"Lelke van itt minden könyvnek, minden kötetnek, amit látsz. Ott él bennük az írójuk lelke, és mindenkié, aki valaha is olvasta, élt, vagy álmodott velük."

READING IS SEXY

Christopher Moore - Lestrapált lelkek

2017. november 05. - Makranczos

Leírni is szörnyű, hogy több, mint 7 éve olvastam a Mocskos melót, ami annak idején megszerettette velem Moore-t. Szerencsére csak én öregszem, és kedvenc viccmesterem ugyanolyan fiatalosan ontja magából a poénokat, mint annak idején.

Nagyon különös dolog történik San Franciscóban: a holtak lelkei titokzatos módon eltűnnek. Valaki vagy valami ellopja őket, és senki nem tudja az okát. Csak annyi sejthető, hogy mindennek egy narancssárga hídhoz van köze.

Charlie Asher halálkereskedő ugyanolyan értetlenül áll a probléma előtt, mint mindenki más. Néha pedig értetlenül fekszik. Mert a probléma annyira fogós, hogy konkrétan kifekteti. Nem is szólva arról a társadalmi léptékben kisebb, ám számára legalább olyan súlyos problémáról, hogy éppen egy harminc centis mókusember testében várja, hogy buddhista szerzetes barátnője új és lehetőleg élhetőbb testet találjon neki.

Hogy a dolog – de remélhetőleg nem az élet – végére járjanak, szedett-vedett banda verődik össze. Itt van Menta Friss kétméteres halálkereskedő, Alphonse Rivera nyomozóból lett antikvárius, valamint San Francisco hajléktalan császára a két kutyájával. Más már nem is hiányzik, mint hogy Charlie kislánya, Sophie visszakapja a halál feletti hatalmát, az őt védelmező két ördögi véreb pedig visszatérjen hozzá. Az nem kérdés, hogy a pokol előbb-utóbb elszabadul. De ki fogja megállítani?

covers_434657.jpgChristopher Moore az egyik biztosítékom arra, hogy még mindig fiatalos a humorom, és tudok nevetni az alpári kreténségeken. Meg kell hagyni, a szerző bizony nem cicózik, fullba tolja bele az arcunkba a bornírt marhaságot, amelyek aztán tökéletes kikapcsolódást biztosítanak a megfáradt olvasónak. Szerencsére a Mocskos melóval megágyazott történet folytatódik, néhol persze érződik a hollywoodi folytatásokra jellemző erőltetettség, de valahogy mégis csak tovább tudta rugdosni az amúgy teljesen kerek első részt.

A szereplők változatlanul szerethető karakterek, sajnos a két vérebnek, és a szomszéd öreglányoknak kevesebb szerep jut, azonban Menta Friss üdítő színfoltja a Lestrapált lelkeknek. Ami nagy negatívum, hogy Asher karaktere kifulladt, szerencsére azért a sok mellékszereplő elviszik a vállukon a történetet.

 Ami miatt rendkívül szerethető a regény, az bizony a halál témájához történő humoros hozzáállás. Moore nem próbál meg a könnycsatornákra hatva hatásvadász érzéseket kiváltani az olvasóból, egyenértékűként kezeli a holtakat az élőkkel, és a legnagyobb tisztelettel viseltetik a túlvilág iránt. Segít az elfogadásban, és igyekszik a humor által felkészíteni arra, ami mindannyiunkra vár. Titkon remélem, hogy az én lélekedényem egy whiskys üvegben lesz.

A Lestrapált lelkek a 13. könyvem az írótól, és még legalább ugyanennyit szeretnék tőle olvasni.

A példányt köszönöm az Agave Kiadónak.

A bejegyzés trackback címe:

http://adamolvas.blog.hu/api/trackback/id/tr9313186060

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.