. Ott él bennük az írójuk lelke, és mindenkié, aki valaha is olvasta, élt, vagy álmodott velük."

READING IS SEXY

Paolo Giordano - A prímszámok magánya

2010. július 20. - Makranczos

Pár hónapja egy blogban olvastam róla, és már a cím is felkeltette az érdeklődésemet. Tudtam, hogy bizonyos érzéseket fog bennem táplálni, amikre az ember nem feltétlenül vágyik nyáron, melegben. De utólag úgy gondolom, hogy a legjobbkor olvastam.

A történet Alice és Mattia életét kíséri végig. Mindkettejük gyerekkorában szörnyű dolog történt, ugyanis Alice egy síbaleset következtében jobb lábára lesántul, Mattia pedig fogyatékos ikertestvérét "veszíti" el. Egy iskolaváltást követően kapcsolódik össze kettejük élete, melyből már az elejétől kezdve látni lehet, hogy ők a matematikában  az ikerprímeknek nevezett számok, akik közé egy nem prímszám mindig befurakodik, és talán soha nem lesznek egymás mellett.

Egy 27 éves fizikus doktorandusz hogy tud ilyen mély, depresszív gondolatokat és történéseket papírra vetni? Mi történhetett vele gyerekkorában? Ennyire jó ismerője lehet az emberi magánynak? Vagy csak szimplán jó érzéke van az íráshoz? Végig ezek a kérdések jártak a fejemben.

A történések párhuzamosan zajlanak a két szereplő között . Ez a szerkesztési mód talán Jodi Picoult-ra emlékeztetett, és már ott is magával ragadott. Az eseményeket tekintve vétek lenne bármit is írni, ugyanis felérne egy fejbekólintással. A múlt, a kiközösítettség, az egyedüllét, és a magány enciklopédiája mindez. Olyan feszültséggel van minden érzés, párbeszéd bemutatva, hogy az ember szabályszerűen egyedülivé válik. Olyan minden mindegy érzés fogja el. Átérzi, sőt megérti a szereplőket.

Lehetne hibáztatni Mattiat és Alicet, hogy önnön hibájukból lettek egyedül, és hogy meg sem próbálnak ezen változtatni, de ők, mint sokan mások talán olyanok, akik még párkapcsolatban, társaságban, családban is örökké magányosak lesznek, és inkább egyedül maradnának.

Paolo Giordano könyve nem sajnálatra próbál ösztökélni, hanem megértésre. Megérteni, hogy vannak dolgok az életben, melyeket szinte nem tudunk befolyásolni. Ez lehet egy gyerekkori trauma, vagy bármi más. Nem kell fetétlenül befolyással lennünk a másik emberre, elég ha csak tudjuk, hogy létezik, ott van valahol a világban.

Büszke lennék magamra, ha 27 évesen hasonló színvonalú könyvet tennék le az asztalra.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://adamolvas.blog.hu/api/trackback/id/tr422164634

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

virgi 2010.07.22. 12:11:57

:) Megígértem, hogy csak akkor írok ha valami nem tetszik,de most megszegem az ígéretem és akkor is írok ha nagyon tetszik!de egy írás hibát találtam ám benne!:D Leszenk=lesznek?
puszi

Makranczos 2010.07.22. 12:40:17

@virgi: Hiba javítva.:)Az a para, hogy szerintem bárki olvassa el ezt a könyvet, mindnki máshogy értelmezi. Én próbáltam pozitívan. puszi