"Lelke van itt minden könyvnek, minden kötetnek, amit látsz. Ott él bennük az írójuk lelke, és mindenkié, aki valaha is olvasta, élt, vagy álmodott velük."

READING IS SEXY

Christopher Moore - A velencei sárkány

2016. augusztus 31. - Makranczos

Szerintem a szerző olvasta a Bolond bejegyzésemet, és igyekezett a kedvemben járni. Hát mit ne mondjak, sikerült neki. Na de nem lövöm le megint előre a poént, legyen elég annyi, hogy bizony Tarsoly beindul, és már Velencét ostromolja.....

Egy ​​zsidó, egy néger meg egy angol ül a gondolában…

A tizenharmadik század végén járunk, és Velence pont olyan, mint ma: olasz és vizes. Cordelia ide küldte Tarsolyt, hogy a nevében is ellenezze a készülő keresztes hadjáratot. Csakhogy bizonyos kalmárok és katonák érdeke nagyon is a háború felé húz, és jaj annak, aki az útjukban áll.

Tarsoly ezúttal idegen földön idegen szokások között próbálja megállni a helyét, s miután ádázul életére törnek, bosszút forral, felhasználva mindent, ami keze ügyébe kerül: pénzt, fekáliát és még egy titokzatos vízi lényt is, melynek kéj- és étvágya kielégíthetetlen. Szerencsére akadnak segítői is a szép Jessica, az uzsorás Shylock lánya, és Othello, a vitéz mór személyében, így miközben folyik a vér, azért szerencsére jócskán folyik a bor is, és a testrészek mellett a poénok is folyamatosan repkednek.

covers_393356.jpgA fülszöveg szerencsére nem túloz, a történet kellőképpen kalandos, a szereplőket pedig bár Shakespeare teremtette meg, azonban Moore adott kellő kreténséget, és humort ahhoz, hogy a magamfajta gyarló mihaszna szarrá röhöghesse magát.

Komolyan mondom, Shakespeare volt az egyetlen tétel, amit még véletlenül sem akartam húzni a dicső érettségin. Ha akkoriban sejtem, hogy létezik ez az amerikai író, aki mintegy Mel Brooks módjára ilyen zseniálisan kiparodizálja az Othellót és A velencei kalmárt, hát az biztos, hogy csak belőle készülök. 

Moore zsenije a puritán, altáji, nyers, szókimondó humor művészi szintre emelésében található. Állítom, hogy az eddig általam olvasott körülbelül 10 Moore könyv közül a jelen kötetben szereplő sárkány a leggyengébb állatszereplő, azonban a Tarsoly által megalkotott karakter bőven kárpótol minden hiányosságért. Bárcsak hordhatnék én is gatyapőcöt, lehetne egy Jeff nevű majmom, és kellene egy sexy szellem csaj. A leginkább irigylésre méltóbb még is az, hogy Tarsoly - foglalkozásából kiindulva - gyakorlatilag bármelyik feljebbvalóját elküldheti a picsába, természetesen következmények nélkül. :)

Nézzen le bárki, vagy kövezzenek meg, de engem szórakoztat a folyamatos fingós, kefélős, barbár, szarós poénok  egymásutánja, ami egy kicsit sem sérti Shakespeare hagyatékát. 

A velencei kalmár alaphelyzete fel is keltette az érdeklődésemet, úgyhogy ha könyvben nem is, de színházban örömmel meglesem egyszer. Kívánhatott ennél többet Christopher Moore? :)

Akkor tehát, akár csak a Bolond bejegyzésem végén, újfent kérem, hogy folytassa kedves szerző uram, és nyűgözzön le újfent. Bele sem merek gondolni, Tarsoly mit művelne Rómeó és Júlia történetében...

A példányt köszönöm az Agave Kiadónak.

A bejegyzés trackback címe:

http://adamolvas.blog.hu/api/trackback/id/tr7011666882

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.