"Lelke van itt minden könyvnek, minden kötetnek, amit látsz. Ott él bennük az írójuk lelke, és mindenkié, aki valaha is olvasta, élt, vagy álmodott velük."

READING IS SEXY

Jodi Picoult - Tizenkilenc perc

2010. április 21. - Makranczos

Szimpla interneten való böngészés közben leltem rá Jodi Picoult életművére. Ami már az elején megragadott vele kapcsolatban, hogy bizony a leírások alapján igen kényes témákhoz mer nyúlni. Az olvasás előtt többször átfutott az agyamon, hogy biztos csak a ténylegesen jó témaválasztásai miatt ennyire felkapott. Hogy beigazolódott-e a gyanúm?

Peter, a szemüveges, egyszerű kamasz fiú egy átlagosnak mondható napon késve érkezik meg a középiskolájába, majd kíméletlen ámokfutásba kezd a vele együtt tanuló diákok közt. 10 embert lelő, 19 ember súlyos sérüléseket szenved, és valószínűleg több százan mély, lelki sebeket kapnak. Hogyan és miért történhet meg mindez?

A történet nem kronologikus sorrendben íródott, hanem a múlt és a jelen eseményei között ugrálva. De mindez mégsem zavaró, sőt, talán jobban is érzékelteti a cselekmények motivációit. A szereplők tökéletesen létező személyek. Tehát minden keret adott az élményhez.

Apumnak fevázolva a történetet, kapásból mélységesen elítélte Peter cselekedetét, és szimplán (elme)betegnek titulálta. A legtöbb ember vélhetően ugyanígy nyilatkozik, mondjuk mikor a tv-ben hasonló esetet hall az USA-ban. Mert ugyanis ez egy létező probléma. Már nem csak amerikában, hanem ha jól emlékszem Németországban is történt hasonló merénylet, és még ki tudja hol.

Amit azonban a felnőttek hamar elfelejtenek, az a gyerekkor maga. Ahogy a történetben is, az iskolákban vannak menők, és lúzerek. Ha valakit a felsőbb évesek kipécéznek, azt még a felnőtteknél is kegyetlenebbül tudják kínozni. Mind fizikailag, de talán főként lelkileg. Ez persze senkit nem jogosít fel a tömegmészárlásra. Tény, hogy Peter bűnös és felelős. De kérdezem én: ha például egy 5 éves korától lelki és fizikai terror alatt tartott gyerek, aki még a szüleitől sem várhat segítséget, gondol egyet, és felakasztja magát, akkor ki lesz a felelős? Ki fog bíróság elé állni? Peter esetében vajon ki hibázott? Vétkesek-e a szülők? Esetleg a diáktársak? A társadalom? Folytathatnám a sort órákon át. A Tizenkilenc perc nem ad tényleges válaszokat, inkább bemutatja a valóságot, újabbnál újabb kérdéseket generálva az olvasóban.  

Több blogban is írták, hogy kötelezővé kéne tenni a tanároknak, diákoknak, szülőknek. Talán ha minél többen elolvasnák a könyvet, lehetne esély egy kicsivel jobb világban élni, ahol sokan magukba néznének őszintén, és talán emberibben viselkednénk. 

A gyanúm nem igazolódott be. Jodi Picoult letaglózott. Kőkemény történet, tökéletesen leírva, amely rendkívül meg- és talán felrázza az olvasókat.

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://adamolvas.blog.hu/api/trackback/id/tr311938706

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.